2025. december 19., 12:15
A neves dán hangfalgyártóként ismert DALI bejelentette legújabb, SONIK névre keresztelt termékcsaládját, amely a vállalat eddigi egyik legfontosabb mérföldkövét jelenti az elérhető árú hifi kategóriájában. A széria a 2018-ban debütált, világszerte sikeres OBERON sorozat szellemi örököseként érkezik, és az a célja, hogy a high-end kategóriában megismert technológiai színvonalat egy szélesebb réteg számára is hozzáférhetővé tegye.
elolvasom
2025. december 10., 23:10
Megújult az Arcam Radia erősítőcsaládja, az A5, A15 és A25 modellekből egyaránt bemutattak pluszjellel ellátott kiadásokat. Az új Radia+ integrált erősítők hamarosan Magyarországra is megérkeznek, addig rövid hírünkben tekintjük át, hogy milyen újításokat kaptak a hangminőség és funkcionalitás fokozása céljából.
elolvasom
2025. december 5., 18:15
A luxusszínvonalú audio eszközeiről ismert Bang & Olufsen két új termékkel ünnepli 100 éves örökségét: a Beosound Premiere soundbarral és a Beo Grace fülhallgatóval, melyek már hivatalosan is kaphatók. A vállalatot 1925-ben alapították Dániában, Kristian Teär, a Bang & Olufsen vezérigazgatója szerint ez a két termék a márkanév évszázados akusztikai és tervezési kiválóságának örökségét testesíti meg.
elolvasom
2025. november 29., 17:10
Az Audio Forum audiofil bemutatóterem december 3-10 között (szombaton és vasárnap is) nyílt hetet rendez, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket. Ezen a héten olyan ritka és különleges termékek is megtekinthetők és meghallgathatók lesznek, amelyek év közben nem szoktak előfordulni a bemutatóteremben.
elolvasom
2025. november 26., 20:10
Idén ünnepli centenáriumát a világ egyik legelismertebb audio- és luxuselektronikai gyártója, a dán Bang & Olufsen (B&O). A cég nem csupán a hangzás minőségére, hanem a merész formatervezésre és a művészet, illetve technológia ötvözésére helyezi a hangsúlyt, ami megkülönbözteti a versenytársaktól. Az évforduló alkalmából nyílt hét kerül megrendezésre a Bang & Olufsen | Audio Forum bemutatóteremben, ahol az érdeklődők megismerhetik a cég háttértörténetét és aktuális szolgáltatásait.
elolvasom
2025. november 9., 08:20
Az olasz Indiana Line nemrég bemutatta Utah sorozatának csúcsmodelljét, a Utah 8 álló hangsugárzót, amely a legendás 1970-es évekbeli elődök örökségét viszi tovább, miközben számos friss műszaki megoldást vonultat fel. A masszív, hagyománytisztelő megjelenésű doboz hivatalosan is elérhető Magyarországon, az Aymara Kft. bemutatótermében már kipróbálható.
elolvasom
2025. november 2., 18:55
Bemutatkozott a neves brit mélynyomó specialista REL Acoustics jelentősen felfrissített, Serie S néven futó, nagy teljesítményű termékcsaládja. A széria tagjai már rendelhetők, a legnagyobb modell (Carbon Special Black Label) megérkezett Magyarországra, de hamarosan jönnek kisebb rokonai is.
elolvasom
2025. október 28., 11:10
A neves brit hifi gyártóként közismert KEF bejelentette legújabb, KEF Coda W vezeték nélküli hangsugárzóját, ami már Magyarországon is rendelhető. Ez az új "minden az egyben" aktív hangfal a vállalat korábbi Coda szériájának örökségét éleszti újra, melynek lényege, hogy a magas hanghűséget szélesebb közönség számára is elérhetővé tegye, helytakarékos és egyszerű formában.
elolvasom
2025. október 15., 19:55
A dán székhelyű DALI nemrég bejelentette új, zászlóshajó aktív mélysugárzóját, melynek fejlesztésében, fotók láttán feltételezhető, hogy a Purifi mérnökei is közreműködtek. Kompromisszumok nélkül tervezték és gyártották, lényegében ez a DALI eddigi legerőteljesebb mélyládája.
