Monitor Audio Bronze 200 álló hangfal teszt

2021. március 26., péntek, 12:45

Monitor Audio audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Monitor Audio hangfal Monitor Audio hangfal teszt

Mint azt nem is olyan régen hírül adtuk, a Monitor Audio a méltán sikeres, és bőven megfizethető Bronze sorozatát újította meg, majd mutatta be tavasszal, melynek darabjai már idehaza is kaphatók. Teljes, akár Atmos hangsugárzóval kiegészített házimozi rendszert építhetünk ki belőlünk, mi azonban első nekifutásra sztereóban akartuk őket kipróbálni a Bronze 200 álló típus által.

Kezdjünk mindent az elején!

A Monitor Audio klasszikus sorozatai közül a Bronze a legkisebb, de alatta foglal helyet a szimplán Monitor elnevezésű széria is, aminek állványos típusa, a Monitor 100, és álló testvére, a Monitor 300 is szép sikert aratott szerkesztőségünkben. A Bronze még így is nagyon jó árfekvésű, hiszen a legkisebb állványos modell már 120 ezer forintért hazavihető, egy komplett mozit pedig akár félmillióért is összeállíthatunk.

Amennyiben hozzátesszük azt, hogy a Monitor Audio nem ráncfelvarrást végzett a hatodik generációs Bronze esetében, hanem mindent az alapoktól épített fel, akkor érdemes még jobban figyelnünk. Illik még megjegyezni, hogy ez a mai napig a legsikeresebb szériájuk, tehát csupán némi finomítás is bőven elegendő és megbocsájtható lett volna, azonban a tervezőmérnökök ennél nagyobbat akartak dobni.

A fekete, fehér, szürke vagy dió színben megvásárolható hangdobozok igazán tetszetősre sikeredtek, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a klasszikus megoldásokat párosították a divatosakkal. Az oldalfalak egymással párhuzamosak, tehát ezen a téren nincs semmi flanc, a káros rezonanciák kiiktatását a belső merevítésekre és a csillapítóanyagra bízták. A gyártó oldalán nem találunk bővebb információkat a doboz anyagáról, de vélhetően MDF alapú, hiszen ez a legmegbízhatóbb ebben, és a felsőbb kategóriákban is. A mágnesesen illeszthető, lekerekített védőkeret szövete csupán a hangszórókat takarja, így adva némi divatos jellemet a klasszikusnak tekinthető dobozformának.

Ezt eltávolítva ismerős, ám modern megoldásokkal találkozunk, melyek közül elsőként hadd említsük meg a 25 mm-es C-CAM magassugárzót, ami új UD, tehát diffúzoros hullámvezetőt kapott, a védelméül pedig olyan méhsejt mintázatú rács került elé, ami a Silver sorozatból már ismerős lehet. A mélyközépsugárzó DCM (Damped Concentric Mode) technológiát tartalmaz, aminek a mélyátvitelben van fontos szerepe. A Bronze 200 esetében kettőt is kapunk belőle, ezeknek a mérete 139 mm, ami nem tekinthető nagynak, de a 166 mm szélességű dobozba termetesebb nagyon el sem fért volna, maximum több, ami viszont nem feltétlenül szükséges.

Belül ezüstbevonatú, oxigénmentes rézkábeleket alkalmaztak, hátul pedig aranyozott, minőségi csatlakozók állnak a rendelkezésünkre, amelyek a dupla kábelezés lehetőségét is adják. A Monitor Audio új Bronze 6G sorozata basszreflex felépítésű, nyílásai szintén hátul kaptak helyet. A gyártó szerint a lekerekített peremű cső úgy engedi szabadjára a hangot, hogy azt nem befolyásolja a doboz elhelyezése, tehát elvileg a falhoz közel a mélyhangok felerősítése mellett a hangkép érdemben nem fog változni. A mellékelt szivacsokkal optimalizálhatjuk, a szoba akusztikájához igazíthatjuk a Bronze 200 alapvető tulajdonságait.

A megfelelő stabilitáshoz használhatjuk a dupla csavarral rögzíthető lábakat, amikbe lekerekített végű csavarok rögzíthetők. Az alig 13 kg-os tömegű hangdoboz valóban nem igényel kiélezettebb, tehát hegyesebb alátámasztást, valamint így a szőnyeg vagy parketta sem fog sérülni.

A Monitor Audio Bronze 200 egy filigrán álló hangdoboz, ami a külsejét tekintve abszolút feleségbarát, tényleg nem lehet belekötni sem a méretébe, sem a kivitelezésébe, ahogyan a dizájnba se. Kellemes, szerethető, minden tolakodás nélküli, divatos, de nem feltétlenül az aktuális trendeket lovagolja meg. A hangja is hasonlóan definiálható. Bár a gyári specifikációk szerint 36 Hz-ig is lemegy a mélytartománya, amit mi nem feltétlenül hallottunk a teszt során, viszont nem is igazán firtattuk, vagy kerestük mindenáron, mert a basszus teljesen rendben volt. A minimálisan ajánlott 40 W-os teljesítménnyel ezt biztosan nem fogjuk megkapni, az általunk használt 100 wattossal sem sikerült maradéktalanul előcsalogatni, viszont egyáltalán nem volt hiányérzetünk, és ez a lényeg. A meghallgatásunk során Parasound elő-végfok párost használtunk, Advance Acoustic csöves kimenetű CD-játszóval, a kábelek pedig Vertere, QED, és Triangle modellek voltak.

Milyen is az, amikor mindenkinek szeretnénk megfelelni?

