2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
gato [1016 találat]
FiiO FH7 fülhallgató teszt
2019. szeptember 23., 13:15
A FiiO évről évre meglepi követőit egy minden korábbinál többet tudó fülhallgatóval. Az FH7 esetében több merész lépést is elkövettek, hogy az eredmény még jobban magával ragadja a zenerajongók figyelmét. Az ára nem csekély, ettől függetlenül nagy eséllyel lehet sokaknak a végső állomás, az ideális zenehallgató társ.
MEE Audio Pinnacle P1 fülhallgató teszt
2019. szeptember 16., 16:00
A MEE Audio Pinnacle P1 teljesértékű és átgondolt csomagként nyújt lehetőséget azoknak, akik az audiofil hangzást jócskán a százezres határ alatt keresik. De hol helyezkedik el egy ilyen termék a belépő és high end kategóriák közti kavalkádban?
Őszköszöntő FiiO újdonságok
2019. szeptember 10., 17:10
M5 néven karóraként viselhető lejátszó érkezik a FiiO-tól, emellett elkészült a hordozható fejhallgató erősítő és DAC funkciót betöltő Q5s is, amely a népszerű Q5 utódja.
Jabra Elite 65t Bluetooth fülhallgató teszt
2019. szeptember 2., 12:05
Sokan dicsérik a Jabra teljesen kábelmentes fülhallgatóját. Mivel az Elite 85h fejhallgató tesztje pozitívan zárult, kíváncsiak lettünk, hogy mit tud felmutatni a cég, ha innovatív gondolkodásmódját bárhol elférő kialakításban kell megvalósítania?
Sennheiser IE 40 PRO in-ear monitor fülhallgató teszt
2019. augusztus 27., 07:10
A Sennheiser több évtizede képviselteti magát a professzionális audio világában. Legendás stúdió és színpadi eszközök egész sorát tudhatják magukénak, ennél fogva tervezési és gyártási tapasztalataik is kiemelkedőnek mondhatók e téren. Talán emiatt vált lehetségessé, hogy az IE 40 PRO formájában olyan professzionális fülmonitort készítsenek, ami teljesítményben kevéssé, árban azonban jelentősen elmarad akár márkatársaitól is. Lássuk, mit kínál pontosan ez a remek kis eszköz!
Jabra Elite 85h aktív zajzáras Bluetooth fejhallgató teszt
2019. augusztus 23., 15:35
Mi keresnivalója van egy, leginkább telefonos headset-jeiről ismert cégnek a Bose és a Sony által uralt, zajszűrős fejhallgató piacon? Reméljük a teszt választ ad erre!
Oriveti OH500 fülhallgató teszt
2019. augusztus 21., 15:55
Az Oriveti kínálatában eddig mindössze két fülhallgató szerepelt, a Basic és a New Primacy. Ők is megérezték a haladás fontosságát, ezért úgy döntöttek, hogy nem hagyják abba a fejlesztést és olyan in-ear monitort készítettek, amely technikai színvonalával még a New Primacy-hoz képest is magasabbra teszi a lécet.
Denon AH-GC30 aktív zajzáras Bluetooth fejhallgató teszt
2019. augusztus 16., 11:00
Két éve teszteltük a Denon AH-GC20 aktív zajzáras Bluetooth fejhallgatót. Az akkor vegyes érzelmeket kiváltó szerkezet hosszas várakozás után megjelent utódja, most lehetőséget kap, vajon képes-e a Denon az új, AH-GC30 Bluetooth fejhallgatóval bejutni az audiofil ligába...
Brainwavz B400 IEM fülhallgató teszt
2019. augusztus 12., 17:55
A Brainwavz termékkínálatát átjárja a tervezők kreativitása és kísérletező hajlama. Mindezt megerősíti az oldalanként négy hangszórót tartalmazó, mégis ultrakompakt B400, mely a gyártó leírása szerint referencia monitor célra született.
Hama fej- és fülhallgatók telefonáláshoz
2019. augusztus 8., 17:15
A Magyarországon 1993 óta jelen lévő Hama neve egyet jelent a megbízható kiegészítőkkel. Vajon zenehallgatásra és telefonálásra fejlesztett eszközei mennyire felelnek meg a modern kor követelményeinek?
Hamarosan kaphatók a tavasszal bemutatott Focal 40 jubileumi termékei
2019. augusztus 8., 05:20
Franciaország legnagyobb hangszóró- és hangsugárzógyártó specialistája a Focal-JMlab 1979-ben alakult Saint-Étienne városában. Ennek negyvenedik évfordulójára speciális változatú termékeket mutattak be tavasszal a müncheni HIGH END kiállításon, ősszel pedig ezek már meg is vásárolhatók.
