DALI KUPID állványos hangfal teszt
2026. szeptember 23., szerda, 11:15
DALI audio hifi hangfal hifi hangfal DALI hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt DALI hangfal teszt
A DALI igazán színes egyéniséget hozott létre a KUPID hangdobozával, ami a gyártó szerint bele tud olvadni az otthonunkba, ugyanakkor kitűnik a személyiségével. Mindezt kis mérettel, ahhoz képest meggyőző teljesítménnyel és számos színvariánssal próbálta elérni. Nézzük csak, hogy mit alkotott nekünk a dán cég a DALI KUPID által, ami sok szempontból kitűnik kategóriatársai közül.
Színes egyéniség kicsiben
A DALI több évtizedes munkásságát elnézve minden méretben letette már a névjegyét, így az igazán kompakt hangdobozaikat is folyamatosan fejlesztették. Ennek legújabb példája a KUPID elnevezésű csöppség, amiből meglátjuk, lesz-e sorozat, mert a név alatt jelenleg mindössze egyetlen termékkel találkozhatunk. Ez viszont nagyon is tudatos lehet ebben az esetben.
A DALI KUPID tényleg kis hangdoboz, finom, lekerekített élei vannak, és bizony elfér az állványunk mellett polcon, bútorba illesztve, kisebb szobában központi szerepet is betölthet, de másodrendszerben, esetleg garázsban is remekül működhet, egyszóval univerzális. Ez elmondható a megjelenésére is, hiszen az egy dolog, hogy összesen ötféle színben kapható, ami igazán soknak nem is nevezhető, ám a bevonat mindenre kiterjed, kivéve a mélyközépsugárzó gumiperemére és a magassugárzóra, ami marad fekete, azon kívül mindegyik teljesen felveszi a választható karamellfehér, aranysárga, fekete kőris, hideg kék vagy sötét dió oldallapokkal a szimbiózist.
Igen, ez még a DALI névjegyének számító farostokra építkező 114 mm-es mélyközép hangszóróra is vonatkozik, ami egy plusz egyéniséget és játékosságot visz a KUPID megjelenésébe, tehát tényleg ki tud tűnni a személyiségével. Ha akarjuk, ugyanis a vele együtt dolgozó, és közös panelra rögzített 26 mm-es lágy dóm magassugárzót védő szövet azért idomul, tehát a sötétebb tónusokhoz feketét, míg a világosabbakhoz halvány szürkét kapunk. Csavar amúgy sehol nincs, pontosabban el van rejtve gondosan a szemünk elől, a kidolgozás pontos, illesztéseket nem látunk, de ez elvárható egy negyvenéves múlttal rendelkező specialistától.
Hátul egy mélyedésben szimpla bemeneteket találunk, amelyekre bőven jutott arany és elég masszívak is, tehát stabilan rögzíthető vele a banándugó mellett saru, vagy csupasz drótvég is. Felette öblös, vájatokkal megspékelt kimenetet találunk, benne pedig egy keskenyebb csövet, tehát vigyáztak arra, hogy a belül felgyülemlett levegőt ne túl direkt, hanem egyenletesen eloszlatva juttassa ki, ha túl közel kerülnének a hátsó falak.
A mindössze 140x237x195 mm-es méretekkel, és darabonként kevesebb, mint 3 kg-os súllyal megáldott dobozzal egyébként a cég új fejezetet kíván nyitni a cég történetében, hiszen ígéreteik szerint kompakt termetből nagy hangot ígérnek, ami ráadásul műfajfüggetlen is. Az egyszerűséget, a zenét és az élményt próbálták összegyúrni, minden felhajtás nélkül. Érzékenysége csupán 83 dB, tehát az biztos, hogy kisteljesítményű erősítő mindezeknek maximum egy részét tudja megmutatni, ezért Parasound elő-végfokunkkal, csöves kimenetű CD lejátszónkkal kötöttük össze, és masszív márvány állványunk mellett fal közelben és polcon is kipróbáltuk, hogy mit is tud!
