2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
cd [334 találat]
Special Edition termékek a Denon 110. születésnapjára
2020. szeptember 16., 19:20
A Denon négy terméket - egy házimozi erősítőt, egy integrált sztereó erősítőt, egy SACD-lejátszót és egy hangszedőt - jelentett be 110 éves fennállásának megünneplésére. Az egyedi ezüst-grafit házzal és 110 Anniversary emblémával díszített újdonságok mindegyike a Shirakawa-i Denon gyárban készül.
Következő generációs sztereó szettet jelentett be a Marantz
2020. szeptember 4., 21:10
A MODEL 30 és SACD 30n készülékekkel új korszakot nyit meg a Marantz, lehet búcsúzni a régi formatervtől és üdvözölni a modernebb, zenei időtlenség előtt tisztelgő dizájnt.
Marantz 12 Special Edition modellek hamarosan!
2020. augusztus 14., 13:05
A közelmúltban nyilvánosságra hozták a Marantz legújabb, különleges szériáját, amely a PM-12 Special Edition sztereó erősítőt és SA-12 Special Edition DAC modulos SACD lejátszót tartalmazza.
CD-futóművel is rendelhető a Lindemann musicbook:SOURCE lejátszó
2020. július 7., 05:05
A főleg hálózatképes zenelejátszókra és DAC-okra szakosodott Lindemann Audio teljesítve a felhasználók egyik leggyakoribb kérését, készített egy olyan változatot referencia forráseszközéből, amely igény esetén optikai meghajtóval is megvásárolható, így teljesértékű CD-lejátszó szerepet is betölt.
Roksan Blak integrált sztereó erősítő és Blak CD-játszó teszt
2020. április 15., 14:40
A Roksan összesen három létező sorozatából a két kisebb tagjai közül már sikerült szemezgetnünk, így született arról elképzelésünk, hogy mit jelent számukra a belépő kategória a K3 által, valamint a középső szint, a Caspian jóvoltából. Most érkezzünk meg hát a csúcsra, hiszen a Blak széria két tagja, egy CD-játszó és egy integrált sztereó erősítő vendégeskedett nálunk.
Roksan Blak integrált sztereó erősítő és Blak CD-játszó teszt
2020. április 15., 14:40
A Roksan összesen három létező sorozatából a két kisebb tagjai közül már sikerült szemezgetnünk, így született arról elképzelésünk, hogy mit jelent számukra a belépő kategória a K3 által, valamint a középső szint, a Caspian jóvoltából. Most érkezzünk meg hát a csúcsra, hiszen a Blak széria két tagja, egy CD-játszó és egy integrált sztereó erősítő vendégeskedett nálunk.
Roksan Caspian integrált sztereó erősítő és CD-lejátszó teszt
2020. január 20., 17:10
A Roksan Caspian átlépi a K3 határait és nem csupán kellemes audiofil hangot, hanem őszinte, lecsupaszított élő zene-reprodukciót ígér. Mindez a szokásosnál laposabb profilban valósul meg. De miért pont az angol gyártó lapos, visszafogottnak tűnő készülékpárosát válasszuk, ha már ekkora összeget adnánk ki elektronikára?
Audio formátumokról tömören, avagy hány bit kell a boldogsághoz? 2. rész MQA
2019. november 25., 16:20
Lassú a net de jó minőségű zenét szeretnél? Az MQA a megoldás!
Audio formátumokról tömören, avagy hány bit kell a boldogsághoz? 1. rész DSD
2019. november 19., 17:10
Mi is az a DSD? A válaszhoz meg kell ismerkednünk a digitális PCM kódolással, semmi pánik, nem lesznek se algoritmusok, se érthetetlen szakszavak csak a feltétlenül szükséges információk.
Lyngdorf CD-2 CD-lejátszó teszt
2019. szeptember 27., 17:25
A dán Lyngdorf Audio eddig egyetlen CD-játszót tervezett, amit nemes egyszerűséggel CD-1-nek neveztek el. Azóta eltelt bő 10 év, megérkezett második ilyen jellegű termékük, CD-2 néven. Vajon miért kellett ennyit várni, és tulajdonképpen miért is készült el most ez a típus? Mindjárt kiderítjük.