elolvasom
2025. október 14., 12:05
Az Extreme Audio budapesti szaküzlete a házimozi rajongókra fókuszálva, dedikált moziszobával egészült ki. Az új helyiségben a vásárlók három komplett, prémium kategóriás térhatású szettet próbálhatnak ki (közülük az egyik Atmos tartalmakat is életre kelt) különböző, népszerű soundbar termékek társaságában.
elolvasom
2025. október 5., 20:55
A skót high end hifi gyártóként ismert Linn bejelentette, hogy forgalomba hozza a legendás Klimax Solo teljesen újragondolt utódját, a Klimax Solo 500 monoblokk végerősítőt. A gyártó szerint az új modell minden elképzelhető szempontból felülmúlja elődjét, és a kategória legjobb kompakt erősítőjét sikerült megalkotni.
elolvasom
2025. szeptember 19., 18:15
Idén is megnyitja kapuit a hangzás szerelmeseinek a Budapest Audio Expo, amely a régió egyik legjelentősebb high end hifi kiállítása. A rendezvény nem csupán a szakma krémjét vonzza, hanem mindenkit, aki érdeklődik a minőségi zenehallgatás és a legújabb technológiák iránt.
elolvasom
2025. szeptember 9., 16:55
A Denon bejelentette a 7.2 csatornás, AVC-X2850H elnevezésű házimozi erősítő piacra dobását, mely kifejezetten ázsiai és európai országokban kapható. A készülék egy erős középkategóriás mindenes benyomását kelti bőven félmillió alatti árral, így hazánkban is jó esélyekkel indul.
elolvasom
2025. augusztus 28., 22:30
A multiroom hangrendszereiről ismert gyártó két új, hálózatképes soundbart jelentett be, név szerint a PULSE CINEMA és PULSE CINEMA MINI modelleket. Ezek az egyedi kialakítású, mindenes rendszerek az egyszerűség jegyében készültek, ötvözve az minőségi hangzást és könnyű használhatóságot. Hamarosan Magyarországon is kaphatók lesznek, addig rövid hírünkben tekintjük át főbb jellemzőiket.
elolvasom
2025. augusztus 27., 09:05
A Cambridge Audio bemutatta P100 SE vezeték nélküli, aktív zajzáras fejhallgatóját, mely a korábban kipróbált P100 felújított, különleges kiadása. A gyártó a visszajelzések alapján teljesen új hangolást dolgozott ki, ami dinamikusabb, magával ragadóbb karaktert ígér, de a módosítások nemcsak a hallgatási élményt érintik.
elolvasom
2025. augusztus 25., 21:10
A dán DALI cég bejelentette új, kompakt hifi hangsugárzóját, a KUPID-ot, melyet egy szélesebb felhasználói kör, nevezetesen kezdő hangrendszer építők számára terveztek. A terméket a vállalat Dániában fejlesztette házon belül, hangzásvilág tekintetében a magasabb kategóriás modelljeinek, mint a KORE és az EPIKORE technológiai alapjaira építettek. A hangsugárzó mérete lehetővé teszi, hogy kisebb helyiségekben is elhelyezhető legyen.
elolvasom
2025. augusztus 22., 19:15
A Focal bemutatta a Diva Mezza Utopia aktív, vezeték nélküli, háromutas hangsugárzót, amely a korábbi Diva Utopia modellre épül, de teljesítményben felülmúlja azt. Fizikai mérete, teherbírása, hangnyomásszintje még magasabb lett, kifejezetten a maximalista zenekedvelők igényeit szem előtt tartva készült.
elolvasom
2025. augusztus 6., 13:55
A Monitor Audio bemutatta új, hetedik generációs Bronze Series hangsugárzócsaládját. A széria a gyártó több mint két évtizedes Bronze termékvonal fejlesztéseit viszi tovább, a belépő szintet feszegető, nagyfelbontású hangzás biztosítására összpontosítva.
elolvasom
Még több hír
Címke
nds [467 találat]
Yamaha CRX-N470D mikro hifi rendszer teszt
2017. július 14., 23:45
A Yamaha PianoCraft családjának legkisebb tagja, az CRX-N470D szinte csordulásig van töltve tudással. Egyszerűen muszáj volt tesztre fognunk.
