Sennheiser HD 429, 439 és 449 fejhallgatók teszt

Hordozható koncert mindenáron

2011. november 3., csütörtök, 11:25

Sennheiser HD 429 HD 439 HD 449 fejhallgató hifi audio fejhallgató teszt Sennheiser fejhallgató

Három olyan fejhallgatót próbáltunk ki, melyek a régóta futó HD 400-as modellek felújított változataként kerülnek forgalomba. A HD 429-439-449 típusok egyaránt alkalmasak minőségi zenehallgatásra és egyéb multimédiás felhasználásra, mérsékelt árfekvés mellett - kiderítettük, igaz-e a Sennheiser állítása, miszerint a HD 400-asok garantáltan megtáncoltatnak mindenkit!

Zenerajongók közül bizonyára sokaknál felbukkant már a túlzott hangerő problémája. A rokonok, szomszédok és munkatársak tábora általában nehezen viseli, ha megzavarjuk nyugalmukat, ebből a felháborodottságból már én is rengetegszer kivettem a részem. Márpedig ahhoz, hogy jó hangminőséget érjünk el, jó minőségű hangdobozokra van szükség - a legtöbb átlagos fejhallgatóval nem tudunk olyan hatást elérni, mint egy 5.1 hangrendszerrel, vagy egy pár hi-fi hangsugárzóval - vagy mégis? Egyből más a helyzet, ha kicsivel nagyobb összeggel a zsebünkben, nagyjából 20-30 ezer forint között keresgélünk, és olyan gyártót veszünk figyelembe, mint pl. a több mint 60 éve fejhallgatókat fejlesztő, német Sennheiser cég. Most a legfrissebb példányai hevernek előttem plexi dobozba zárva, HD 429, HD 439 és HD 449 típusjelzéssel.

Miután sikerült kitessékelni műanyag csomagolásukból (ehhez javaslott némi vágóeszköz), örömmel tapasztaltam, hogy a gyártó nem spórolt a dizájn-elemekkel. A HD 400-as fejhallgatók külseje szép, karakteres: mindhárom fejpántja egyforma kialakítású, viszont a fülkagyló felülete minden esetben eltérő. A HD 429 kagylója domború mintás, fényes fekete felületet kapott, pengevékony krómszegéllyel és diszkréten középre helyezett márkajelzéssel, a HD 439 borítása kevésbé harsány, mi több, itt a logó szűziesen meghúzódik egy vékony rácsfedél mögött. A HD 449 megjelenése egyértelműen a legdögösebb, kosarán fémszerű ezüstös sáv húzódik keresztül, rajta büszkén csillogva villan fel a Sennheiser felirat. Az már biztos, hogy az utcára kilépve nem kell szégyenkeznünk külsőségek miatt, bár fejhallgatóknál is ez csak egy apró szempont a sok közül, térjünk inkább a lényegre!

Köszönhetően a rendelkezésre álló hosszú időnek, mindhárom jószágot hosszasan, napokon keresztül sikerült hallgatni, próbáltam mp3-lejátszóval, tömörítetlen felvételekkel, mozifilmekkel és videojátékokkal is. Miután ezek megvoltak, kíváncsi voltam a gyártó zajszigeteléshez fűzött ígéreteire - ezért elvittem e típusokat kültéri tesztelésre is, hallgattam őket az utcán, tömegközlekedve, irodahelyiségben és bevásárlóközpontban egyaránt.

