FiiO K13 R2R DAC és fejhallgató erősítő teszt

2026. február 11., szerda, 17:35

FiiO audio hifi R2R DAC erősítő DA konverter fejhallgató erősítő USB DAC R2R DAC FiiO teszt DAC teszt FiiO DAC FiiO USB DAC FiiO fejhallgató erősítő FiiO DAC teszt USB DAC teszt fejhallgató erősítő teszt

A FiiO a K13 R2R (és az előző, még olcsóbb K11 verzió) piacra dobásával ráérzett arra a piaci résre, ami az R2R D/A átalakítók által nyílt meg, de nincs teljesen betöltve. Ez pedig a szolid árcédulát jelenti, ugyanis ilyen átalakítókból természetesen most sincs hiány, de azok sokkal drágábbak a felépítésükből adódóan. A gyártó bevállalta a lehetetlennek tűnő kihívást és forgalomba hozott egy olcsó megoldást, ami ráadásul nem csak DAC, hanem fejhallgató erősítő is.

Nem igazán meglepő módon a FiiO is szárnyai alá vette az R2R dekódolást a DAC-ok piacán a K13 gyártmányával. Ami erősen üdvözlendő megoldás, főleg, ha az árát nézzük, ami igencsak versenyképessé teszi. Eddig a pillanatig az volt a közvélekedés, hogy az R2R átalakítókat a relatív egyszerűsége ellenére drágább gyártani a szokványos DAC-hoz képest. Mert ugyan rém egyszerű a felépítése, de maga az ellenállás hálózat, ami nagyjából 100-darab igen precíz ellenállást jelent, azoknak a gyártása és beépítése már erős kihívást jelent, ugyanis egészen minimális eltérés az ellenállás értékében, már zavaró torzításhoz vezet. Ezért csak gondosan válogatott alkatrészek jöhetnek szóba, ami még plusz drágítja az elkészítését. Mindezek ellenére sem ijedtek meg a kihívástól és összeraktak egy olyan masinát, ami előtt le a kalappal. Beépítettek egy XLR kimenetet is, ami egyáltalán nem jellemző ebben a kategóriában és általában a célközönség nagy többsége sem használ ilyet. De, akik mégis, azokra is gondoltak örvendetes módon. Van még Bluetooth kapcsolat is és egy minden fontosabb információt mutató kijelző is. Amúgy mellékesen még beépítettek egy fejhallgató erősítőt is, azok számára, akiknek netán hiányérzete lett volna az eddig felsoroltak olvastán.

Kinézet, szolgáltatások

Aprócska doboz, aminek a tetején vágtak egy kerek nyílást, amit plexivel fedtek le, így működés közben is megcsodálhatjuk a DAC-unk belsejét. Az előlapi kijelző két oldalán helyezkednek el a tekerhető/nyomkodható kezelőszervek a beállításokhoz, amik használata erősen ajánlott a kihívásokat szerető hifistáknak, de szerencsére az elsődleges kezelőszerv a csomagban megtalálható távvezérlő amellyel kényelmesen elvégezhető minden beállítás (tehát még egyszer, távvezérlő!!! ebben a kategóriában) vagy használhatjuk a FiiO Control applikációval is. Itt találjuk a fejhallgató aljzatokat is. Hátul a már említett XLR kimenet foglal helyet a szokványos RCA mellett, amiből két párat kapunk. Van még természetesen USB, optikai és koaxiális bemenet is, sőt még egy 12 V aljzatot is kapunk, amin keresztül külső tápegységgel is etethetjük a kényes ellenállás hálózatot, de ott van a normál 230V tápaljzat is. Bluetooth (v5.4) kapcsolatot is kínál az összes fontosabb kodekkel - SBC, AAC, LDAC.

