Atmos és Dirac az Arcam házimozi erősítőiben

2016. január 29., péntek, 12:55

Arcam audio hifi házimozi Dirac Dolby Atmos Arcam házimozi Dolby Atmos Arcam Dirac Arcam Atmos házimozi erősítő Atmos házimozi Házimozi Stúdió Arcam házimozi erősítő Arcam Dolby Atmos Atmos házimozi erősítő Dirac házimozi erősítő

Az Arcam értékesítési menedzsere, Alan Davidson nemrégiben ellátogatott kis hazánkba, hogy a Házimozi Stúdióban, egy kétnapos tréning keretein belül minden Dirac-kal kapcsolatos trükköt és tudnivalót bemutasson, egy audiofil hangfalakból megépített Dolby Atmos rendszeren. Az említett eseményre nekünk is volt szerencsénk ellátogatni. Mint kiderült, a mérőmikrofonos beállítás olyannyira hatékony, hogy külön cikket lehet írni róla. Így most jól összefoglaltuk mindazt, amit az Arcam AVR-ekben elérhető Dirac-ról tudni érdemes.

Az Arcam nemrég kibővítette házimozi erősítő családját három új típussal, melyek immár a Dirac szobaakusztika korrektor rendszerét is tartalmazzák. Ez a fontos újdonságok egy része, a másik pedig a házimozi eszközök magassági sugárzó támogatása, konkrétan a Dolby Atmos kompatibilitás. Az első Magyarországra érkezett AVR550 és AVR850 eszközökre már tüntetőleg felhelyezték a DTS:X Ready cédulát is. Az Arcam már jelezte, hogy utóbbi szabvány várhatóan 2016 tavaszától hivatalosan is elérhető lesz az említett eszközökben, szoftverfrissítés útján.

Arcam AVR550 Dolby Atmos házimozi erősítő

Mi a Dirac és mire jó?

A Dirac Research egy digitális hangjel optimalizálással foglalkozó vállalat. Az alapítást követő években kizárólag a professzionális szegmenst célozták meg, magyarán, az átlagfelhasználók nem vihették "haza" a Dirac előnyeit. Azóta megtört a jég, és 1-2 kereskedelmi forgalomban elérhető, otthoni felhasználásra gyártó szórakoztató elektronikai cég (például az Arcam) is felkerült a vállalat partnerlistájára.

Mi sem gondoltuk volna, hogy a Dirac megoldásaival hagyományos mozik termeiben és az autóiparban is lehet találkozni. Csak érdekességképpen, utóbbi a BMW, Volvo és Rolls Royce neveket is érinti. A svéd székhelyű vállalat technológiája nem csak hangjel visszaállítás, hanem effektív produkció során is gyakorta alkalmazásra kerül. Például a DTS hangstúdióiban is Dirac Live szobaakusztika korrektor szoftvert használnak.

És miként segíti egy ilyen megoldás a felhasználókat? Egy audiofil hifi vagy házimozi összeállítás esetében olyan hangtechnikát birtokolunk, ami simán megközelíti (vagy bizonyos esetekben akár felülmúlja) egyes stúdióba szánt hangrendszerek teljesítményét, és itt nem a wattokra gondolunk. A gond csak az, hogy technikai paramétereit tekintve a szobánk (hacsak nem költöttünk 5-10 millió forintot az akusztikai elemekre és hangszigetelésre) köszönőviszonyban sincsen a professzionális stúdióhelyiségekkel. Magyarán, hiába veszünk drága hangfalakat és nagyfelbontású hanganyagokat lejátszó készülékeket, hogyha a szobánk akusztikai "mumusai" elferdítik, szétroncsolják a hangszórókból érkező információt.

Alan Davidson Arcam Dirac beállítás közben

Alan Davidson, az Arcam munkatársa szerint a Dirac Live főleg akkor tesz jó szolgálatot, amikor egy átlagosan rossz akusztikájú szobával rendelkezünk. Ilyen a legtöbb családi házban és lakásban fellelhető hálószoba vagy nappali. A szoftver mögötti koncepció lényege, hogy egy mérőmikrofon segítségével azonosítani lehessen a szobában keletkező hanghullámokat. Miután a hanginformáció rögzítésre kerül, a Dirac átveszi az irányítást. Ekkor a Svédországban elhelyezkedő szerverfarm fogadja mért adatainkat, intenzív munkába kezd, és a sok-sok processzor kiszámolja, hogy a mi szobánkban lévő hangfalak milyen frekvenciagörbe kiegyenlítésre szorulnak. Utóbbit el is végzi a Dirac, majd mindegyik hangfal mellé egy korrigált, javított szűrőt rendel. Ezeket a filtereket végül eltárolják az Arcam házimozi erősítői. Az eredmény pedig elméletileg egy kevesebb "mumust" tartalmazó, egyenletesebb frekvenciamenet, más szóval élvezhetőbb hangélmény lesz.

