2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
ca [440 találat]
Yamaha házimozi erősítők teljesen új külsővel
2020. augusztus 28., 19:40

V4A és V6A néven új arculatú házimozi erősítőket mutatott be a Yamaha. A korábbiakhoz képest letisztultabb, modernebb a dizájnjuk, ugyanakkor nem szűkölködnek naprakész extrákból. A friss gépek várhatóan szeptembertől itthon is rendelhetők, kaphatóak lesznek.
Audio-Technica ATH-ADX5000 high end fejhallgató teszt
2020. július 22., 17:20
Az Audio-Technica ATH-ADX5000 a legtöbb, amit a japán cég jelenleg képes felmutatni, amennyiben a cél a lehető legjobb hangminőségben, fejhallgatóval történő otthoni zenehallgatás. A mi dolgunk csak annyi volt, hogy hallgassuk, ameddig csak lehet és megfogalmazzuk az élményt. Nem, az írott szó nem képes pontosan visszaadni egy ilyen fejhallgató tudását, de ha korábban vettük a bátorságot sokkal drágább vetélytársaknál is, akkor most miért tennénk kivételt?
Musical Fdelity LX2-LPS phono előerősítő teszt
2020. július 10., 06:05
A Musical Fidelity-től több eszköz is megfordult nálunk, azonban phono előerősítőik eddig valahogy elkerülték szerkesztőségünket. Azonban most lehetőségünk nyílt a belépőmodell kipróbálására, ami elé örömmel néztünk, hiszen a Musical Fidelity híres hangminőségéről és termékeik igényes kidolgozásáról. Nincs ez másképp az LX2-LPS esetében sem, a meghallgatás nem okozott csalódást.
Új kábel sorozatot mutatott be az Inakustik
2020. április 9., 10:35
REFERENCE MICRO AIR néven debütáltak az Inakustik Németországban fejlesztett és gyártott kábelei. Nevükből sejthető módon a gyártó abszolút csúcsnak számító REFERENCE AIR termékvonalának megfizethetőbb opcióját képviselik.
Musical Fidelity Nu-Vista 800 integrált sztereó erősítő teszt
2020. március 6., 16:15
A Musical Fidelity kínálatának csúcsát a Nu-Vista széria jelenti, ezen belül is a Nu-Vista 800 a legnagyobb modell. Méreteivel, teljesítményével és árával is messze az átlagos kategória felett helyezkedik el, ennek megfelelően komoly várakozással néztünk a meghallgatása elé. Méltó környezetben vajon a megszólalása is alátámasztja elvárásainkat és a várt minőséget? Az Extreme Audio jóvoltából, bemutatótermükben hallgattuk meg a Musical Fidelity zászlóshajóját.
Focal Chora 816 álló hangfal teszt
2020. március 4., 05:40
A Focal Chorus 800-as sorozat utódjának tekinthető, Chora családból eddig az egyetlen állványos és a legnagyobb álló kivitelű hangdobozt ismertük meg, szereplésük pedig tulajdonképpen hibátlan volt. Jöjjön most a kettőjük között elhelyezkedő Chora 816, ami a kisebbik álló típus, és várhatóan szintén nem vall majd szégyent.
Audio-Technica ATH-AP2000Ti fejhallgató teszt
2020. február 4., 11:00
Az Audio-Technica ATH-AP2000Ti azoknak készült, akik elkötelezték magukat a kompromisszummentes zenehallgatás mellett és olyan zárt rendszerű fejhallgatót keresnek, amely azonnal megnyitja a kapukat egy másik dimenzióba. Meghallgattuk, és másoknak is érdemes lenne!
Cambridge Audio Alva Solo MM phono előerősítő teszt
2020. január 7., 13:00
A Cambridge Audio az Alva termékvonallal erősíti prémium vinyl eszközei kínálatát. A már nálunk is járt Alva TT modellel kifejezetten elégedettek lehettünk hangminőség és szolgáltatások tekintetében is, éppen ezért várakozással néztünk a sorozat kisebbik, Alva Solo névre hallgató tagjának tesztje elé.
Focal Chora 826 álló hangfal teszt
2019. december 31., 19:50
A Focal, korábban JMlab termékeivel mindig is szívesen foglalkoztunk. Jellemző rájuk ugyanis, hogy valahogyan nem tudnak hibázni. Nem feltétlenül olcsók a termékeik, de a kategóriájukban nagyon magasra emelik a mércét. Nézzük most meg, hogy a vadonatúj Chora sorozat legnagyobb állódoboza hogyan szerepelt nálunk!
Cambridge Audio CXA81 integrált sztereó erősítő teszt
2019. december 23., 11:05
Anglománia, azaz hogyan készítsünk olyan erősítőt, ami egyszerre modern, de tiszteli a hagyományokat olyan hanggal, ami a tesztelésben tisztességgel megőszült és morózus cikkírót is elismerő bólogatásra készteti? Tesztpadon a Cambridge Audio CXA81 az előző, szintén kiválóra sikerült CXA80 feljavított és DSD képes DAC-kal kiegészített változata.