Denon DCD-600NE CD-játszó és PMA-600NE integrált sztereó erősítő
2019. szeptember 17., 06:10
A Denon nagy erőfeszítéseket tett az interferencia kiküszöbölése és a kivételes hangminőség fenntartása érdekében az új 600-as széria szinte minden területén.
Esoteric Grandioso P1X és D1X páros
2019. augusztus 12., 12:25
A TEAC márkanév mindenkinek ismerős, ahogyan high end szegmense, az Esoteric is. Azt már talán kevesebben tudják, hogy van egy lépcsőfok, amit az utóbbin belül Grandioso-nak neveztek el, és itt mutatják meg azt, hogy a japán tervezőmérnökök mire képesek, amikor csúcsra járatják magukat.
Marantz M-CR612 hálózati rádióerősítő teszt
2019. június 17., 10:40
A Marantz M-CR612 arany középutat képez a klasszikus mikro készülékek és a különálló egységekből összeállított rendszerek között, mivel egyedülálló csomagban nyújtja azokat a fontosabb szolgáltatásokat (és még többet), amelyekre általános otthoni bevetés során a legtöbben igényt tartanak.
Mark Levinson újdonságok
2019. május 28., 13:15
A Harman International luxusmárkája a Mark Levinson is Münchenben mutatta be legújabb 5000-es sorozatát, ami jelenleg három tagot, kettő erősítőt és egy lejátszót számlál.
A dán griffmadár újra lecsap!
2019. május 23., 16:50
A Gryphon Audio münchenben mutatta be Ethos nevű integrált CD-játszóját, ami olyan egyéni és gyönyörű, hogy tulajdonképpen felesleges írni róla bármit is. Természetesen azért mi megpróbáljuk!
Pro-Ject analóg és digitális újdonságok
2019. május 6., 11:30
Az osztrák Pro-Ject nem nagyon múlatja az időt, folyamatos újdonsággal lepi meg az otthoni zenehallgatás szerelmeseit. Most kettő új termékkel rukkoltak elő, eggyel analóg, eggyel pedig digitális vonalon.
Szinte bárhol elfér a Marantz új Melody X erősítője
2019. április 25., 18:05
Melody X, avagy M-CR612 néven került forgalomba a Marantz legújabb kombinált erősítője. Ideális választás kis rendszerek központi elemének, széleskörű szolgáltatásainak köszönhetően pedig lejátszóként is megállja helyét.
Új erősítő és CD-játszó a Rotel kínálatában
2019. április 10., 16:15
A11 és CD11 néven mutatkozott be a Rotel legújabb erősítője és CD-játszója, melyek a 14-es sorozat legkedvezőbb ár/érték arányú tagjai lettek.
Roksan K3 AMP integrált sztereó erősítő és K3 CD Di CD-játszó teszt
2019. március 29., 16:30
Az unalom fogalma évek óta ismeretlen szerkesztőségünk falai között azért (is), mert megállás nélkül érkeznek hazánkba az idehaza kevésbé ismert cégek. Tudjuk például, hogy a Roksan nevet sokan emlegetik és az angol hifi szinonimájaként tartják számon, de személyesen rég találkoztunk termékeikkel. Ezért kihasználtuk az alkalmat, hogy néhány hétig megállás nélkül a K3 erősítő-CD játszó párost nyúzzunk!
Musical Fidelity M2si sztereó erősítő és M2scd CD-lejátszó teszt
2019. március 26., 11:15
Manapság széleskörben elterjedt elvárás, hogy elektronikai eszközeink különféle szolgáltatások egész tárházát mutassák fel: a lemezjátszóban legyen Bluetooth és USB, az erősítő támogasson multiroom rendszereket, a DAC-ban legyen WiFi és Ethernet csatlakozó…a hangsugárzó pedig főzzön kávét. A Musical Fidelity viszont inkább a purista szemléletű zeneszeretőkre gondolt, amikor megtervezte M2 elnevezésű, a kínálaton belül belépőnek számító szériáját. Az erősítő szolgáltatása itt ugyanis az, hogy alacsony szintű, gyenge hangjelből erőset csinál, a CD-lejátszóé pedig, hogy lemezen tárolt digitális adatokból analóg hangjelet készít. Hogy csak egy dolgot tudnak? Igen, de azt tudják!
< előző oldal
következő oldal >