A vállalat honlapján fellelhető információk és az évek során kialakított célterületei, valamint Alan Davidson tréningje alapján hamar levontuk a következtetést, miszerint a Dirac másképpen működik, és máshogyan formálja rendszerünket, mint a belépő, ill. középkategóriás házimozi erősítőkben lévő szobamérő algoritmusok. Az Arcam hosszú éveken keresztül kitartott saját "Room EQ" megoldása mellett, ezúttal azért látták elérkezettnek az időt egy külső technológia bevonására, mert a Dirac a ma elérhető, otthoni közegekben alkalmazható rendszerek közül a legkevésbé rontja el azt a hifis tisztaságot, amit az audiofilek jogosan elvárnak a pénzükért. Persze, mindig van nagyobb hal, és létezik a Dirac-nál is jobb rendszer, de a nála komolyabb megoldásokból még a legegyszerűbb, privát vagy konvencionális mozitermekbe szánt verzió is minimum 20 000 euróba kerül. Ehhez képest az Arcam AVR-ekbe integrált szobaakusztika korrektor bizonyos értelemben baráti opciónak számít, vagy ha úgy tetszik, kész ajándék.

A Dirac tréning

Az Alan Davidson által levezényelt, egész napos procedúra helyszínéül a Házimozi Stúdió vadonatúj, "nappali" moziszobája szolgált. Utóbbi egy átlagos otthoni környezet hangulatát utánzó, ám akusztikai finomításokat tartalmazó helyiség. Utóbbi alatt értendő a szokásosnál komfortosabb, többrétegű, vastag padlószőnyeg, az oldalfalakon elhelyezett diffúzor panelek és a különlegesen megmunkált, hangáteresztő anyaggal bevont és akusztikailag elnyelő gyapottal bélelt mennyezet. A frontsugárzókat három oldalról közrefogó, faerezetes dekorfal sem pusztán szépítő célzattal került a helyiségbe, apró barázdái, furatai és a mögé rejtett panelek tovább csillapítják a hangminőség szempontjából kártékony visszhangokat.

Arcam és Revel Dolby Atmos rendszer a Házimozi Stúdióban

Alan minden apróságot és tudnivalót megosztott a korrektor szoftverrel kapcsolatban, javarészt azzal a célzattal, hogy a Házimozi Stúdió minden leendő Arcam tulajdonos számára jól működő Dirac konfigurációkat nyújthasson. A beállítást egy Arcam AVR850 házimozi erősítővel végeztük, melyre Dolby Atmos felállásban (5.2.4) kötöttünk Revel Performa3 hangfalakat. A mennyezeti hangszórókat beépítették a plafonba, ezeket az AVR vonalszintű kimenetére kötött, különálló végfok táplálta. Mielőtt nekiveselkedtünk volna a konfigurálásnak, mérőműszer segítségével összeegyeztettük az összes csatorna hangnyomásszintjét. Ugyancsak betápláltuk az AVR menüjébe a középső ülőpozíciótól mért hangfal távolságokat is, innen kezdve Alan vette át az irányítást.

Alan Davidson Arcam Dirac beállítás közben

A Dirac Live for Arcam szoftver minden Arcam SR250, AVR550 és AVR850 házimozi erősítő tartozéka, melyért a tulajdonosnak nem kell külön fizetnie, ingyenesen letöltheti a gyártó weboldaláról. A cambridge-i cég licenszdíjat fizet minden legyártott készülékért, ezért is drágábbak az új eszközök a kisebb AVR380/450/750 típusokhoz képest. A programot futtató laptopot és az AVR850-et is csatlakoztattuk az aktív internet kapcsolattal rendelkező helyi hálózatra. Ezáltal a számítógép és az erősítő is kapcsolatba tudott lépni a Dirac szervereivel, online állapot hiányában el sem indult volna az alkalmazás.

Arcam Dirac beállítás

Az Arcam által mellékelt mikrofont könnyen dönthető/állítható állványra rögzítettük, melyet a háromszemélyes ülőgarnitúra környékén, összesen 9 meghatározott, különböző ponton kellett elhelyezni. Alan részletekbe menően elmagyarázta, hogy miként állítsuk be a hangszórók kimeneti jelszintjét és a mikrofon érzékenységét. Számos olyan információ is elhangzott, amiket a gyártó felhasználói kézikönyvében és a Dirac Live szoftverben egyáltalán nem, vagy félreérthető módon közöltek. Amikor az állvány is ideális pozícióba került, elkezdtünk mérni.