Új Bose hangrendszerek
2017. július 13., 11:15
SoundLink Revolve néven debütált két új hordozható, vezeték nélküli hangrendszer a Bose kínálatában.
Musaic MPL zónajátszó teszt
2017. július 6., 00:30
Korábban már hírt adtunk a Musaic zónajátszójáról, amit most kipróbáltunk valós körülmények között, hogy kideríthessük, mennyire sikerült jól a termékcsalád legkisebb tagja, az MPL.
Magnat CS multiroom hangrendszer teszt
2017. július 3., 23:55
A széles felhasználói közönség igényei minimalizmusért kiáltanak. Sokan szeretnék a háttérzenei aláfestést egyetlen apró dobozzal letudni, és a Magnat CS 10/CS 40 párosa pont azért keltette fel kíváncsiságunkat, mert kompakt, mégis elvégzi a rábízott munkát.
Cambridge Audio YOYO M Bluetooth hangrendszer teszt
2017. június 20., 09:50
Aki mer, az nyer, és a Cambridge Audio pontosan kétszer annyira volt merész, mint a témában jártas gyártók zöme. Főleg azért mert a YOYO M az első fizikailag kettébontott, más szóval tényleg sztereó hatásra szánt Bluetooth hangrendszer, amit eddig kipróbáltunk.
Yamaha YAS-207 DTS Virtual:X soundbar
2017. június 16., 17:00
Felfelé is képes szórni a hangokat a Yamaha néhány napja bejelentett YAS-207 típusú soundbar rendszere, mely elsőként prezentálja a DTS Virtual:X lehetőségeit.
House of Marley Chant BT EM-JA008 Bluetooth hangrendszer teszt
2017. június 14., 09:25
A House of Marley Chant BT olyan eszköz, ami ártatlansággal képes aránylag széles vásárlói réteget hódítani. Kicsi, praktikus, mégis nagyot szól, ugyanakkor jól néz ki, és nem túl drága. Mi kell még?
Klipsch RSB-14 soundbar teszt
2017. május 30., 19:20
Ha valakinek esetleg kicsi és keveset tudó lenne az RSB-8 soundbar, akkor annak máris itt egy másik alternatíva, ami rögtön hat számmal nagyobb a kistesónál. Az RSB-14 bővebb kvalitásokkal rendelkezik, mint a honlapunkon már tesztelt RSB-8, így három HDMI bemenet, a Bluetooth aptX audio dekódolás, nagyobb frekvencia-átfogás és nagyobb teljesítmény máris a nagytestvér oldalára billenti a mérleget.
Monster Firecracker Bluetooth hangszóró teszt
2017. május 30., 14:35
A vezeték nélküli hangrendszerek elárasztották a piacot, és ember legyen a talpán, aki megtalálja a fényt az alagút végén! A nagy kutakodás közben nem nehéz belefutni mai tesztalanyunkba, elvégre kis túlzással reflektorként is funkcionál.
Cambridge Audio YOYO S Bluetooth hangrendszer teszt
2017. május 29., 18:05
A Cambridge Audio rálelt a hordozható hangfalakhoz kapcsolódó divathullám receptjére, melynek eredményeként elegáns öltözékbe bújtatott kis dobozkát kreált. A 2017-es termékcsaládként elindított YOYO (szó szerint) új köntösben teszi lehetővé a mobil zenehallgatást, de mi lapul csinos ruhája alatt?
DALI CALLISTO, a jövő hangja?
2017. május 25., 11:25
A DALI úgy érezte, rátapinthatna a modern zenehallgatás lényegére egy teljesen új szériával, amelyről most mi is lerántjuk a leplet.
