2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
AE hangfal [18 találat]
Acoustic Energy AE1 40th Anniversary Edition állványos hangfal teszt
2026. július 11., 17:20
Az Acoustic Energy jubilál, mégpedig nem is akárhogyan, de fogalmazhatunk úgy is, hogy stílusosan. Fogták az 1987-ben debütáló első hangdobozukat az AE1-et, lényegében legyártották azt újra valamelyest modernizálva, és azokat célozták meg vele, akik az eredeti modellhez már nem juthatnak hozzá, de vágynak rá, a jelenlegi igényeiknek is megfelelve.
Acoustic Energy AE309.2 álló hangfal teszt
2025. szeptember 20., 14:15
Az Acoustic Energy új 300-as családjának debütálása igazán jól sikerült az AE300.2 állványos hangdobozuk által. Szokásunkhoz hűen nem álltunk meg itt a sorozat megismerésével, ezért következett a kisebb álló hangfal az AE309.2 személyében, ami szintén jelentős változásokon esett át, az egyébként sikeres elődmodellhez képest.
Acoustic Energy AE300.2 állványos hangfal teszt
2025. szeptember 2., 17:10
Szinte hihetetlen, hogyan repül az idő, hiszen szinte olyan, mintha tegnap mutattuk volna be az Acoustic Energy AE300 állványos hangfalát, ami nagyon jól szerepelt nálunk. Akárhogyan is nézzük, közben eltelt négy év, a brit cég debütált a high end régióban a CORINIUM modelljével, aminek tervezése során szerzett tapasztalataikat most az új 300-as sorozatban is kamatoztatják. Nyitásnak jöjjön az AE300.2 állványos hangdobozuk!
Megújul az Acoustic Energy AE300 széria
2025. február 5., 23:10
A nemzetközileg elismert angol hangsugárzó gyártó bemutatta legújabb, második generációba lépő 300-as termékcsaládját. Az előző kiadáshoz képest minden alkatrészt kicseréltek, hasznosítva a felsőbb kategóriás AE500 és Corinium hangfalak részleteit. Az AE300.2 széria hamarosan Magyarországon is kapható, addig rövid hírben foglaljuk össze különlegességeit.
Acoustic Energy CORINIUM high end álló hangfal teszt
2024. március 19., 20:25
Az 1987-es születésű brit Acoustic Energy hangfalai mindenekelőtt azokat a zenerajongókat akarják kiszolgálni, akik olcsón, vagy még a bőven megfizethető szinten keresnek minőséget, és a tapasztalataink alapján találtak is. Most viszont megalkották a CORINIUM nevű modelljüket, ami egyértelműen a csúcskategóriában próbálja feladni a leckét a többieknek.
Acoustic Energy AE120 2 álló hangfal teszt
2022. december 10., 20:10
Az Acoustic Energy legújabb 100-as sorozatából az állványos AE100 2 egyszerűen kitolta kategóriának határait, ettől pedig a kisebb álló, AE109 2 csupán egy picivel maradt el. Ugyan a brit cég beugró szériája természetesen képes arra, hogy egy komplett házimozit is építhessünk belőle, mi mégis megmaradtunk a sztereó zenehallgatásnál, amit most a sorozat legnagyobb, AE120 2 álló hangfalával varázsoltunk a szerkesztőségünkbe, az eddigi tapasztalataink alapján pedig voltak elvárásaink.
Acoustic Energy AE109 2 álló hangfal teszt
2022. április 10., 21:10
Az Acoustic Energy legújabb 100-as sorozatának legkisebb, állványos doboza, az AE100 2 tulajdonképpen nem okozott igazi meglepetést, hiszen a gyártó mindig is nagyon jó volt ebben a kategóriában. Most maradunk ezen a harctéren, csak lépünk egyet a szériában felfelé az AE109 2 álló hangfal által, aminek szintén nagy feladat jut, mivel a húsz évvel korábbi, nagy sikerű, ős 109 nyomdokaiba kell lépnie!