Az említett szerethető külsejével kicsit ellentétben is állt az, amikor Claptonnál a torzított ritmusgitár bevadult, a basszusgitár pedig szőnyegszerűen, de határozottan dúsította az alapokat. Az öreg hangja is olyan rekedtes és karcos volt, ahogyan azt elvárjuk tőle, tehát nem finomkodott, de az egész mindvégig megmaradt kulturáltnak. A blues zenéhez ugyan kicsit tapintatos a hangsugárzó megközelítése, az elengedhetetlen mocsok hiányozhat egyeseknek, de az erővel és a lendülettel bizony nem akadt probléma.

Toto balladái során a Bronze 200 megmutatta a részletező képességét, ami a kategóriájában bőven helytállónak tekinthető. Hangulat-teremtésben is jelesre vizsgázott, ezt pedig fokozta az élő felvétel, és a dögösebb dalok esetében. A Toto igazi koncertbanda, és ha szeretnénk feltétel nélkül élvezni a muzsikájukat, akkor ennek a kritériumnak is meg kell felelnie a hangdoboznak. Boldogan állapítottuk meg, hogy 20 m2-en hozta is az elvártakat, egyedül a felső dimenzióban lehetett érezni némi hiányosságot, de ezt fotelben ülve kevesen fogják észrevenni, zenét hallgatni pedig elsősorban úgy kell.

Jean-Michel Jarre Oxygene albumainál viszont ezek a sorok is rendeződtek, a keverésnek köszönhetően inkább az lett volna furcsa, ha nem következik ez be. A basszus a hangerő enyhe megnövelésével bitang erőre kapott, a hangjegyek úsztatásával sem volt problémája a Bronze-nak, a tér pedig teljesen körülölelte a dobozokat. Luk sehol sem keletkezett, nagyon egységesen tálalta ezt a fajta teljesen szintetikus zenét. Tudott finom és sejtelmes lenni, viszont feszegette a határokat, ahol a szerzőnek az volt az elképzelése.

Tom Russell countryjánál az énekes Johnny Cash-t megközelítő mély énekhangjait abszolút valóságosan prezentálta, és szépen elhelyezte őt a gitárjával együtt a két doboz közé. Ülve játszott nekünk, a szikár hangulatot is majdnem hiánytalanul hozta, de a komorságnak a Bronze 200 adott egy olyan finom ívet, amivel a zene befogadhatóbb, érzékenyebb lett. Kisimította a zene apróbb buktatóit, enyhén megszépítette a dalokban az indiánok sanyarú sorsát. Ez egyáltalán nem baj, mert bár a katarzis elmaradt, a zene viszont sokkal tovább maradt hallgatható, és élvezhető.

Jazzen is egyedül azt lehetett felróni a hangfalaknak, hogy finomabb, simulékonyabb volt az előadás a megszokottnál, de ettől a kategóriától nem szabad azt elvárnunk, hogy egy olyan műfajban, ahol roppant magasak az elvárások, egyszerre kell precíznek, vehemensnek, nyugodtnak és odaadónak lenni, minden maradéktalanul teljesüljön. Mindettől függetlenül igazán élvezetesen állt ehhez a zenéhez is, belekötni is csupán azért akartunk, mert ez bizony egy teszt. Tehát kizárólag jazz rajongóknak akadhat megfelelőbb hangsugárzó ebben a szegmensben, de olyan potenciális vásárlóknak, akiknek a repertoárjában ez a műfaj csak az egyik a sok közül, nem fog csalódást okozni.

Ugyanezt mondhatjuk el szimfonikus zenei téren is. A gyorsasága és dominanciája bőven elegendő kamarazenéhez vagy nagyzenekarhoz, de egy opera nélkülözhetetlen tragikus felhangja nem fog olyan drámaian hatni majd ránk, ahogyan azt esetleg elvárnánk. Ez nem negatív kritika, inkább csak csipkelődés a részünkről, mert bizony 250 ezer forintért, és ekkora méretből bizony ennél többet kihozni a tudomány jelenlegi állása szerint tulajdonképpen szinte lehetetlen.

Cirkusz helyett manapság a bronz fekszik jobban a "népnek"

Ez a hangdoboz bizony nagyon jól sikerült. Ritka egységes hangképe van, ami minden műfajon szerethető, abszolút arányos, tulajdonképpen minden érte elkért forintot megér. Bele lehet kötni, mert a drámaiság helyett inkább a szórakoztatásra és a hosszú távú hallgathatóságra fekteti a hangsúlyt, de ebben a kategóriában ennél többet még egy bűvész sem tudna kihúzni a kalapjából. Aki valamivel látványosabb és vehemens hangot keres, neki talán megfelelőbb lehet a Jamo Concert C 95 II típusa, ami karakteresebb, de látatlanban, a Bronze hatodik generációs sorozatának nagyobb darabja is lehet alternatíva, mondjuk valamivel több pénzért. A tüskéket ne felejtsük el becsavarni a talpakba, ahogyan izmosabb erősítő is ajánlott a támogatásához. Elektronikák terén nem válogatós, különösebben drága kábelt sem szükséges hozzá vennünk. Az elhelyezésénél nem szükséges a telt hangok előcsalogatásához a hátsó falak támasza, amit a mellékelt szivacsokkal még kontrolálhatunk is, de ez az egész tulajdonképpen egyéni ízlés kérdése. Minden kötözködésünk ellenére ez a hangdoboz bizony megérdemli azt, hogy ajánljuk mindazoknak, akik egy szép külsejű, és egészséges megszólalású kisebb álló hangfalat keresnek 20 m2-körüli nappalijukba, ami nem idegenkedik semmilyen műfajtól, és bár katarzist nem okoz, minden körülmények között szórakoztató és kategóriájában bőven megfelelő minőséget nyújt.

1 2

Következő oldal >