JBL LIVE 650BTNC aktív zajzáras Bluetooth fejhallgató teszt
2019. augusztus 2., 10:15
A nemrégiben alaposan kivesézett JBL LIVE 400BT és LIVE 500BT jó eredménnyel szerepeltek tesztjeinkben. Mindkét modellnek volt előnye és hátránya, ami kompromisszumra készteti a vásárlót. Mi lenne, ha összegyúrnánk a kettőt, megtartva azok előnyeit? Tesztünkben erre keressük a választ.
Parasound Zdac V.2 DAC és fejhallgató erősítő teszt
2019. augusztus 1., 14:30
A Parasound termékei között szép számmal találhatunk különféle hálózati lejátszókat, integrált és fejhallgató erősítőket. Az első kiadású Zdac fejhallgató erősítő és DAC a gyártó középkategóriás sikertermékének mondható, hiszen ár/érték arányával kiemelkedett versenytársai közül. A frissített második verzió természetesen még az elődnél is jobb tulajdonságokat ígér, azonban az általa elérhető hangminőség még az elődöt ismerve is meglepő.
Sennheiser IE 500 Pro in-ear monitor fülhallgató teszt
2019. július 23., 06:05
A Sennheiser mindig híres volt professzionális termékeiről, amelyek a minőségi, neutrális hangzást általában kedvező ár-érték aránnyal párosítva kínálják. Nincs ez másképp a megújult Pro in ear monitor szériában sem, legalábbis a gyártó ígérete szerint - mi pedig kipróbáltuk, valóban így van-e. Nem csalódtunk.
Brainwavz Alara síkmágneses fejhallgató teszt
2019. július 17., 16:05
A Brainwavz Audio egyetlen síkmágneses elven működő fejhallgatója ismeretlenként férkőzik a nagy nevek közé, de mint kiderült, megérdemli az audiofilek figyelmét.
NAD VISO HP70 aktív zajzáras Bluetooth fejhallgató teszt
2019. július 11., 17:15
A NAD VISO HP70 a néhány éve bemutatott HP50 fejhallgató alapvető stílusjegyeit megőrizve, ám láthatóan jobb kivitelben és több extrával került forgalomba. A gyártó igyekezett az előző modell hiányosságait pótolni és a mai igényeknek megfelelni. Ez mennyire sikerült? Cikkünkből kiderül!
MEE Audio M6 PRO IEM fülhallgató teszt
2019. július 4., 18:55
A professzionális fülmonitorok a hifi fülhallgatók közeli rokonai, sőt, a két kategória bizonyos területei mára összemosódtak. Olyannyira, hogy néha már jobban megéri IEM fülesben gondolkodni még akkor is, ha a leendő tulajdonos nem profi zenész. Az M6 PRO aránylag jó áron kínál olyan extrát, ami újdonságként hat ebben a kategóriában, ugyanis szükség esetén Bluetooth fülessé alakítható.
JBL LIVE 500BT Bluetooth fejhallgató teszt
2019. július 4., 07:10
A nemrégiben nálunk vendégeskedő JBL LIVE 400BT igen kedvező benyomásokat tett ránk a kellemes, JBL-től szokatlan hangzásával, így kíváncsiak voltunk, vajon a szintén újdonság, nagyobb testvér a LIVE 500BT is rendelkezik-e az új, izgalmas hangzással.
MEE Audio Matrix3 és Connect Venture2 Bluetooth fejhallgató teszt
2019. július 3., 15:55
A MEE Audio fej- és fülhallgatókra specializálódott, Magyarországon csupán néhány hónapja jelen lévő gyártó. 2005-ös alakulása óta kizárólag az előbb említett termékek - és a kapcsolódó technológiák - tökéletesítésére, fejlesztésére koncentrál. Két fejhallgatójukat teszteltük, méghozzá igen nagy elégedettséggel!
JBL LIVE 400BT Bluetooth fejhallgató teszt
2019. június 25., 17:25
A JBL kínálatában sorra jelennek meg az új, vezeték nélküli kapcsolatot használó fejhallgatók. A nálunk vendégeskedő, legújabb LIVE család legkisebb tagját, a 400BT-t fogtuk vallatóra. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit nyújt a JBL új családja a mai kor felhasználójának.
< előző oldal
következő oldal >