Klipsch The One Bluetooth hangrendszer teszt
2017. május 9., 15:15
Míg a modern technológia lenyűgözően letisztult formákat hoz a szórakoztató elektronikába, az ellentábor, a hagyománytisztelők közönsége is egyre dominánsabb. Sokan szeretik a retrós, régies eszközöket, amelyekben öreg küllemük ellenére korszerű hardver lapul. A Klipsch The One is ilyen akar lenni.
Klipsch RSB-8 soundbar teszt
2017. április 25., 21:50
Soundbar: igazi sláger manapság ez az egyszerű komponens rendszer, bár igaz hogy körülbelül a 120-150 ezer forintos árkategória, még csak a belépő szintet jelenti némelyik gyártónál, így a Klipschnél is. A Klipsch esetében nem mondhatjuk, hogy túl régen gyárt soundbarokat, de most úgy tűnik felvette a kesztyűt a konkurenciával. Az RSB-8-as egy 4K kompatibilis modell, ami a mai televízió fejlesztési tendenciáknak a legjobban megfelel. Kisméretű, de kellő teljesítménnyel rendelkezik, és igény szerint multiroom rendszerbe illeszthető, sőt háttérsugárzókkal is bővíthető, a DTS Play-Fi vezeték nélküli megoldásnak köszönhetően.
Polk Audio MagniFi Mini soundbar teszt
2017. április 21., 12:20
A változatosság gyönyörködtet, és ezt a soundbar piacon lévő gyártók is tudják. Ezek az amúgy sem túl nagy helyet foglaló eszközök, merőben új értelmezést nyertek a Polk Audio Magnifi Mini modelljében. A név árulkodik a legfontosabb jellemzőjéről: kicsi, mindössze 34 cm hosszú, de éppen ugyanazt kínálja számunkra, mint sok más méretesebb vetélytársa. Ára pedig nagyon baráti, mivel a 100 000 Ft-ot sem éri el, ami ma már ritka a minőségi soundbarok piacán.
Megújult a Tivoli kisrádiója
2017. április 21., 05:50
Az ikonikus Model One prémium kategóriás rádión markáns frissítéseket eszközölt a témában szakértő Tivoli Audio.
JBL Flip 4 Bluetooth hangrendszer teszt
2017. április 19., 06:35
Tovább csiszolódott a Clip és Charge modellek közé ékelődő Flip, mely immár negyedik generációs kiadásban fut tovább. Néhány napra vendégül láttuk ezt a mindenféle extrákkal megfűszerezett mobil diszkót, és magunkkal vittük egy kiadós strandolásra is. Ugyanis immár vízálló.
Klipsch PowerGate sztereó erősítő és zónajátszó teszt
2017. április 7., 13:05
Mostanában elkezdtünk csipegetni a Klipsch Stream multiroom zónajátszói közül, melyek közül mai cikkünkben a legjobban sikerült eszközt mutatjuk be.
Bővült a Denon HEOS
2017. április 4., 11:05
Immár vezeték nélküli mélyláda és soundbar is található a Denon multiroom rendszerét képező HEOS termékcsaládban.
Klipsch RW-1 vezeték nélküli hangrendszer teszt
2017. április 4., 07:45
Néhány éve még fizikai képtelenségnek gondoltuk, hogy olyan módon hallgassunk otthon zenét, mint ahogyan az RW-1 segítségével összehozható. Mára mint tudjuk, nagyon is létezik és jó lehetőségeket rejt magában a multiroom, ezért nem csoda, hogy a Klipsch kapott az alkalmon.
Bluesound PULSE vezeték nélküli hangrendszerek tesztje
2017. március 23., 19:10
Kipróbáltunk három egydobozos vezeték nélküli hangrendszert a Bluesound kínálatából, melyek, mint kiderült, tényleg képesek ringbe szállni a legnagyobbakkal. Olyannyira, hogy tudásukba belekötni sem nagyon lehet, persze az átlagosnál jobb hangnak megkérik az árát.
< előző oldal
következő oldal >