Monitor Audio Bronze 50 7G állványos hangfal teszt

2026. május 28., csütörtök, 06:20

Monitor Audio audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Monitor Audio hangfal Monitor Audio hangfal teszt

A Monitor Audio abszolút megfizethető Bronze szériája 25 év alatt immár a hetedik generációjához érkezett! Ez remek hír a kispénzű, ám minőségre vágyó zenehallgatóknak, hiszen a brit cég mindig is nagy hangsúlyt fektetett erre a sorozatra. Az első darabok már meg is érkeztek, ismerkedésünket pedig a Bronze 50 7G állványos hangfallal kezdtük.

Belépő kategória, azon túlmutató innovációkkal

A Monitor Audio hetedik generációs Bronze sorozata egy állványos, egy álló hangfalból, egy centersugárzóból, egy Atmos sugárzóból, és egy falra helyezhető hangdobozból áll, amiből láthatjuk, hogy sztereó zenehallgatásra csupán két modellt kínálnak, viszont modern házimozit könnyedén össze tudunk állítani belőlük, csak egy mélyládát kell hozzáillesztenünk. Most viszont maradjunk sztereóban a Bronze 50 7G segítségével, ami egy elég kompakt hangdoboz, benne rengeteg újdonsággal, viszont arra is figyeltek, hogy a korábbi generáció jól sikerült megoldásait megtartsák.

Az alapkoncepció tehát maradt, mint az egymással párhuzamos oldallapok, az MDF ház, az arányos külső, és a kétutas, basszreflex felépítés, azonban a fejlesztések nyomait már a külső jegyekben is láthatjuk. A 25 mm-es C-CAM Gold Dome magassugárzót alumínium maratású hatszögletű ráccsal védik, ami zökkenőmentesen illeszkedik a hatszögletű UD (Uniform Dispersion) Waveguide II nevű hullámvezetőbe. A rács mérete tehát csökkent az elődhöz képest, ami talán még jobban kiemeli, pontosabban nagyobb hangsúlyt fektet megjelenés terén a tweeterre, a minőség javulása érdekében pedig könnyebb, merevebb és vékonyabb lett, mint elődje.

A 165 mm-es C-CAM mélyközép hangszóró szürkéről fehérre változott, sima, fémes felülete mögé egy erőteljes meghajtót illesztettek, új, progresszív pókhálós kialakítást kapott, ami javítja a kilengés linearitását. A lengőkercsein is növeltek, most 28,5 mm-esek a 25 mm-es helyett, ami a basszusért felel elsősorban, valamint a nagyobb terhelhetőség kezelésben. Mindkét hangszórót csavarokkal rögzítették, azonban azokat gondosan elrejtették a szemünk elől, ahogyan a teljes frontoldalt is mágnesesen rögzíthető szövet védi.

Még nem beszéltünk a keresztváltóról, amit több száz órányi hallgatás során optimalizált, és minden egyes komponenst gondosan választott ki a K+F csapat, így a kondenzátorok és tranzisztorok is kiváló minőséget képviselnek ebben a kategóriában. A dupla kábelezést is biztosító csatlakozókról ezúttal az aranyozás lemaradt, viszont nagyon masszív darabok, és természetesen a banándugókat is fogadják, ezek fölé került a HiVe II kimeneti nyílás.

A dió változat előlapja fekete maradt, a fekete természetesen minden oldalról az lett, a fehér viszont a frontoldal ívein kapott egy arany színű szegélyt, ami sokat dob a megjelenésén. A Bronze 50 7G-hez a gyártó ST-2 néven állványt is kínál, amennyiben nem lenne otthon, vagy nem polcra szeretnénk helyezni, ami a szigetországban ugyan divat, de mi az előző felállást ebben az esetben is jobban preferáljuk. A társai az Extreme Audio bemutatótermében Onkyo elektronikák voltak, a zenét Dune lejátszóról kaptuk, és kategóriájában hozzá passzoló fémállványt tettünk a hangdobozok alá.

A kitaposott út felújítva

Allan Taylor elég melegen és meggyőzően indított, ami egyből megmutatta azt, hogy az új Bronze is megőrizte domináns, markáns karakterét, de a túlzásokat itt sikerült mellőzni. Édeskés énekhang és alsótartomány vált le a dobozokról, nagyon tiszta és részletező gitárhangok kíséretében, és fedettséget csak tényleg nyomokban lehetett tapasztalni, hiszen a korábbi modellhez képest eltűnt a magashangok előtt lévő halovány fátyolosság. Meg volt a folyamatosság, gördülékenység, remek tempó, és a nüanszokból is szép számmal kaptunk a kategóriához mérten.