Használat közben

Üzembiztosan, akadozások nélkül működött a teszt alatt a FiiO K13, zavaró hangokat nem fedeztünk fel a zenében. Mivel beállítható a kijelző és a tején lévő nyílás megvilágítása különböző színekkel, így azt is kipróbáltuk, de nekünk jobban tetszett, mikor ki volt kapcsolva - ízlés kérdése kinek, mi. Mindezek mellett választhatunk a megszokott OS, azaz túlmintavételezéses és az NOS (natív DA átalakítás) között, ahol az OS mód hasonlít a legjobban a szokványos DAC-ok hangjához, míg a NOS a natív R2R átalakítás.

Tesztkörnyezet

Cambridge Audio 851A, Cayin MT45 MKIII erősítők, Topping D70S, iFi ZEN One Signature DAC-ok, WiiM Ultra, FiiO S15 streamerek, Satori hangfalak, SVS SB3000 szubláda, FiiO FT7 és AudioQuest Night Owl Carbon fülesek, Silent Angel N8 Pro switch, AudioQuest és QED kábelezés.

Hangminőség

Amikor nekiláttunk a FiiO K13 kipróbálásának, már az első pillanatban éreztük, hogy nem egy átlagos DAC-kal van dolgunk. A gyártó korábban is kísérletezett egyedi megoldásokkal, de felépítése olyan irányba vitte el a hangkaraktert, amelyet a FiiO vonalán eddig ritkán tapasztaltunk. A teszt ideje alatt különböző rendszerekbe illesztettük, próbáltuk tranzisztoros és csöves erősítőkkel, fejhallgatós és hangfalas láncokban is, de a legfontosabb tapasztalat minden esetben az volt: a K13 hangja egyfajta nyugalmat és hallgathatóságot sugárzott, kiválóan alkalmasnak bizonyult egy fárasztó nap utáni relaxációnak.

Úgy éreztük, hogy a készülék nem próbált meg elkápráztatni, nem próbált erőszakosan a részletek arcunkba tolásával villogni, hanem egy sokkal emberibb, természetesebb, visszafogottabb, mégis rendkívül muzikális világot tárt elénk. A tesztelés során számtalan zenei műfajt meghallgattunk rajta keresztül, de a legnagyobb hangsúlyt Mike Oldfield, Mark Knopfler, Hans Zimmer prágai koncertje, Paul Simon, az AC/DC, a Nightwish, illetve Beethoven különböző felvételei kapták.

Már az első órákban feltűnt nekünk, hogy a FiiO K13 nem akart semmit túlzottan kiemelni. A hangképe meleg, analógos jellegű, de nem tompa vagy fátyolos - sokkal inkább "levegős" és könnyen befogadható. Minél többet hallgattuk, annál inkább úgy éreztük, hogy ez a DAC nem a drámai hatásokról szól, hanem arról, hogy teljesen el tudtunk merülni a zenében anélkül, hogy bármi zavart volna.

Az R2R architektúra sajátosságai - a fokozatos, lépcsőzetes jelkezelés, a tökéletes fázisviszonyok és a rendkívül alacsony digitális "szögletesség" mind-mind hallhatóak voltak. Pontosan ezért minden zenében egyfajta "kisimultságot", folyamatosságot közvetített, vagyis semmilyen digitális ércesség, szemcsésség vagy élesség nem jelent meg.

Azt is éreztük, hogy a dinamika nem volt brutálisan agresszív, de nagyon természetes és könnyen követhető maradt. A lágyabb részek lágyak maradtak, az erőteljes csúcspontok pedig kontrolláltak - semmi sem csattant, semmi sem vált kellemetlenné. Ez különösen hosszabb zenehallgatásnál vált óriási előnnyé.

Mike Oldfield zenéje mindig is jó teszt alap volt számunkra, hiszen polifonikus és színes rétegekkel, szélesen terített hangszerelésekkel és rengeteg atmoszférával dolgozik. A FiiO K13-on keresztül a Tubular Bells első része szokatlanul nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak hatott. Nem tolakodott semmi, nem volt harsányság, és a hangszerek közötti levegő is bőséges volt. A cintányérok finoman lebegtek, a gitár és a vibrafon rezonanciái természetes tónusokkal jelentek meg. A basszusvonal nem pumpált, hanem szépen ágyazta be a zenét, alátámasztva a teljes kompozíciót, de nem uralva azt.

