Eversolo Play hálózati sztereó erősítő teszt

2025. december 22., hétfő, 17:10

Eversolo Zidoo audio hifi erősítő zenelejátszó streamer Eversolo Play Eversolo teszt hifi erősítő sztereó erősítő streamer erősítő hálózati erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereő erősítő teszt

Megfizethető, de mégsem spóroltak semmin az Eversolo Play hálózati erősítőn a fejlesztőmérnökök, teljes értékű streamer DSP hangbeállítási funkciókkal, köthetünk rá akár analóg lemezjátszót és szubládát is, nem mellesleg 2x60/110 W teljesítményt kínál 8 illetve 4 ohmon.

Az Eversolo már letette névjegyét a megfizethető és a felső illetve felsőközép kategóriás gyártmányaival egyaránt és eddig egyikükben sem kellett csalódnunk, mind kinézetben, mind hangilag. Viszont ez idáig nem volt olyan készüléke a gyártónak, mint ami most a Play névre keresztelt masinában manifesztálódott, azaz egy kombinált streamer/erősítőt kapunk a pénzünkért cserébe. Amivel több legyet is ütött egycsapásra, nem kell kábelekkel bajlódni, nem kell még plusz helyet keresni a többi részegységnek, mindent egyben kezelhetünk kényelmesen. Kis mérete ellenére semmi olyan nem hiányzik róla, ami fontos lehet, sőt még némi pluszt is nyújt a maga szubkimenetével és phono (MM/MC) bemenetével. A borotvaéles képet nyújtó minőségi és inkább OLED-re (a betekintési szög és a színek teltsége miatt) mint LCD-re hajazó kijelző már csak hab volt a tortán.

Kinézet, csatlakozók

Olcsó árunak ne nézd a fogát, mondhatnánk némileg kifacsarva az ismert szólást, de panaszra egyáltalán nem volt okunk, mikor a kezünkbe vettük, a stabilan felépített alumínium ház a maga letisztult, lekerekített vonalaival elsőre rabul ejtette az érzékszerveinket (és ez még csak a kinézet, hangról még szó sem volt). A forgatható/nyomkodható hangerő szabályzó (többek között) mellet díszeleg a messziről is elég jól olvasható méretű, pazarul kinéző kijelző, egészen meghökkentő az élessége és a színvisszaadása, inkább OLED-re hasonlít, pedig nem az. Azon keresztül láthatjuk a zenei információkat, az éppen játszott zeneszám albumborítóját, annak a felbontását és a szöveges leírásokat. Sokak őszinte örömére, rakhatunk ki rá Deprez VU műszeres animációt, számtalan variációban a többi megoldás mellett.

Csatlakozók terén sincs oka szégyenkezni, kapunk koaxiális és optikai digitális ki és bemeneteket a megszokott USB mellett, nem hagyták le a HDMI ARC aljzatot sem, LAN, RCA Line és Phono bemenetet találtunk még a szub és a hangfal kimenetek mellett.

Szolgáltatások

Újfent megállapítottuk, ennyi pénzért egészen elképesztő jóságokat pakoltak bele szoftveresen, többek között parametrikus EQ, előre beállított (jazz, blues, stb.) frekvenciagörbékkel, többszobás lehetőség, ha netán nem csak egy Play-t használunk, automatikus szobakorrekció külső, vagy a telefonunk mikrofonjával, a késleltetés beállítása hangfalanként/szubonként, még felsorolni is nehéz. Természetesen Roon Ready és bónuszként Jplay minősítést is kapott, a TIDAL és a Qobuz Connect mellett.

Mindezeket AKM prémium, 32 bites AK4493SEQ DAC és ARM processzor szolgálja ki PCM 768 és DSD512 felbontás mellett. Érdekességképpen megjegyezzük, .iso formátumot is támogat, ami igen jól jön akkor, ha netán rippelt SACD lemezeket hallgat valaki, természetesen csak és kizárólag saját használatra.

Az Eversolo Control-ról már írtunk korábban, most sem tudunk róla mást mondani, csak azt, így kellene minden telefonos applikációnak működnie - gyorsan és megbízhatóan.

Lapzártakor értekezett, OTA frissítés formájában használhatóvá tette a gyártó az NAA (Network Audio Adapter) szolgáltatást, így a HQ Playert használók is használhatják kimeneti eszközként!