Három perc vs. fél óra

Az Arcam AVR380/450/750 házimozi erősítőkben lévő automata szobaakusztika korrektornak kb. 3 perc szükséges ahhoz, hogy lefuttassa a méréseket és a beállításokat. Ezzel szemben a Dirac konfigurálása még Alan szakértői segítségével és a Házimozi Stúdió munkatársainak közreműködésével, feszes tempó mellett is kb. fél órát vett igénybe. A közel tízszeres időtartam oka, hogy a szoftver nem egy, hanem kilenc ponton mér, és minden tárolt adatot továbbít a vállalat központja felé. A munka nagy része teljesen máshol, a Dirac svédországi szerverein zajlott.

Alan Davidson Arcam Dirac beállítás közben

Minden egyes mérő pozícióhoz érve, tesztjelet sugároztak a hangfalak, néma csendben végig kellett várnunk, míg a legutolsó csatorna is rögzítésre kerül. Ezt követően kb. öt percig csak pihent a szoftver, jelezve, hogy a beérkező információk feldolgozás alatt állnak. Kis idő elteltével tovább léphettünk a következő menübe, ahol a hangsugárzók frekvenciagörbéit szemlélhettük meg, diagramon ábrázolva. Itt Alan még elidőzött egy kicsit, hogy óvatosan korrigálja a Dirac által "optimálisnak vélt" kiegyenlítéseket. Magyarán, a rendszer bármennyire is jó szándékkal üzemelt, nem végzett tökéletes munkát, ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle, utólagos finomhangolásra volt szükség.

Függetlenül attól, hogy az Atmos még elterjedőben lévő formátum, kíváncsiak voltunk, miként kezeli e térérzet növelő csatornákat a rendszer. A 4 db mennyezeti hangszórót is egyenként megmérte a Dirac, függetlenül attól, hogy ezekhez nem rendelt hozzá frekvenciagörbe optimalizálást. Teljes körű korrekciót az oldalfalon lévő háttérsugárzók és a frontoldali csatornák illetve mélyládák számára végzett. Az Atmos (és DTS:X) konfigurációkhoz beüzemelt hangszórók fázisát, hangnyomásszintjét és távolságát hajlandó volt eltárolni és hozzátenni az elmentett projekthez, ennél finomabb beállításra viszont csak a korábban említett, drágább rendszerektől számíthatunk.

Arcam és Revel Dolby Atmos rendszer a Házimozi Stúdióban

Joggal felmerülhet a laikus mozirajongókban a kérdés, hogy rendelkezésre álló, még elterjedőben lévő forrásanyagok híján, már meglévő filmjeikkel és koncertfelvételeikkel minként kamatoztathatják a mennyezetben lévő, hozzáadott 2 vagy 4 db hangszóró előnyeit. Ilyen esetekben az Arcam felajánlja nekünk, hogy a Dolby TrueHD vagy DTS-HD Master Audio tartományból "kikever" a magassági háttérsugárzóknak szánt Dolby Surround sávot is. Az eredmény egyébként egész jól sikerült. Kipróbáltuk az AVR850-et dedikált Dolby Atmos hangsávval rendelkező filmmel (Mad Max: Fury Road) is, de erre még visszatérünk egy különálló, az erősítő adottságait taglaló cikk keretein belül.

Meghallgatás

A beállítás után végre jöhetett a teszt. Belefüleltünk egy BB King koncertfelvételbe, ezt követte a Knight and Day (Kéjjel-nappal) c. akcióvígjáték raktáras-lövöldözős jelenete. A zenei produkció első pillanataiban azt vettük észre, hogy a Stevie Wonder kiáltását kísérő tapsvihar részletei kevésbé csattognak. Kikapcsolt szűréssel a közönség harsány, fület bántó masszának hatott. A Dirac engedélyezése után felengedett a tömeg kötöttsége és tisztábban, tagoltabban hallottuk a rajongók kiáltozását is. Ekkor még el sem kezdődött a zene.

