2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
cd [334 találat]
Álompáros a Marantz jóvoltából
2015. szeptember 10., 09:15
Nemrégiben új erősítő-lejátszó párosról hullott le a lepel a Marantz felsőkategóriás kínálatában, az újoncok a Special Edition 14 széria PM-14S1 és SA-14S1 típusú audiofil készülékei.
Frissültek a Marantz mindentudó zeneközpontjai
2015. augusztus 4., 07:05
Kisebb ráncfelvarrásokkal, immár új verziószámmal ellátva üdvözölhetjük a Marantz Melody szériás készülékeit, melyek kis méretben alkalmasak "konyhakész" hifi központként való használatra.
IsoTek Full System Enhancer and Rejuvenation Disc bejárató lemez
2015. július 30., 16:50
A laikus is hallja, hogy a frissen megvásárolt hangfal néhány nap elteltével jobban szól. Nem csak az autók és a cipők, hanem a hifi világában is elkél a komponensek bejáratása, mivel ezek javarészt elektromechanikus berendezések. Az egyetlen bökkenő, hogy gyakran több száz óráig is eltart, míg egy hifi vagy házimozi rendszer úgymond bejáratódik, más szóval eléri valódi tudásának szintjét. A mai cikkben egy olyan, mindenféle mágia nélküli CD-t mutatunk be, mellyel akár fél évnyi járatást is besűríthetünk egyetlen rövid órába, hallható eredménnyel.
IsoTek Full System Enhancer and Rejuvenation Disc bejárató lemez
2015. július 30., 16:50
A laikus is hallja, hogy a frissen megvásárolt hangfal néhány nap elteltével jobban szól. Nem csak az autók és a cipők, hanem a hifi világában is elkél a komponensek bejáratása, mivel ezek javarészt elektromechanikus berendezések. Az egyetlen bökkenő, hogy gyakran több száz óráig is eltart, míg egy hifi vagy házimozi rendszer úgymond bejáratódik, más szóval eléri valódi tudásának szintjét. A mai cikkben egy olyan, mindenféle mágia nélküli CD-t mutatunk be, mellyel akár fél évnyi járatást is besűríthetünk egyetlen rövid órába, hallható eredménnyel.
STS Digital
2015. július 6., 07:40
A Stream Audio igazi különlegességgel, csemegével kedveskedik a zenehallgatók népes táborának azon tagjai számára, akik a hangminőséget mindenek elé helyezik és azért hajlandóak áldozni is.
Mini CD-játszó érkezőben
2015. április 28., 10:25

Nemrég vadonatúj, aprócska CD-játszót mutatott be a Denon, mely csinos küllemének köszönhetően jó választás lehet a miniatűr, de igényes hifi rendszert építők számára.
Vincent Audio Magyarországon
2015. április 3., 07:10
A Stream Audio hifi és házimozi bemutatóterem ismét bővítette egyébként is rendkívül széles kínálatát, ezúttal a német Vincent Audio cég termékei kerültek polcaikra.
Creek Audio termékek Magyarországon
2015. március 27., 06:05
A megfizethető brit hifi márkák között jól ismert Creek Audio termékei, immár teljes létszámban elérhetőek hazánkban is.
Epson EH-TW9200 3D házimozi projektor teszt
2015. március 23., 13:25
Az Epson talán a világ legnagyobb projektor gyártója, de ami az LCD paneleket illeti, abban biztosan övék az elsőség. Számos cég lelkesen épít köréjük vetítőt, ez nem történne meg, ha a minőséggel bármi probléma lenne. Házimozis készülékeik közül már többel volt szerencsénk találkozni, döntő többségüket megkedveltük, ezért lelkesen fogtunk hozzá az EH-TW9200 teszteléséhez.
Friss Philips TV-k a szezonra
2014. november 12., 12:55
A Philips legújabb, felső kategóriás televízióin érzékelhető, hogy a cég továbbra is lépést tart az igényekkel. Az Android alapú operációs rendszer és az UHD felbontás mellett immár ők is kínálnak ívelt képmegjelenítőt, emellett a Spotify is beékelődött az alapszolgáltatások közé.