Audio-Technica AT-LPW40WN vinyl lemezjátszó teszt
2019. december 21., 14:50
Az Audio-Technica fennállásának majd’ 60 éve alatt nagy nevet szerzett magának audiofil, különösen vinyl rajongó körökben. Nem véletlenül: a cég termékei között rendre felbukkantak olyan, akár korszakalkotónak is nevezhető megoldások, újítások, amik, ha nem is definiálták újra az iparágat, de mindenképpen komoly technológiai változást, előrelépést jelentettek - elég csak az SLC csiszolású tűkre gondolnunk sok egyéb más mellett. A vinyl reneszánszával azonban a kifejezetten magas igényeket kiszolgáló, és ehhez mérten árazott termékek gyártása és forgalmazása mellett a gyártó a belépőszintig terjeszkedett, ami pénzügyi eredményeiben is jól látható pozitív változást hozott. Mai tesztünkben egy ilyen, mindentudó, mégis baráti árazással kínált, beépített phono egységgel rendelkező lemezjátszót próbáltunk ki.
Cambridge Audio AXR85 integrált sztereó rádióerősítő teszt
2019. december 5., 15:20
A Cambridge Audio Topaz szériáját lassan leváltó AX-sorozat legkisebb tagját, egy erősítőt már sikerült bemutatnunk nemrég, minden téren egyértelműen fejlődött az elődhöz képest. Tulajdonképpen logikus volt, hogy ezen a nyomvonalon maradva, kicsit feljebb lépve folytassuk az ismerkedést egy újabb erősítő által, ami minden téren valamivel többet nyújt.
Focal Chora 806 állványos hangfal teszt
2019. november 26., 22:50
Amint arról korábban már egy híranyagunkban beszámoltunk, a Focal bemutatta a vadonatúj Chora szériáját, ami jelenleg a cég belépő sorozatának felel meg. Pillanatnyilag kettő álló, valamint egy állványos hangsugárzó jelenti a felhozatalt, amelyek közül elsőként az utóbbit sikerült megszereznünk egy teszt erejéig.
Audio-Technica ATH-CKS5TW Bluetooth fülhallgató teszt
2019. november 25., 05:10
A teljesen vezeték nélküli fülhallgatók koncepciója látványosan izgatja a gyártók fantáziáját. Úgy tűnik, mindenki máshogy közelíti meg ezt a kérdést. Adatai alapján az Audio-Technica ATH-CKS5TW izgalmas kihívó lehet az erős középkategóriában!
Audio-Technica ATH-MSR7b fejhallgató teszt
2019. november 16., 14:55
Ha megfizethető fejhallgató vásárlására kerül sor, akkor sokan döntenek az Audio-Technica mellett. Ezúttal a kb. 80 000 forintos ATH-MSR7b fejhallgatót mutatjuk be, amely moduláris kábeleinek és Hi-Res Audio tanúsítványának köszönhetően megfontolandó résztvevőnek tűnik a zárt kivitelűek között.
Cambridge Audio Alva TT vinyl lemezjátszó teszt
2019. november 6., 09:55
A vinyl kultúra reneszánsza nyomán sok gyártó élesztette újra ehhez kapcsolódó termékvonalát. Megjelent sok újítás, érdekes megoldás, amik azonban sokszor igyekeznek összemosni a mai kor igényeit a vinyl adta retro - audiofil életérzéssel. Emiatt azonban legtöbbször az alapfunkciók sérülnek azért, hogy költséghatékonyan lehessen digitális funkciókkal együtt kínálni e termékeket. Első ránézésre a Cambridge Audio Alva TT modellje is ilyen, meghallgatva azonban egészen más kép rajzolódott ki.
Cambridge Audio AXA25 integrált sztereó erősítő teszt
2019. október 9., 16:20
A Cambridge Audio mostanában rendesen összekapta magát, hiszen minden kategóriában képviseltetik magukat. Mi majdnem a legaljáról kezdjük az ismerkedést, név szerint az AXA25 sztereó erősítővel, viszont fanyalgásra nincs okunk, ennyit elárulunk elöljáróban.
AECO csatlakozók hifi rendszert építőknek
2019. október 2., 06:10
A KáCsa Audió tovább bővítette high end csatlakozó kínálatát: mostantól az AECO prémium kivitelű termékei is megtalálhatóak náluk.
Focal Chora hangfalcsalád
2019. szeptember 27., 08:10
Az idén negyven éves Focal-nál a mérnökök nem ülnek a babérjaikon. A tavasszal bemutatott jubileumi modellek lassan kaphatók lesznek, ahogyan arról már beszámoltunk, ezzel egyidejűleg úgy látták ideje a roppant népszerű Chorus sorozatot is újradefiniálniuk.
Cambridge CXA61 és CXA81 integrált sztereó erősítők
2019. szeptember 25., 09:25
A Cambridge Audio megújította CX sorozatát, ennek első két példánya a CXA61 és CXA81, amelyek mind külső, mind belső terén tartalmaznak újdonságokat.
< előző oldal
következő oldal >