Tesztkörnyezet

Cambridge Audio 851A, Cayin MT45 MKIII, Eversolo AMP-F10 erősítők, Topping D70S, iFi ZEN One Signature, FiiO K13 R2R DAC-ok, WiiM Ultra, FiiO S15 streamerek, Satori hangfalak, SVS SB3000 és Velodyne SPL-X10 szubládák, AudioQuest Night Owl Carbon füles, Silent Angel N8 Pro switch, AudioQuest és QED kábelezés.

Hangminőség

Amikor az Eversolo Play-t a rendszerünkbe illesztettük, az elsődleges elvárásunk az volt, hogy egy olyan streamer-hangkeltőt kapjunk, amely nem válogat a műfajok között, és nem billenti el a hangképet egyik irányba sem. Már a kezdeti meghallgatások során azt éreztük, hogy pontosan ehhez a filozófiához igazodott: konzekvensen, megfontoltan, kiegyensúlyozott módon szólalt meg minden zene, amelyet elé tettünk. Nem igyekezett mindenáron "színezni", sem túldíszíteni, sem eltompítani a tartalmat, inkább arra törekedett, hogy a felvételt tisztán, szerkesztetlenül, ugyanakkor kellemesen és hosszan hallgatható formában tárja elénk.

A hangélmény alapja mindig a következetesség volt. Bármit is indítottunk el - legyen az Hans Zimmer prágai koncertjének grandiózus filmzenéje, Mike Oldfield buja rétegzései, Mark Knopfler finoman megfogalmazott narratívája, AC/DC nyers ereje, Nightwish monumentális szimfonikus metálhangzása vagy Beethoven szimfóniáinak kifinomult klasszikus szerkezete - azt tapasztaltuk, hogy az Eversolo Play ugyanazzal az átgondolt, fegyelmezett tonalitással és megbízható stabilitással közelítette meg a zenéket. Mintha mindig ugyanazt a szándékot képviselte volna: közvetíteni azt, ami a zenében eleve benne van, és nem módosítani rajta saját karakterének hangsúlyozása érdekében.

A Play hangja elsőre semlegesnek tűnt, de ez a jelző itt nem száraz vagy élettelen megszólalást jelent. Sokkal inkább azt, hogy minden frekvencia-tartomány úgy állt össze, ahogyan az elvárt volt: szigorúan kontrollált magashangok, testességüket megtartó, kontrollált mélyhangok, valamint egy középtartomány, amely természetességével és torzítatlan áttekinthetőségével azonnal otthonos érzetet keltett.

Hangulatában nyugodtnak, visszafogottan elegánsnak éreztük. Nem ugrott ránk a részletekkel, nem villogott mesterséges világossággal, nem tett rá fényt oda, ahol eredetileg nem volt. Sokkal inkább úgy viselkedett, mint egy jól képzett hangmérnök, aki pontosan tudja, mikor kell a háttérben maradnia. Ez a fajta hozzáállás rendkívül értékessé tette az Eversolo Play-t azokban a láncokban, ahol a hangsúly a hosszútávú hallgathatóságra, az egyenletes teljesítményre és a zenei anyag tiszteletére helyeződött. A részletezést nem túlzó, de mindig kellően informatív módon kaptuk meg. A textúrák, lecsengések, finom levegőmozgások mind jelen voltak, de nem váltak öncélúvá. A zenéből bontakoztak ki, nem a készülék akarta őket kiemelni.

A térleképezés mindig stabil volt, szilárd alapokon állt. Nem tett hatalmas, drámai panorámákat, de a színpad szélessége és mélysége egyaránt korrekt és természetes maradt, inkább a szélességet hangsúlyozva. A hangszerek pozíciója átlátható volt, nem mosódott össze, és ami különösen szimpatikus számunkra, a Play elkerülte azt a fajta túlzó "természetellenes felbontást", amely mesterségesen megnyitja a tereket, de közben elveszíti a felvételek magától értetődő hitelességét. A színpad azon része, ahol az ének vagy a fő hangszeres vonal helyezkedett el, mindig pontosan körülírható, fókuszált és stabil maradt. Ez különösen jól tetten érhető volt Mark Knopfler számok hallgatásakor, ahol az ének és a gitár igazán igényli a tiszta környezetet, hogy ne veszítse el az intimitását. A Play ezt végig biztosította.