Marantz Melody M-CR610 médialejátszós hifi rendszer teszt
2014. október 24., 14:30
Ami kicsi az nem lehet nagy? Avagy kérhetünk-e egyszerre kis méretet, sok szolgáltatást és jó minőséget, vagy kénytelenek vagyunk az előbbi hármasból kettőt választani? Erre kerestük a választ a Marantz M-CR610 társaságában.
Marantz Melody M-CR610 hifi rendszer teszt
2014. október 24., 14:30
Ami kicsi az nem lehet nagy? Avagy kérhetünk-e egyszerre kis méretet, sok szolgáltatást és jó minőséget, vagy kénytelenek vagyunk az előbbi hármasból kettőt választani? Erre kerestük a választ a Marantz M-CR610 társaságában.
Philips csúcstévé a láthatáron
2014. július 30., 06:05
Nemrégiben új zászlóshajó jelent meg a Philips TV-kínálatában. Termékadatai alapján a 9800-as UHD TV a legjobb képmegjelenítő, ami eddig elhagyta a cég gyártósorait.
Hozzánk is elért az Onix
2014. július 21., 13:30
A sztereó továbbra is nagy népszerűségnek örvend. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az itthon nemrégiben elérhetővé vált Onix márka, melynek köszönhetően még tovább bővült az Audio Reference termékválasztéka.
Új belépő hifi a Marantz-tól
2014. július 11., 16:55
Napokon belül itthon is elérhetőek lesznek a Marantz legújabb, 5000-es sorozatú hifi sztereó készülékei.
Marantz PM6005 integrált sztereó erősítő és CD6005 CD-lejátszó teszt
2014. július 2., 14:30
A Marantz a hifi világában járatosak számára egyike a megkerülhetetlen, alap márkáknak. A cég neve sok évtizede összefonódott az igényes zenehallgatással, a KI Signature emlegetése pedig még ma is sokaknak elég ahhoz, hogy szaporább legyen a szívdobogásuk. A gyártó aktuális kínálatából válogatva azonban most nem egy KI variáns, hanem az új 6000-es sorozat CD-játszója és sztereó erősítője került vizsgálatra.
Marantz PM6005 integrált sztereó erősítő és CD6005 CD-lejátszó teszt
2014. július 2., 14:30
A Marantz a hifi világában járatosak számára egyike a megkerülhetetlen, alap márkáknak. A cég neve sok évtizede összefonódott az igényes zenehallgatással, a KI Signature emlegetése pedig még ma is sokaknak elég ahhoz, hogy szaporább legyen a szívdobogásuk. A gyártó aktuális kínálatából válogatva azonban most nem egy KI variáns, hanem az új 6000-es sorozat CD-játszója és sztereó erősítője került vizsgálatra.
Új high-end hifi márka hazánkban
2014. június 11., 11:05
Ezúttal a szlovák Canor cég kínálata lett elérhető Magyarországon, akik kimondottan az elektroncsöves sztereó elektronikák készítésében jártasak.
A Pro-Ject is támogatja a DSD-t
2014. április 18., 09:50
A Super Audio CD-vel elterjedt, extra-nagy felbontású DSD jelenti a digitális zenelejátszás jövőjét, és ezt a gyártók is szép lassan elismerik. Erre remek példa a miniatűr Pro-Ject DAC Box DS, mely alig téglányi méretű, de a lényeget - vagyis a veszteségmentes fájlok feldolgozását - már elvégzi.
Új belépő TV család a Panasonictól
2014. április 2., 06:05
Kétmagos processzor, hálózati megosztás, intelligens műsorkeresés, vezérlés okostelefonról ? ezek, és még sok egyéb extra jellemzi a Panasonic nemrég bejelentett, belépő kategóriás televízióit.
< előző oldal
következő oldal >