Az, hogy a "különbséget zongorázni lehetett volna", csak enyhe kifejezés. A 360-fokos hangmező panoráma jellegűen, szebben elnyúlt a térben, a centersugárzó sávja jobban egybesimult a képen lévő cselekményekkel, és a koncert helyszínének nagyságát is hatékonyabban ábrázolták a hangfalak. A Dirac nem pusztán megtoldotta, hanem kitárta a produkciót. A szűrő egymás utáni ki- és bekapcsolásával egyértelműen érezni lehetett, hogy a rendszer jobban teljesít, nagyobb felbontással és higgadtabb közlésmóddal szólaltatja meg a hangokat. A rendbe szedett frekvenciagörbéknek köszönhetően jobban megértettük, hogy miért drágák, ugyanakkor miért rendkívül hatékonyak a Revel hangfalak.

Az atmoszférikus, morajló és búgó zajok szellősen átjárták a szobát, míg a robbanó, dörrenő zörejek határozottsággal rázták a levegőt és az ülőgarnitúrát. Dirac nélkül is megkaptuk a mélysugárzókban szunnyadó erőt, csakhogy a kiegyengetett görbével impulzívabbak, kegyetlenebbek lettek a lövések és robbantások. Vizuális hasonlattal élve a rendszer szobaakusztika korrekció nélkül úgy szólt, mintha baltával próbáltunk volna vajas kenyeret kenni. Működhet a dolog, csak nehezen, nemde?

Érdekes, hogy a Knight and Day részlet nem mutatott annyira drámai eltéréseket. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a BB King produkcióval ellentétben itt nem egy tömeg szélén játszó zenekart, hanem "csak" egy csarnokban sétáló nőt és férfit hallgattunk. A Cameron Diaz mögé leereszkedő kommandós első fegyverlövésétől kezdve egy kommerciális hollywoodi hullámvasút vette kezdetét, ami feltehetőleg nem igényel high end hangrendszert. Egyetlen elképesztő dolog tűnt fel: a Dirac csodát művelt a párbeszédekkel. A teszteléshez használt, háromutas Revel C208 házimozi centersugárzó sokkal árnyaltabban és finomabban szólaltatta meg a szereplők dialógját. Kikapcsolt Dirac mellett, azonos hangnyomásszinten süvöltőbb, kesernyésebb és harsányabb volt a szereplők hangja, holott mindössze egymás fülébe motyogtak.

A kipróbálás ezzel még nem ért véget, elindítottuk a dinamikailag tartalmas, 2 Guns (2 Kaliber) illetve Fury (Harag) c. filmek jól ismert jeleneteit is. Olyan effektusokra lettünk figyelmesek, mint a mexikói drogbáró beszéde alatti tücsökciripelés, vagy a Sherman tankok lánctalpainak csörömpölése.

Záró gondolatok

Végső soron kijelenthető, hogy a lejátszott anyag műfajától, hangerejétől függetlenül a Dirac hatása csak pozitívan mutatkozott meg. A hang és képminőségért felelő, javító szándékú algoritmusok használatáról sokszor bátorkodtunk lebeszélni olvasóinkat. Utóbbi oka, hogy ezeket az elméletileg minőségjavításra szolgáló "fícsöröket" a gyártók többnyire megszokásból, vagy muszájból helyezik a termékeikbe. Az Arcam és a Dirac kapcsolata kicsit más. Illetve a Dirac működése önmagában is más ahhoz képest, amit laikusként hittünk: nem arra szolgál, hogy szimplán mosolyt csaljon az arcunkra, mivel nem élményfokozó bűvészkedést, hanem bonyolult és aprólékos számításokon alapuló korrigálást végez. Nem a semmiből próbál valamit alkotni, hanem a meglévő jel hibáit igyekszik kiegyengetni a tisztább produkció érdekében. Ezért aki mindent ki akar hozni otthoni hangrendszeréből és van rá lehetősége, annak érdemes személyesen is kipróbálnia a Dirac hatékonyságát. Nekünk elég volt pár perc, hogy megértsük: amennyiben minőségi házimozizás a cél, akkor a hardver ma már csak keretként funkcionál, az átütő élményért bizony nem csak a szoba és a hangfalak, hanem jelentős részben az erősítőben dolgozó szoftver, a rendelkezésre álló adatmennyiség fog felelni. Vannak elsőre nehéz és furcsa akadályok a Dirac finombeállításai során, de Mr. Davidson tréningjének köszönhetően a fontos fortélyokat a Házimozi Stúdió munkatársai elsajátították és készséggel alkalmazzák azoknak, akik Arcamot választanak. A forgalmazó egyébként az összes jelenleg futó Arcam AVR vásárlása esetén, az egész ország területén ingyenes házhozszállítást és professzionális beüzemelést végez.

Arcam és Revel Dolby Atmos rendszer a Házimozi Stúdióban

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.