Kezdődött a HD 429-essel. Miután kihámoztam a három méter hosszúságú kábelt egy, a csomagolásban elkülönített papír dobozkából, örömmel tapasztaltam, hogy zsinórja gumírozott felületű, viszont alig tűnt vastagabbnak, mint egy átlagos fülhallgató vezetéke. Mindhárom termékhez mellékeltek egy aranyozott, 6,3 mm-es jack adaptert, elősegítve a hifi komponenseinkkel való összekötést. A HD 429 fülre illeszkedő része vastagon bélelt, a párnákat lágy tapintású, vékony műszövettel vonták be. Miután felvettem az egyébként pehelykönnyű HD 429-est, egyből csendesebbé vált a külvilág, viszont pár percig furcsa érzésem támadt, a párnaszegélyek finoman hozzáértek a fülemhez, ami engem csöppet se zavart, de relatív kis fülem van, és ha mégis megérintik a párnák, nem tudom, mennyire fog boldogulni egy nagyobb fülű személy. Ettől eltekintve kényelmes volt a HD 429, egyórás használat után csak akkor vettem tudomást jelenlétéről, ha hirtelen fejmozdulatot tettem. A "fülcirógató" érzet mindvégig megmaradt, de ennek mértéke, ahogy mondtam, bőven elfogadható volt.

A Sennheiser HD 429 olyan hangminőséget nyújtott, ami árkategóriájához mérten egész korrekt, lendülettel, dinamikusan és jó részletezettséggel muzsikált. Energikus basszusokat produkált, részletes közép-és magas tartománya miatt lágyabb műfajoknál is kellemesen szerepelt. Bár a mélyek valóban érezhetően szólalnak meg egy HD 429-essel, ezek jellege mégis néhol kicsit száraz, nem kellően agresszív - gondolok itt pl. a Massive Attack vagy Chemical Brothers basszustól nyüzsgő felvételeire, ott még valahogy elviseltem volna némi árnyaltságot. Elsősorban akusztikus felvételeknél figyeltem meg a zárt kialakítás velejáróját; sok részlet nem a távolból, hanem a hangszerekkel egy síkon, hogy durván fejezzem ki magam, "ömlesztve" szólalt meg. Félreértés ne essék, emiatt nem alakult ki bennem negatív vélemény, de a HD 429 egyértelműen nem audiofileknek készült, inkább multimédiás célokat szolgál - arra viszont nagyon is jó! Videojátékoknál hirtelen előtörtek az eddig hiányolt mélyek, szinte olyan élményben volt részem, mintha külön mélysugárzó lenne a szobámban, filmeknél is hasonló volt a helyzet, ráadásul meglepően jó surround élményben volt részem. Ennek köszönhetően, amit zeneileg hátrányként róttam a 429-nek, azt más szemszögből sikerült bepótolnia. De mi a helyzet a nagyobb tesókkal?

A HD 439 volt mezőnyünk legkomfortosabb tagja. Az ő párnáira nem a többieknél használt, műszálas borítás került, hanem egy jó minőségű, lágy textil szövet. Itt már nem éreztem a "fülcirógató" hatást, bőven marad hely nagyobb fül számára is, mindazonáltal tényleg nagyon kényelmesre sikerült a HD 439, gyakran még akkor sem akartam levenni, ha semmi se szólt rajta - először nem értettem, hogy a többiek miért nem kaptak ugyanilyen finom felületet, később azonban rájöttem ennek mivoltára (erre még visszatérek). Külön piros pont Sennheiseréknek, amiért a fejhallgató kábele alaphelyzetben mindössze 1,4 méter - ezt a mellékelt toldással kiegészíthetjük három méterre. Nem értem, miért nem tudták ugyanezt megoldani a kisebb modelleknél is.

A HD 439 mindenben kicsivel többet kínált, mint a 429. A sztereó itt nagyobb teret kapott, az apró részletek félrehúzódtak a helyükre, a mélyek megtáltosodtak, tulajdonképpen realisztikusabbá, életszerűbbé vált az előadásmód. Így aztán őt már nyugodt szívvel javaslom akár otthoni, minőségi zenehallgatásra is, ténylegesen hifi-szerű élményben volt részem - ráadásul a 25 000 forint alatti összeget figyelembe véve kitűnő ár/érték arányú megoldásról van szó. Ezek után mit nyújthat egy HD 449?

