2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
gato [1016 találat]
Meze 99 Neo fejhallgató teszt
2019. február 6., 23:15
Azután, hogy a Meze 99 Classics fejhallgatóval sikerült egészen baráti kapcsolatba kerülni, izgatottan markoltuk fel a gyártó nagyon hasonló, de olcsóbb és inkább mobil használathoz illő, 99 Neo modelljét.
iTech ProStereo L1 fülhallgató teszt
2019. január 30., 17:30
A nagy gyártók küzdelmében egyre nehezebb megtalálni az úgynevezett következő szintet. Közben sok látszólag ismeretlen név mellett kell elsétálni. Most a ProStereo egyik termékét próbáltuk ki, hogy kiderítsük, mit érdemes a telefon gyárilag mellékelt fülhallgatója helyett használni akkor, ha kb. 25 000 Ft-ból kell gazdálkodnunk?
Klipsch Heritage Headphone Amplifier fejhallgató erősítő teszt
2019. január 23., 09:45
A Klipsch kétségtelenül ügyesen építette fel önmaga imázsát az elmúlt több mint fél évszázad alatt. Nemrég azt is bebizonyította, hogy egyedi stílusát képes egy audiofil fejhallgató képében átadni. Most arra térünk ki, hogy az említett füles farvizén milyen D/A konverterrel egybeépített fejhallgató erősítő érkezett.
JBL UA Sport Wireless React Bluetooth sportfülhallgató teszt
2019. január 21., 17:25
A sport szerelmeseinek régóta kedvez a JBL, vezetékes és vezeték nélküli sportfülhallgatóit folyamatosan frissíti. Aktuális újdonságukat, a Sport Wireless React-et magunkkal vittük az edzőterembe, hogy megbizonyosodjunk a képességeiről.
FiiO K3 USB DAC teszt
2019. január 14., 18:50
Aki sokat hallgat zenét számítógépről és javítani akar a hangminőségen, az előbb vagy utóbb találkozni fog az USB DAC nevezetű készülékekkel. Árakat tekintve a határ itt is a csillagos ég, ám az újonc hifi építők elsősorban megfizethető megoldás után kutatnak. A témában régóta szakértő FiiO sokadik ilyen elgondolását mutatja be, amelyet látszólagos egyszerűsége ellenére nem érdemes alábecsülni.
FiiO K3 USB DAC és fejhallgató erősítő teszt
2019. január 14., 18:50
Aki sokat hallgat zenét számítógépről és javítani akar a hangminőségen, az előbb vagy utóbb találkozni fog az USB DAC nevezetű készülékekkel. Árakat tekintve a határ itt is a csillagos ég, ám az újonc hifi építők elsősorban megfizethető megoldás után kutatnak. A témában régóta szakértő FiiO sokadik ilyen elgondolását mutatja be, amelyet látszólagos egyszerűsége ellenére nem érdemes alábecsülni.
Astell&Kern Billie Jean fülhallgató teszt
2019. január 10., 23:05
A legutóbbi HIGH END kiállításon találkoztunk vele először és azóta vártuk, hogy jobban megismerkedhessünk a Billie Jean fülhallgatóval. Kíváncsiak voltunk rá, így amint az első szállítmány megérkeztek Magyarországra, az első kicsomagolt példány már aznap délután szerkesztőségünkben járatódott.
Meggyőző fülesekkel újított az Astell&Kern
2019. január 8., 00:50
AK T5p 2nd Gen és Diana néven üdvözölhetjük a cég legújabb fej- és fülhallgatóját. A Beyerdynamic és Jerry Harvey Audio cégekkel közösen fejlesztett termékek már Magyarországon is kipróbálhatók.
Ultrasone IQ-PRO fülhallgató teszt
2019. január 3., 19:25
Az Ultrasone nemcsak fejhallgatókat, hanem fülhallgatókat is készít. Utóbbiakat méltatlan lenne figyelmen kívül hagyni, ezért most kitérünk a német cég egyik hallójáratba illeszkedő termékére. Jöjjön hát a profi zenészekkel közösen finomhangolt IQ-PRO!
Musical Fidelity LX2-HPA fejhallgató erősítő teszt
2018. december 31., 13:05
Mi a helyzet akkor, ha rendelkezünk egy jól bevált lejátszóval és csak fejhallgató kimenettel akarjuk azt felvértezni, a lehető legkevesebb bonyodalom érdekében? Ilyenkor lehet hasznos egy olyan erősítő, mint az LX2-HPA.
