2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
m [2772 találat]
Robotzsaru - Robocop előzetes
2013. szeptember 15., 07:05
Bizony, lefújták a port a félig ember, félig robot történetének forgatókönyvéről, hogy a mai vizuális lehetőségekkel újabb robotzsaru filmet forgassanak.
Új Cambridge hangfalak érkezőben
2013. szeptember 14., 12:45
Aero névvel debütált a Cambridge Audio legfrissebb hangfal családja, melyből hifi és házimozi rendszer egyaránt építhető.
A Samsung a legnagyobb UHD tévé gyártója
2013. szeptember 9., 10:00
Nincs mese, az idei IFA az UHD és 4K bűvöletében zajlik. A Samsung mindjárt két új modellt is bemutatott ebben a kategóriában.
HDMI 2.0
2013. szeptember 6., 14:55
Rég vártuk és most elkészült a HDMI legújabb generációja a 2.0, ami annyira sokat megőrzött a régi változatból, hogy akár az 1.5 verziószámot is viselhetné!
Az első tévé HDMI 2.0 csatlakozással
2013. szeptember 5., 17:05
Ezúttal a HDMI 2.0 csatlakozó használatában előzött meg mindenkit a Panasonic, amit az új 4K, pontosabban UHD felbontású L65WT600-as tévéjükre szereltek.
Escape Plan - Szupercella előzetes
2013. szeptember 5., 06:35
Schwarzenegger szerint Stallone úgy üt, mint egy vegetáriánus. Legalábbis mikor a Szupercella előzetesében, az őstitánok között elcsattan néhány pofon, ilyen kommentekben sincs hiány.
Minek nekünk 3D, UHD, OLED, ha mi csak egy jó tévét szeretnénk? 1. rész
2013. szeptember 4., 13:35
Legújabb elmélkedő cikksorozatunkban arra keressük a választ, hogy mennyit érnek azok a jól hangzó új technológiák, amikkel az elmúlt években, illetve a jövőben is a gyártók szeretnék eladni nekünk készülékeiket.
Noontec fejhallgatók
2013. szeptember 3., 07:10
A Beats by Dr. Dre fejhallgatókról elmondhatjuk, hogy kultuszt teremtettek. Formájuk egyedi, ez kétségtelen, persze sajátos hangzásuk és relatív magas áruk nem mindenkinek nyeri el a tetszését. A Noontec pedig pont ezt a "gyengeséget" fordítja saját javára, ismerős köntösben.
Dynavoice T-12 mélyláda
2013. szeptember 2., 11:55
Hamarosan hazánkban is elérhető a Dynavoice Thunder T-12 mélyládája, mely jó eséllyel megdobogtatja majd a házimozi építők szívét.
20 éves a Hama Magyarország
2013. szeptember 2., 11:35
Hazai kereskedőket bemutató sorozatunk legújabb darabja egy kicsit kakukktojás, hiszen az emlegetett cég egyszerre német és magyar. Ötvözi a márkaképviseletek és a független importőrök jellemzőit, de legfőképpen azért, mert ezúttal egy olyan cégről írunk, melyen keresztül az egész hazai kereskedelembe bepillantást nyerhetünk.
Cambridge Audio Minx Air200 vezeték nélküli hangrendszer teszt
2013. augusztus 29., 09:20
A Cambridge Audio tervezőgárdája is kihúzta fejét a homokból, és vetettek egy pillantást a jelenleg népszerű megoldások felé. Ennek eredményeként üdvözölhetjük a Minx 200-at, az egyetlen dobozba épített, vezeték nélküli hangrendszert. Hangereje sok mindenre elég, szolgáltatásai korszerűek, megjelenése pedig letisztult. Ennyi szükséges a sikerhez?
Extravagáns Soundbar készülékekkel újít az Onkyo
2013. augusztus 28., 17:00
Házimozi erősítőkben és hifi elektronikákban már hosszú évtizedek óta képviselteti magát a japán Onkyo. Most pedig a piac diktálásának megfelelve, már az ő kínálatukban is találunk Soundbar hangrendszereket.
Samsung UE55F7000 Smart 3D LED TV teszt
2013. augusztus 27., 08:40
Nem egyszerű minden évben valami olyasmivel előrukkolni, ami csillapíthatatlan vásárlási lázzal sújtja, fertőzi meg az embereket. A tévégyártók megpróbálkoznak ezzel, a jelek szerint sikerrel, mert viszik a készülékeket, mint a cukrot. A dizájnt, annak változásait mindenki látja, azonban az, hogy a Samsung F7000 belülről, vagyis a képet, hangot és szolgáltatásokat illetően mennyiben újult meg, tesztünkből kiderül.
Monster DNA On-ear fejhallgató teszt
2013. augusztus 26., 10:15
Nem unatkoznak a Monster fejhallgatós részlegén. A legváratlanabb formákkal igyekeznek felturbózni prémium kategóriás, utazós felhasználásra optimalizált termékeiket, melyek közül most a DNA típusokat próbáltuk ki.
Norma Audio újdonságok
2013. augusztus 23., 11:00
A high-end kategóriában jeleskedő Norma Audio kínálata vadonatúj D/A konverterrel, CD-lejátszóval és erősítővel bővült, melyek hamarosan hazánkban is megvásárolhatóak lesznek.
Európa legnagyobb TV gyárában jártunk
2013. augusztus 22., 07:50
A digitális átállás első lépcsőjének, az analóg műsorszórás 14 megyében történő lekapcsolásának alkalmából, ünnepséget tartottak a Samsung jászfényszarui TV gyárában.
Új high-end házimozi erősítővel jelentkezett az Arcam
2013. augusztus 21., 13:40
Az idő expressz sebességgel száguld, már négy éve, hogy a legendás Arcam AVR600 ámulatra és elismerésre késztette a teljes házimozis világot, eljött az ideje nyugdíjba küldeni.
Mozirajongóktól mozirajongóknak
2013. augusztus 16., 15:00
Hazai kereskedéseket bemutató sorozatunkban ezúttal egy új szalonba, a DREAMCINEMA bemutató házába látogattunk el. Körbenéztünk, hogy kiderítsük, mi újat tud felmutatni a fiatal cég, miben több vagy miben jobb az, amit ők nyújtanak.
EISA 2013-2014 Házimozi díjak
2013. augusztus 15., 17:25
A 2013-2014-es év EISA (Európai Kép- és Hang Szövetség) díjas termékeit idén is augusztus 15-én jelentették be, alábbiakban az idei év Házimozi termékei.
EISA 2013-2014 Audio díjak
2013. augusztus 15., 16:45
A 2013-2014-es év EISA (Európai Kép- és Hang Szövetség) díjas termékeit idén is augusztus 15-én jelentették be, alábbiakban az idei év Audio termékei.
< előző oldal
következő oldal >