Kicsi, sallangmentes, ugyanakkor színes, és szufla is van benne
Ahogyan az elvárható egy ekkora méretű állványos hangdoboztól, nem a mélytartományával próbált hozzánk közelebb férkőzni, viszont nem is feltétlenül az apró részletekkel, mint általában a monitorok, hanem fogta a zene egészét, kreált belőle egy egészen meglepően egészséges és kerek hangképet, és csak úgy magától értendően elkezdett nekünk zenélni, miután beillesztettük a rendszerünkbe. Talán túltoltuk az elektronikákat, gondolhatnák sokan, és valóban nem a DALI KUPID-dal megegyező nívójú társakat használtuk, de arra voltunk kíváncsiak, hogy mit lehet maximálisan kihozni ezekből a tényleg parányi hangfalakból.
Ilyen felállásban elég sokat, tehát az energiával nem szabad spórolni, és akkor a KUPID is hoz egy olyan remek formát, ami megközelíti a DALI weboldalán fellelhető marketingszöveget. Knopfler ugyanis stabilan használta gitárját, a hangja is fegyelmezett, érthető volt végig, csak egy halovány fátyol volt ő és a mikrofonja között. A többi zenész is meglepően nyíltan viselkedett, a dobos kávára való leütései is szépen megmutatkoztak, ahogyan a díszítések is. A basszusgitárban persze volt némi pontatlanság, a húrok annyira nem távolodtak el egymástól, mint azt megszoktuk, és a lábdob is plasztikusabb volt a kelleténél, viszont magát a zenét körülölelte egy kellemes öntudat, ami azt tanúsította, hogy a KUPID elég bátran áll a dolgokhoz, és az arányokat is sikerült jól eltalálnia.
Schubert zenéjénél sem éreztük félszegnek, bátortalannak, itt is szépen és okosan a középutat választotta, tehát mindenből eleget mutatott, nem tolakodott, de nem is fukarkodott a dallamokból, amolyan andalítóan, a középtartományt kiemelve nyújtott nekünk filmekhez illő hangulatot. Azt vettük észre már ekkor is, hogy hiába nagyon alacsony az érzékenysége, 40 watt is elég volt neki ahhoz, hogy ne féljen a rendelkezésére álló 20 m2-t betölteni, és mindezt elég lazán, könnyedén tette. A zongora hangjában volt némi túlkapás, néha keményebben sikerült leütni a billentyűket, de a vonóskíséret és a hemzsegő, enyhén hullámzó zenekar erről elég gyorsan elterelte a figyelmünket, tehát a maga kategóriájában és méretében jól vette ezt az akadályt is.
A Dead Can Dance zenéjénél kicsit változtattunk a hangfal elhelyezésén, tehát egészen addig toltuk a KUPID-okat a hátsó falhoz, amennyire a kábelek csak engedték, és ez határozottan jót tett nekik. Azt vártuk volna, hogy a reflexkimenet felerősíti majd a mélyszekciót, ami valamelyest meg is történt, viszont térből, nyíltságból és felszabadultságból nyújtott az eddigieknél még többet. A részleteket jobban meg tudta mutatni, a középtartomány tisztább lett, egyértelműen definiáltabbá váltak a részletek, így az összkép, a hangulat is jelentősen élvezhetőbb lett. Biztosan jelentős szerepe volt ebben a hátsó kimenet kialakításának, hiszen nem direkt tolta ki magából a felgyülemlett levegőt, hanem okosan szétoszlatva. Pontosságból még így is volt némi hiányérzetünk, de jelentősen redukálódott az eddig hallottakhoz képest.
Így bátorkodtunk Pat Metheny dalával folytatni a sort, ahol stabil basszuskísérettel támogatott, finoman hangszerelt előadást kaptunk. A gitár pontosan kísérhető volt, ahogyan a néha bekapcsolódó Hammondot utánzó billentyű is, a megfelelő részeknél pedig még a dinamikai csúcsok kezelése is remekül ment a DALI-nak. Ugyanolyan jól ábrázolta a dalon belül tehát a kellemes, játszadozó akkordokat, ahogyan a bátran és hirtelen megjelenő kiugrásokat is, tehát egyszerre volt lezser és "szókimondó" is. Persze minden nem mehet még ebben az árfekvésben hiánytalanul, és a méreteket továbbra is szem előtt kellett tartanunk, ezért végig meg volt bennünk az érzés, hogy a dobozt egy ugyan vékony, de a számunkra akkor is tapasztalható fátyol mögül halljuk. Nagyobb méretben a DALI biztosan levetkőzte volna ezt a jelleget, de itt bizony ezt el kellett fogadnunk.