Acoustic Energy AE100 2 állványos hangfal teszt
2022. február 16., 23:35
Az Acoustic Energy elérkezettnek látta az időt, hogy a legkisebb, 100-as szériáját is frissítse, pontosabban jelentősen újragondolja, áttervezze. Nem kis feladat, hiszen a brit cég beugró sorozatának tagjai nem csak nálunk, hanem nemzetközi szinten is szép sikereket értek el eddig. Kezdjük a sort a jelenleg legkisebb, AE100 2 állványos hangfaluk bemutatásával, a kérdés az, hogy sikerül-e megőriznie stabil helyét ezen, a mindenki által elérhető ársávban.
Acoustic Energy AE509 álló hangfal teszt
2021. december 26., 09:10
A brit Acoustic Energy legnagyobb, 500-as sorozatának, egyszerűen AE500-nak elkeresztelt állványos hangdobozáával már sikerült megismerkednünk, ráadásul annyira jó benyomást tett ránk, hogy kiérdemelte Ajánlott Vétel címkénket. Most tovább lépünk egyet az AE509 társaságában, ami a következő a sorban, és bízunk benne, hogy hasonlóan ki fogja tudni elégíteni a vágyainkat, mint a kistestvére.
Acoustic Energy AE309 álló hangfal teszt
2021. április 13., 23:40
Az idei újévet azzal ünnepeltük, hogy bemutattuk az Acoustic Energy AE300 hangsugárzót, ami a gyártó középső sorozatának állványos darabja. Remek, zenei konstrukciót ismertünk meg általa, így adott volt, hogy kipróbáljuk a 300-as széria álló, AE309 típusát is.
Acoustic Energy AE300 állványos hangfal teszt
2021. január 1., 18:05
A brit Acoustic Energy nem vállalja túl magát. Összesen három szériát gyárt hagyományos hifi hangfalakból, viszont ezek mindegyike megpróbálja az audiofil kategóriát kimeríteni a saját ársávjában. Nincsenek kommersz megoldások, se high end ambíciók, egyszerűen a zene életszerű visszaadására koncentrálnak. Nézzük, hogy a középső sorozat állványos dobozaival ez mennyire jön be nekik!
Acoustic Energy AE500 állványos hangfal teszt
2020. szeptember 19., 18:20
Bizony már több év eltelt azóta, hogy Acoustic Energy termék szerepelt az AV-Online oldalán. Mi ezt annyira zokon vettük, hogy egyszerűen nem bírtuk tovább, és belevágtunk egyből a dolgok közepébe, hiszen a cég jelenlegi legnagyobb sorozatának állványos tagját, az AE500-at vettük górcső alá.
Acoustic Energy Compact 1 állványos hangfal teszt
2017. április 6., 15:05
Ritkán írunk úgy egy hangfalról, hogy az már kifutóban van, de most kivételt teszünk, mert jár ennyi tisztelet a kis AE Compact 1-nak.
Aktív monitor hangfal Angliából
2017. március 20., 14:05
Feltámadt poraiból a stúdiótechnikai múltú AE1 monitorsugárzó, mely elődjeitől eltérően kevésbé professzionális külsejű, így otthonokban is jól mutat.
Acoustic Energy AE 101 állványos hangfal teszt
2016. szeptember 8., 09:30
Kipróbáltuk mit tud a korábban már tesztelt AE 301 olcsóbb kistestvére, mert olcsó hangfalakra mindig is szükség volt és mindig is szükség lesz.
Acoustic Energy akciók az Audio Centrumban
2016. február 4., 12:05
Februártól komoly kedvezménnyel kínálja az Audio Centrum az Acoustic Energy több típusát is.
Acoustic Energy - egy angol történet
2015. november 18., 11:30
Az Acoustic Energy és az Audio Centrum jóvoltából szerkesztőségünk küldöttsége ellátogathatott Cirencesterbe, az AE gyárába és fejlesztő központjába.
Acoustic Energy 305 házimozi hangfalszett teszt
2015. május 7., 12:40
Az Acoustic Energy nagyobb modelljeit hallottuk már kiállításon, teszteltük a 300-as sorozat legkisebb darabját, most pedig eljött az idő, hogy kipróbáljuk a teljes szettet. Acoustic Energy 300-as házimozi hangfalszett teszt!