A válasz egyszerű: még többet! Több referencia fülest hallgattam már, ennek figyelembe vételével kijelenthetem, hogy míg a 429-439-es modellek próbálják közvetíteni a zenét, addig a HD 449-es "bele is kóstol" a felvételbe. Ennek függvényében itt volt a legtisztább valamennyi forrásjel, akár utcán hallgattam az MP3-lejátszóm, akár otthon ülve az asztali CD-t, minden esetben meggyőző teljesítménnyel, kellő dinamizmussal szerepelt a HD 449. Az énekhangokat telten, dúsan közvetítette, a különféle hangszerek szépen elhatárolódtak egymástól, nagyjából egyetértettem a gyártóval a "legyen részed valódi koncertélményben" sajtószöveget illetően. Diana Krall, Ray Charles és társai kitettek magukért, de a keményebb műfajok, mint Muse, Metallica, Joe Satriani sem vallottak szégyent. Mi több, még az egészen extrém, dubstep vagy DnB muzsikák is élvezetesen szóltak a HD 449-el - pl. a Nero - Fugue State című számánál olyan iszonyatos basszusokat keltett, úgy éreztem, menten nekiállok ugrálni - persze ez a Szent István körúton nehezen kivitelezhető.

Szándékosan nem említettem a HD 449 külső neszeket kizáró képességeit, persze ilyen téren is ő volt a legjobb, de inkább külön bekezdésbe fogtam, hogy összevessem mindhárom jószág gyakorlati hasznát, amennyiben valaki kifejezetten kültéri használatra, vagy utazáshoz szeretne fülest vásárolni. Ahogy már említettem, otthoni felhasználásra, alapszintű multimédiás célokra, elvétve egy-egy zenehallgatásra jó lehet a HD 429. Viszont utcai felhasználásra nem a legalkalmasabb, elsősorban a 3 méteres zsinór miatt. Számomra sokszor okozott kellemetlenséget, míg előhalásztam a zsebemből a lejátszómat és külön csatát vívtam a gubancok kicsomózásával - ráadásul a HD 429 pántja valahogy kevésbé "tapasztotta" fülemre a párnákat, emiatt belvárosban sétálva, néhány erősebb külső zajra is felfigyeltem. A HD 439 esetében nincs probléma a kábelhosszúság miatt, az 1,4 méter pont elegendő ahhoz, hogy kényelmesen nadrágzsebre dughassuk a lejátszót, alig drágább, mint a HD 429 és a felárért cserébe érezhetően többet kapunk. Viszont a textil párnák, amellett, hogy a trió legkényelmesebb tagjává tették, sajnos hátrányt is jelenthetnek: gondoljunk arra, mi történik, ha egy nyári délutánon, a szabadban sétálva elkezdünk verejtékezni és a finom anyag kénytelen felszívni az izzadtságot. Cserélni csak szervizes úton lehetséges, ráadásul érzékenyebb is, könnyebben elszakadhat, mint műszálas társai. Persze ezek csak felvetések, így október tájékán nem volt gondom a viselésével, még kellemesen melegített is, a hideg őszi szélben. Akárhogy is, ha valakinek fontos a jó zajszűrés, hogy a Körúton haladva kedvenc albumát ne zavarja meg a 6-os villamos, hogy a metróra felszállva hallható legyen a lábdob és a basszusgitár egyaránt, akkor a HD 449-est javaslom (egyébként hozzá védőtokot is mellékelt a gyártó), bár 27 ezer forintos árfekvése miatt a laikusok talán vonakodhatnak tőle? az első meghallgatás után valószínűleg sokan szeretni fogják.

Komfort mindenek felett

Mindhárom modell korrekt ergonómiai tervezésben részesült, talán ez a Sennheiser fő pozitívuma - amiért korrekt zajszigetelés mellett sem érzi úgy a hallgató, hogy túlságosan fejére szorulnának a füles párnái. Mindhárom típus burkolata jó minőségű fröccsöntött műanyagból készült, szerencsére az illesztések mindenütt pontosak. Jó döntés volt az egyoldalú kábelezés megvalósítása, a pántban keresztülfutó OFC zsinórnak köszönhetően csak baloldalt látható a gumírozott, strapabíró huzal, így nagyobb tartományban mozgathatjuk fejünket, nem kell tartani a hirtelen mozdulatoktól.

1 2

Következő oldal >