2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
m [2772 találat]
Bluetooth hifistáknak
2014. augusztus 11., 12:40
A vezeték nélküli jelátvitel, sokszor a lejátszandó anyag hangminőségének rovására megy, ám a digitális technológiáknak köszönhetően a veszteség egyre kevésbé érzékelhető. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy az ősidők óta audiofil termékeket gyártó Arcam is Bluetooth-vevőt készít.
Arcam AVR380 házimozi erősítő teszt
2014. augusztus 8., 06:45
Nemrégiben generációváltás zajlott az Arcam kínálatában, a régi házimozi erősítők mentek, helyettük újak érkeztek. Közülük elsőként az AVR380 elnevezésű modellt kaptuk meg tesztelésre, amit hosszasan vallattunk, erről olvashatnak az alábbiakban.
Magához tér a Jamo
2014. augusztus 7., 07:15
8 évnyi csend után, különféle termékfotók és információk kezdtek szivárogni az interneten, nevezetesen az új Jamo Concert szériájáról. Mostanra már publikus, hogy a gyártó legújabb termékcsaládja elkészült.
Polk Audio Camden Square mobil Bluetooth hangrendszer teszt
2014. augusztus 6., 09:25
A Polk Audio is kacsingat a multimédiás irány felé, így végül sajátos stílussal, ők is elkészítették praktikus extrával felszerelt, hordozható hangszórójukat. A Camden Square nevű termék nem (csak) az ütős hangzást, hanem a közösségi, bulizás közbeni interakciót is előtérbe helyezi. Hogy mit értünk ez alatt, cikkünkből kiderül!
Csillagok Között - Interstellar
2014. augusztus 5., 13:50
Christopher Nolan továbblép a misztikus akciófilmek és szuperhősök világából, és ezúttal csillagos eget célozza meg, szó szerint. A Csillagok Között lesz az amerikai rendező idei nagy dobása.
Audyssey kalibrálás, profi módon
2014. augusztus 4., 16:40
Mit tegyünk, ha megvettük és beüzemeltük drága házimozi erősítőnket, de úgy érezzük, nem szól olyan jól, ahogy azt elvárnánk? Cseréljük le azonnal, vegyünk új hangfalakat, vagy talán az is elég lenne ha a rendszer profi módon lenne kalibrálva?
Audyssey kalibrálás, profi módon
2014. augusztus 4., 16:40
Mit tegyünk, ha megvettük és beüzemeltük drága házimozi erősítőnket, de úgy érezzük, nem szól olyan jól, ahogy azt elvárnánk? Cseréljük le azonnal, vegyünk új hangfalakat, vagy talán az is elég lenne ha a rendszer profi módon lenne kalibrálva?
Beyerdynamic DT 235 már fehérben is
2014. augusztus 4., 14:45
Szerkesztőink kedvenc belépő kategóriás, otthoni felhasználásra szánt fejhallgatója, a Beyerdynamic DT 235 immár fehérben is kapható, a trendi felhasználók nem kis örömére.
Masszív Marantz házimozi erősítők
2014. augusztus 1., 14:10
Néhány napja újabb házimozi erősítőket hozott nyilvánosságra a Marantz. A hamarosan hazánkban is elérhető SR7009 lesz a cég első Dolby Atmos kompatibilis készüléke.
Philips csúcstévé a láthatáron
2014. július 30., 06:05
Nemrégiben új zászlóshajó jelent meg a Philips TV-kínálatában. Termékadatai alapján a 9800-as UHD TV a legjobb képmegjelenítő, ami eddig elhagyta a cég gyártósorait.
Vezeték nélküli hangrendszert készített a Denon
2014. július 28., 10:20
HEOS by Denon néven debütált a japán hifi óriás legújabb termékkínálata, mellyel otthonunkban többszobás, vezeték nélküli hangrendszer hozható létre.
4K bemutatón jártunk
2014. július 28., 09:25
4K bemutató napokra készül a DREAMCINEMA és mi ellátogattunk, hogy megnézzük mire is számíthat, aki betér a dél-budai szalonba.
Marantz PM7005 érkezőben
2014. július 25., 08:05
A Marantz újabb infókat csepegtetett, hamarosan érkező sztereó termékeiről. Ezúttal a PM7005 integrált sztereó erősítőt üdvözölhetjük, amely a márka erős középkategóriáját képviseli.
Dolby Atmos bemutató az Onkyo-val, Münchenben
2014. július 24., 07:10
Az Onkyo hazai képviseletének az Aida Audio-nak meghívására ellátogattunk Münchenbe, hogy élőben is megnézzük és meghallgassuk az Onkyo legújabb Dolby Atmos kompatibilis termékeit.
Dolby Atmos bemutató az Onkyo-val, Münchenben
2014. július 24., 07:10
Az Onkyo hazai képviseletének az Aida Audio-nak meghívására ellátogattunk Münchenbe, hogy élőben is megnézzük és meghallgassuk az Onkyo legújabb Dolby Atmos kompatibilis termékeit.
B&W CM-széria hangfal akció
2014. július 23., 15:00
20% kedvezménnyel kínálja az itthoni forgalmazó a Bowers & Wilkins CM-szériás hangfalakat. Az akció minden raktáron lévő termékre, a készlet ereiéig érvényes.
Cambridge Audio Minx Go mobil Bluetooth hangrendszer teszt
2014. július 22., 09:40
Korábban már teszteltünk több készüléket is a Cambridge Audio trendi igényeket kimerítő Minx sorozatából. A mai hangrendszer is ebbe a fiatalos sorozatba ékelődik, egyetlen tulajdonsága azonban kiemeli a többiek közül: a Minx Go beépített akkumulátorral rendelkezik, vagyis a zenét tényleg bárhova magunkkal vihetjük. A kérdés csupán, hogy milyen feltétellel?
Jays v-JAYS fejhallgató teszt
2014. július 18., 08:10
Mostanság a fejhallgató márkák száma és a kreativitás mintha ellentétes arányban állnának egymással. Mindenki csak a másikat majmolja. Ezért nagy öröm, hogy van egy olyan termék, ami hajlandó szembefordulni a trendekkel és megpróbál méltatlanul elhanyagolt, olcsó nyitott fejhallgatók között, valami maradandót alkotni.
Meridian DAC audiofileknek
2014. július 16., 07:25
Az aktív hangfalairól híressé vált, high end kategóriában tevékeny Meridian is elkötelezte magát a számítógépekhez szánt, kompakt USB DAC eszközök készítése mellett. Ennek eredményeként üdvözölhetjük a Meridian Director-t.
Arcam irDAC teszt
2014. július 15., 13:00
Miközben a mai belépőszintű CD-játszók kivitele vegyes véleményeket szül, a mobileszköz piac soha nem látott eladási mutatókat produkál, a televíziók pedig már beszéddel is vezérelhetőek, a hangminőség gyakran elvész az egyéb jellemzők között. Tegyük fel, hogy otthon elérhető szórakoztató elektronikai eszközeink mindegyikét ráköthetnénk egyetlen kisméretű dobozra, amely felturbózza a hangjukat, a mobiltelefonét, a televízióét, és még a régi, akár 20 éves CD-játszóét is. Az irDAC voltaképpen erre képes.
< előző oldal
következő oldal >