A készülék dinamikája inkább kulturált, fegyelmezett, mint harsány vagy túlzó lett volna. A mikrodinamikai árnyalatokat szépen, pontosan, finoman rajzolta meg, míg a makro-dinamika inkább stabil, kontrollált maradt, kicsit inkább a visszafogottság irányába hatott. Nem volt benne olyan agresszivitás vagy túlzó energiakitörés, mint néhány analitikusabb, hidegebb hangú streamerben, megmaradt finoman elegáns úriembernek.

Ritmusos zenéken is jól tartotta a tempót. Feszesen, de nem túlságosan idegesen fogta össze a zenét, ami minden műfajon jól működött. A basszusok pergőn, határozottan és kellően mélyre menően szólaltak meg, nem "dörgött", hanem lazán rakta a zene alá az alapokat. Ez különösen AC/DC és Nightwish esetében volt fontos, hiszen ott a ritmusszekció súlya meghatározza a zene fajsúlyosságát, lendületét.

A Play számára Hans Zimmer prágai koncertje kiváló terep volt, hiszen rengeteg aprólékosan felépített réteget, széles dinamikai tartományt és erőteljes csúcspontokat tartalmaz. A nagyzenekar, a kórus, az elektronikus elemek és a határozottan pulzáló ritmusok mind igénylik a precíz, mégis természetes reprodukciót. Nem dramatizálta túl a tartalmat, nem pumpálta fel mesterségesen a basszust, nem fényesítette túl a magashangokat. Ehelyett biztos alapokat teremtett, amelyekre a zene építhetett. A csúcspontok nem váltak tolakodóvá, még akkor sem, amikor a teljes zenekar és kórus együtt játszott. A tér tágasnak hatott, de kontrolláltnak, a hangszerek jól elkülönültek, miközben összességében megmaradt az egységes koncertélmény. Az elektronikus részek textúrái tiszták, mintázatuk jól követhető volt, anélkül, hogy bármiféle túlzott sterilséget éreztünk volna. Inkább a koherenciára törekedett, mint a túlzottan aprólékos részletességre.

Mike Oldfield zenéje mindig különleges figyelmet igényel a rétegezés és a térbeli elhelyezkedés miatt. A sok akusztikus hangszer, finom percusszív elemek és egymásba fonódó motívumok könnyen összemosódhatnak egy kevésbé kontrollált rendszerben. Az egyik legjobb példája volt annak, hogyan lehet egy streamernek neutrálisan, de zeneien átadni egy komplex anyagot. A gitárok testessége, a csöndekben rejlő levegő, a hangszeres textúrák mind természetes tónussal szóltak. Nem találtunk semmit, ami eltolta volna a zene balanszát. Oldfield anyagát sok eszköz túl fényesen vagy túl részletesen adja elő, de a Play nem követte ezt az irányt, a zene saját világában maradt, amely gondolkodásra, elmélyülésre serkentett, könnyed és gondosan felépített.

Knopfler zenéje nagyon jól mutatja, hogyan kezeli egy eszköz a középtartományt, az énekhangot, a finom textúrákat és az apró "szösszeneteket", arányokat. Az Eversolo itt is következetes volt. Knopfler énekhangja mindig természetesen, közvetlenül, de nem tolakodó módon jelent meg. A gitár finom rezdülései, a dinamikai árnyalatok, a pengetések textúrái mind tisztán, feszültségmentesen kerültek elénk. A hangkép mellőzte a karcosságot vagy túlzott élességet. A tér pozícionálása jól körülrajzolt maradt, inkább hasonlított egy kellemes pub helyiségére, mint egy hatalmas koncertteremre.

Kifejezetten értékeltük, hogy az Eversolo Play nem próbálta túlanalizálni a felvételt. Knopfler zenéjének pont az a bája, hogy csendes, visszafogott, elmélázó hangulatot teremt. A Play pontosan ezt tisztelte.