A Return to Ommadawn akusztikus részein azt éreztük, hogy különösen jól bánik a vonós és pengetős hangszerek dinamikájával, ahogy "láttatni" engedte a húrok vastagságát. A húrok meghúzásának az erősségét is éreztük, ezzel együtt is inkább a gitár testét hallottuk szólni. A zene nyugodt folyamként áramlott, mintha teljesen megszűnt volna a DAC-technika közvetítettsége, és egyszerűen csak a zenére koncentráltunk.

A Knopfler-féle jellegzetes, csuklóból pengetett gitárhang itt különösen izgalmas volt. Olyan meleg tónust adott a gitárnak, amely egyértelműen R2R-es karakter - sokunk számára ez sokkal kellemesebb, mint a modern delta-sigma DAC-ok klinikus precizitása. Knopfler vokálja nem tolakodott előtérbe, hanem szépen beágyazódott a keverésbe. Az is feltűnt, hogy mennyire nem fárasztotta a fülünket. Lehetett akár 2-3 órát is Knopflert hallgatni, mégis úgy éreztük, hogy bármikor mehetne tovább. A tranziensek finoman, elegánsan jelentek meg, nem túl keményen, nem túl puhán. Az egész hangképnek volt egyfajta organikus sodrása. A Tracker lassabb, intimebb számaiban a hangszínpad mélysége kifejezetten élvezetes volt. Bár nem volt gigantikus, de nagyon természetes térábrázolással találkoztunk - mintha a zenészek valóban egy kisebb szobában álltak volna körülöttünk.

A prágai koncert Hans Zimmer egyik legjobb koncertfelvétele, hiszen óriási dinamikák, hatalmas zenekar és szintetizátor alapok váltakoznak benne. Most is megmutatta, mennyire kontrolláltan, mégis erőteljesen képes átadni a hangszeres tömbök és elektronikus elemek energiáit. A dobok ütései nem robbantak arcunkba, erőt és testet mutattak. A csellók és a nagybőgők mélye pontos, lekerekített és kellemesen telt volt. Az egész produkciónak megmaradt a fensége, de nem vált harsánnyá vagy tolakodóvá. A nagy csúcspontok alatt sem éreztük, hogy elfogyott volna az ereje. Az energia átjött, mindig kontrollálva, elegánsan. Ez az a DAC, amely engedi megélni a monumentális zenét, miközben nem hagyja, hogy fárasszon.

Paul Simon zenéje szokatlanul részletes, gazdag és ritmikailag összetett, ezért különösen jó teszt a DAC finom felbontásaira. Ezeket a részleteket úgy mutatta meg, hogy közben a hangkép továbbra is nagyon könnyen emészthető maradt. A Graceland ritmikai alapjai kellemesen "gömbölydeden" mutattak irányt a zenekar többi részének, a vokál természetes és intim volt, a háttérvokálok pedig szépen elkülönültek a főszólótól. A Stranger to Stranger elektronikusabb hangzásvilágát hallgatva azt tapasztaltuk, hogy a hangja sosem vált steril digitálissá. A pulzáló basszusok is természetes karaktert kaptak, a háttérben finoman ütősen és csilingelően megszólaló hangszerek pedig természetesen illeszkedtek a nagy egészbe.