Erlebach maga Bach kortársa volt, és hirtelen váltásnak tűnhet sokaknak, de mi már csak ilyenek vagyunk. Nagyon szép fényeket és íveket rajzolt a Bronze 50 7G, remek basszussal, meglepően természetes énekhanggal. Itt már sokszor lehetett érezni az énekes torkát, a mélyről feljövő hangokat, és az apróságok is jöttek vele, némi audiofil ízt adva az előadásnak. Nem feltétlenül olcsó és állványos dobozhoz van kitalálva ez a zene, mégis bátran állt hozzá, és elég remekül vette az akadályokat, pedig abból azért adódott bőven.

Dan Patlansky dögös bluesrockkal nyomult, a Bronze 50 7G remekül pulzált, természetes és dinamikus volt egyszerre. Az énekest szépen középre helyezte, ahogyan azt illik, de a zenekar is ott volt folyamatosan mellette és mögötte. Kísértek elsősorban, de mindegyikük remek kontúrt rajzolt, ami főleg a gitárosokra volt jellemző, akár vehemensen játszottak, akár csak díszítettek itt-ott. Egységes előadást kaptunk, vérbő feelinggel, és nagyon pontos, határozott alsótartománnyal, ami ezen a műfajon nagyon jól jön és szükséges is.

Bill Evans triójánál is markánsan viselkedett a hangfal, a részletek és egységesség remek kombinációját nyújtva. A színpad szélessége tág volt, mélységérzetből is eleget kaptunk, valamint hangulatból, atmoszférából. Ez is elég komoly kihívást jelent egy ekkora hangfalnak, érezhető is volt, hogy össze kellett szednie magát, viszont bátorságának köszönhetően elég jó élvezeti értéket tudott nyújtani, még az érzelem megfelelő ábrázolására is bőven volt benne potencia.

Brian Bromberg nagybőgője meglepően természetesen, gyorsan zenélt a dal elején, a basszus elég mélyre ment, amit kombinált szintén a kategóriájában kiemelkedő természetességgel és gyorsasággal. A zenekar egészségesen csatlakozott be, akkor a tér is nagyon kiszélesedett, de a nagy erénye megmaradt a Bronze 50 7G-nek, miszerint kerülte a túldimenzionáltságot, a sztereó színpadra fókuszált, nem akarta a szobát mindenáron betölteni. Ebből adódóan a színezés is elmaradt, viszont a Monitor Audiora jellemző karakter ott volt, ami telt, életerős, és elég masszív.

A Walking Dead egyik filmzenéjét is választottuk, ami lassú tempóban hömpölygött, az ének kapott kiemelést, mögötte pedig elég sok hangszert vetettek be, ráadásul változatosan. Ezekkel is elég könnyen elboldogult a hangdoboz, kellő figyelemmel kísérte a zenészeket, nem takart le senkit, remek volt a fókuszáltsága. Itt is kiemelendő az, hogy a hangulatkeltésre szintén volt ereje odafigyelni, remek kis egységet teremtett, és okosan oldotta meg a valamennyire hátrébb hallható díszítőelemek definiálását is.

Összegzés, végszó

A tesztünk végére úgy gondoljuk, hogy jogos volt a döntés a gyártó részéről, miszerint csak ezt a méretű állványos hangdobozt nyújtják a sorozatban, mert 20 m2-t is lazán betöltött a Monitor Audio Bronze 50 7G, ráadásul mindezt már szobahangerőn, és erőlködés nélkül. Szebb és nyíltabb magastartománya lett az elődjéhez képest, tisztábbá vált a középtartománya, pontosabb basszust is kaptunk, tehát nyíltabb, egységesebb lett az összkép. Mindezek mellett az alapkarakterét megőrizte, tehát becsukott szemmel is meg tudtuk mondani, hogy honnan származik a hangfal, így nem hazudtolta meg magát, és nem is változtatott a karakterén a mai trendeknek megfelelően. A megjelenése ugyan változott, bár némi fantáziát még bele lehetett volna vinni, főleg a színválasztékba, de még így is a legtöbb enteriőrben jól fogja magát érezni. Az egyértelműen tapasztalható fejlődés tehát hallható volt, a kategóriájában hozott egy igen stabil szintet, ráadásul a zenék között sem tűnt válogatósnak. Nem jár rosszul, aki ezt fogja választani.

1 2

Következő oldal >