A keményebb rockzenék gyakran próbára teszik a streamer-kategóriát, mert a dinamika, a torzított gitárok felsőközép-tartománya és a dobok súlya hajlamosak torzítani vagy túlzóan élesedni a rosszul implementált/tervezett elektronikákon. Az Eversolo Play ezzel szemben minden alkalommal kontrollált, fegyelmezett megszólalásban maradt. A riffek erőt sugároztak, a dobok ütései feszesek, de nem durvultak el. A zene energikusan, de nem agresszíven szólt. A készülék képes volt arra, hogy fenntartsa a zene természetes lendületét anélkül, hogy harsánnyá vált volna. Ez volt az egyik pont, ahol a "minden zenén konzekvens" karakter igazán felértékelődött, AC/DC sosem vált túl világossá, sem túl fedetté.

A Nightwish zenéje nagy tömegű hangzást mozgat meg, zúzós gitárok, szimfonikus háttér, nagyzenekari betétek, dinamikus csúcspontok, dübörgő basszus és erőteljes női énekhang. A Play precízen tartotta egyben ezt a hatalmas hangszőnyeget. A szimfonikus elemek és a metál hangszerelés jól kiegészítette egymást. A basszus súlya meggyőző volt, nem telepedett rá, és nem mosta el a középtartományt. Tarja egyénien "hangszerelt" hangja uralta az egészet, sziszegések vagy élességek nélkül. Különösen nagy erénye az volt, hogy egy ilyen nagy volumenű zenét is képes volt fáradhatatlanul, kiegyensúlyozott módon prezentálni. Pedig a Nightwish egyike azoknak a felvételeknek, ahol a keverés (hogyan is fogalmazzunk) nem az a kifinomultan tökéletes...

A klasszikus zenében derül ki igazán, mennyire kulturált és tud hangulatot teremteni egy audio eszköz. Beethoven szimfóniáinak nagy dinamikai ívei, a hangszeres egyensúly, a térábrázolás, az apró vibrációk és csöndek mind komoly próba elé állítják az elektronikát. Itt sem voltak különösebb gondok. A vonósok jól elkülönültek a térben, a fafúvósok színe kellően meleg maradt, a rézfúvósok pedig nem váltak harsánnyá. A szimfonikus dinamikai robbanásokat kontroll alatt tartotta, de nem fojtotta el. A zenei ívek tisztán épültek fel, a perspektíva mindig átlátható maradt. A terem nagysága elfogadhatóan érezhető maradt, nem préselte össze hallgathatatlan katyvasszá, ami ritkán adódik egy ilyen árkategóriájú készülék esetében.

Konklúzió, ajánlás

Az értékelés értelmezéséhez és a félreértések elkerülése érdelében, egy nagyon fontos dolgot ki kell emelnünk, értelemszerűen az erősítő rész nem fog úgy szólni, mint mondjuk a nagytestvér AMP-F10, és a streamer részleg sem egy DMP-A10. Kategóriájában azonban és még némileg felette sincs nagyon versenytársa olyan, ami ugyanezeket az erényeket tudná csillogtatni.

Nem volt sem túl fényes, sem túl meleg, sem túl analitikus, sem túl romantikus. Éppen ezért olyan rendszerekben is remekül működött, ahol más készülékek könnyen kilógtak volna valamilyen irányba, mindvégig megbízható zenei partnernek bizonyult. Olyan készülék, amelyet bátran ajánlunk azoknak, akik nem egyetlen műfajra, hanem minden zenére stabil, kulturált és zeneileg érett hangot keresnek.

A tesztelés teljes időtartama alatt azt éreztük, hogy az Eversolo Play nem egy karakteres, "ízlést formáló", hanem egy jól kontrollált, professzionálisan hangolt, univerzálisan alkalmazható eszköz, amely minden felvételt a lehető legnagyobb tiszteletben tartva közvetített. Hosszú távon fáradhatatlanul, kiszámíthatóan és kellemesen szólt, ezért a megbízhatóság és a koherencia jegyében az egyik legjobb választásnak tűnik saját kategóriájában. Ez egy olyan streamer, amelynek hangja alapvetően stabil, konzekvens, kiszámítható és szinte minden rendszerhez jól illeszthető. Egészen kivételesek a beállítási/finomhangolási lehetőségei, könnyedén a szobánkra tudjuk szabni a megszólalást, akár egy szubládával kiegészítve. Nem igazán találtunk olyan dolgot, ami kizárná az erősen Ajánlott jelzőt, főleg ennyiért.

1 2

Következő oldal >