Itt a legújabb FiiO DAC és fejhallgató erősítő
2018. december 22., 12:45
K3 néven érkezik a FiiO legfrissebb, fejhallgató erősítővel egybeépített digitális/analóg jelátalakítója. A gyufásdoboznál alig nagyobb készülék meglepően funkcionális, miközben az árát is jól pozícionálták.
Klipsch Heritage HP-3 fejhallgató teszt
2018. december 21., 11:25
A Klipsch számára nem idegenek a prémium fejhallgatók. Eddig viszont főleg az utazós/utcai kategóriára összpontosítottak, most pedig először vették célba a kemény magos, otthonülő audiofil zenefüggőket. A HP-3 minden ízében komolyságot sugall, így nem tudtuk megállni, hogy ne szenteljünk neki egy kiadós tesztet!
AudioFly AF240 fejhallgató teszt
2018. november 28., 16:45
Az AF240 az AudioFly válasza a fejhallgatós forradalomra. Egyben bizonyíték arra, hogy a cég nem csak a zenészekre és in-ear felhasználókra gondol, hanem azokra is, akik zenehallgatáshoz hagyományos kivitelű partnert keresnek.
Meze Empyrean high end fejhallgató teszt
2018. november 20., 13:20
A Meze Empyrean élő bizonyítéka annak, hogy a zenerajongók is csupán emberek - akik szeretnek határokat feszegetni és mélységeket feltárni. Mennyire tudunk közel férkőzni kedvenc zenéinkhez, mennyire azonosulhatunk a hangokkal? Az Empyrean készítői mindent megtettek azért, hogy a hallgató e végső célhoz transzportálódjon. Persze nem kevés pénzért.
Újabb márkanév pezsdíti a fejhallgatós világot
2018. november 16., 06:05
A MuzixGroup szerteágazó termékkínálata olyan névvel bővült, amely a Comply után még erősebbé teheti támogatásukat a fejhallgatós világ felé. Név szerint a Brainwavz Audio univerzális fejhallgató párnáira gondolunk, de nem mellesleg teljesértékű fül- fejhallgatókat, speciális kábeleket és fülestartó konzolokat is gyártanak.
JBL Free Bluetooth fülhallgató teszt
2018. november 8., 06:10
Egyre több Bluetooth fülhallgató kerül piacra, használatuk közben semmiben sem akadályoztathatnak minket a zavaró kábelek. Teljesen vezeték nélküli eszköz azonban még mindig kevés van, hiszen ha mellettük döntünk, sok kompromisszumot kell kötni. A JBL most mégis piacra dobta egyik ilyen újdonságát, a Free-t, amelyhez csinos dokkoló is tartozik.
Beyerdynamic T1 2nd Generation fejhallgató tesz
2018. november 6., 14:15
Mára egyre nehezebb behatárolni, hogy hol kezdődik és hol ér véget a high end. Utóbbi egyik fő okozója, hogy az árak is extrém magasságokba törnek. A Beyerdynamic második generációs, jelenlegi zászlóshajó T1 fejhallgatója éppen az árával hívta fel magára figyelmünket. Ha egy ennyire nagy és patinás gyártó bőven félmillió forint alatt tudja adni tudása legjavát, akkor még van remény!
AudioFly AF140 fülhallgató teszt
2018. november 3., 18:20
Mai cikkünk elsősorban a zenészek számára lehet hasznos, azoknak, akik stúdiókban és színpadokon gyakran megfordulnak. Ettől még hétköznapi személyek is élvezhetik az AF140 képességeit, de funkcióját tekintve mi mégis inkább a kreatív, zenész vénával megáldott személyek elé tálalnánk. Ennek okát fejtjük ki mai cikkünkben.
SoundMAGIC E11C fülhallgató teszt
2018. október 25., 16:20
Sokan tisztában vannak vele, hogy a drágábbra megéri többet költeni, viszont a legtöbben nem tudnak, illetve szeretnének túl mélyre nyúlni a zsebükbe egy fülhallgató miatt. A SoundMAGIC legújabb belépőszintű fülese, az E11C kb. 15000 forintért vásárolható meg, mi pedig leteszteltük, hogy ennyi pénzért mit is kapunk.
Ultrasone Edition eleven fejhallgató teszt
2018. október 12., 20:30
A high end világában halmazba foglalhatók a tudásuk miatt magasan árazott termékek, és egy másik, sokszor teljesen különálló burokba kerülnek a különc, hétköznapiságot erősen kerülni próbáló egzotikumok. Az Ultrasone Edition eleven olyan termék, amely e két halmaz határait képes összemosni.
< előző oldal
következő oldal >