Az AC/DC zenéje minden, csak nem finomkodó, ha egy DAC túl lágy, rögtön unalmasnak tűnhet, ha pedig túl kemény, fárasztóvá válik. A FiiO K13 itt is megtalálta az arany középutat. A gitárok haraptak, nem vékonyodtak el, nem váltak élessé, nem bántották érzékeny füleinket. A ritmusszekció feszes maradt, minden agresszivitásnak híján volt. A dob lábdobja jól kontúrozott volt, nem ütött túl keményet, nem ütötte ki a falat, ellenben jól követhető maradt. A vokál kicsit hátrébb helyezkedett, mint sok más DAC-nál, ami nekünk kifejezetten tetszett, mert a keverés eredeti szándéka is inkább zenekarközpontú. Sikerült megőriznie a "rock & roll életérzést", közben képes volt megnyugtatni az amúgy harsány, torzított hangzást.

A szimfonikus metál az egyik legnehezebb műfaj, amit hifi rendszer elé odatehetünk. Ha a DAC nem jó, akkor a sok réteg, a torzított gitár, a szimfonikus elemek és a vokál borzasztó káosszá válhatnak. Az eddigieket figyelembe véve már nem is lepett meg minket azzal, hogy milyen szépen "összefogta" ezeket a rétegeket. Nem esett szét a hangkép, a zenekar is megkapta a maga levegőjét, és a torzított gitár sem vált élessé vagy karcossá. A Ghost Love Score monumentális csúcspontjai alatt is megmaradt a lezser kontroll. Mintha a DAC azt mondta volna - nyugalom, minden a helyén van. A vokálok különösen szépen szóltak, sosem sziszegve, sosem élesen, hanem kellemesen lágy, mégis tiszta tónusokkal.

A klasszikus zene volt talán az a műfaj, ahol igazán kibontakozott. A Beethoven-szimfóniák alatt azt éreztük, nem igazán akart túlmagyarázni semmit, nem akarta kirajzolni az összes apró részletet, hanem inkább zenét adott. A vonósok lágy tónusai, a fúvósok természetes melegsége, az ütősök dinamikája mind-mind harmonikus egységgé álltak össze. Az általa átadott térábrázolás természetes volt, nem túl széles, nem túl mély, inkább valódi koncertterem-hangulatot idézett. A tételek csúcsponti energiája erős volt, nem akart túlhangsúlyozni semmit - éppen ez a fajta visszafogott erő tette különlegessé ezt az apró készüléket. Úgy éreztük, hogy Beethoven zenéje éppen annyira drámai, amennyire annak lennie kell, a FiiO K13 pedig nem avatkozott bele feleslegesen.

Konklúzió, ajánlás

A FiiO K13 egy olyan DAC, amely nyugodt, meleg, analógos hangot adott, rendkívül hallgatható, hosszú távon sem fárasztott, kontrollált dinamika jellemezte, kivételesen kiegyensúlyozott maradt minden műfajon, nagyzenekari és komplex produkcióknál is stabil maradt, a részleteket nem erőltette, hanem természetes módon engedte hallani. Olyan érzésünk volt, mintha egy jó minőségű, analóg szalagról hallgattuk volna a zenét. Nem volt egy izomból részletező DAC, nem akarta megmutatni a stúdió összes apró zörejét-zaját, helyette a zene egészére, a folyamatosságra, a természetességre helyezte a hangsúlyt. Nem kínált olyan dörgedelmes basszusokat, mint más (jóval drágább) testvérei, az R2R architektúra pedig eleve némileg lefaragja egy kicsit a legmagasabb hangok élénkségét, de az összhatás igen kellemesre sikeredett.

Aki egy precíz, éles, kristálytiszta, "mikroszkópos" hangot szeretne, annak a K13 valószínűleg visszafogottnak fog tűnni. De, aki a nyugalmat, a szépséget, a muzikalitást és a hosszú távú hallgathatóságot keresi, annak a FiiO K13 a kategóriáján belül kiemelkedően jó választásnak bizonyul. Lehet már unalmasnak tűnik a minősítés, de nem tudunk mást mondani, ez a DAC ennyiért egy kiemelkedően jó, azaz Ajánlott Vétel!

1 2

Következő oldal >