Hogy 140 ezer forintért ez mennyire lehet zavaró? Nem mondanánk azt, hogy jelentősen, vagy mérvadóan. Ez bebizonyosodott jazzt hallgatva is, ahol a KUPID remek seprűket használt, de az egész ritmusszekcióval nagyon jól bánt, itt még a nagybőgőt is sikerült elég klasszul definiálnia, hiszen nem emelte azt ki, csak úgy szabadjára engedte, és a frekvenciatartomány korlátain belül elég jó magabiztossággal kezelte. A főszerep a női énekhangé volt, ami a gondosan eltalált mikrofon elhelyezésnek is hála tiszta, bizsergető, enyhén csábító volt végig, és fokozta a zene vonzerejét. Egy kis bátortalanság volt az összképben, valamint a megszokottnál lejjebb helyezkedett el a komplett zenekar, de ez a klubhangulat ábrázolásánál még jól is jött a dobozoknak.
A KUPID színes egyéniség, bármelyik variánsban is válasszuk, ezért a végére egy kis szórakozást hagytunk neki, ugyanakkor kihívást is. Elővettük a Snap! egy régi klasszikusát, ahol a KUPID tényleg meglepett minket ropogós előadásával, az eddigieknél még bátrabb kiállásával, és főleg részletezésével. A basszustartományt is a szabadjára engedte, az alját egy kicsit levágta, és valamennyire pontatlan is volt, viszont iszonyatosan szórakoztató. Még ebben az esetben is a legjobban az emberi hangok tisztaságára és érthetőségére figyelt a legjobban, a dobokat gondosan különválasztva tőlük, tehát nem nyomta el azokat, a szintikíséret pedig aprólékosan, andalítóan jelent meg a színpadon, aminek szélessége és mélysége is érezhetően megnőtt. Ezek alapján úgy látszik, hogy a tervezők szabadidejükben azért szeretnek egy kicsit felelőtlenül szórakozni, és jónak látták, ha ez a kis hangdoboz másoknak is élvezetet képes okozni, ha megrohanja őket a nosztalgia, vagy csak bulizni akarnak egy jót!
Összegzés, végszó
A DALI a KUPID miniatűr hangdobozával egyáltalán nem akarta megváltani a világot, nem is sikerült neki ám egy rendkívül jó arányokkal felvértezett modellt sikerült alkotniuk. Szereti, ha meghajtják őket, azt is igényli, hogy elég távol helyezzük el a hallgatási pozíciónktól, és egyértelműen jót tett neki a hátsó falak közelsége. Ilyenkor basszusból is belehúzott, de a tér és színpad is megnőtt, a részletek jobban leváltak, az összkép pedig egységesebb, arányosabb lett, mintha szűk közegbe zártuk volna őket. Kedveli a KUPID a valódi hangszereket, az énekhangot, a részleteket és a sodrást is, van a hangjában némi fedettség és pontatlanság is ugyan, de cserébe szimpla szórakoztató zenén is bravúrosat volt képes alkotni, így elmondható róla, hogy nem csak a kivitelezése miatt mondhatjuk róla azt, hogy egy igazi színes egyéniség. Nem audiofil doboz, nem is akar annak látszani, viszont szélsőségektől mentes zenéken széles a kavalkádja, lehet vele jó minőségben zenét hallgatni, és még egy buliban is remek partnerünk lehet. Nem mindenki hangfala a kategóriájában, de a DALI által megcélzott közönséget egyértelműen sikerült kiszolgálnia, így elmondhatjuk azt, hogy megalkották azt, amit ezzel a hangfallal el akartak érni.

Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
































































