Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Indiana Line Utah 8 hangfal teszt
2025. november 27., csütörtök, 22:00
IndianaLine audio hifi hangfal Indiana Line hangfal teszt hifi hangfal hifi hangfal teszt Indiana Line hangfal Indiana Line hangfal teszt
Az oldalunkon nyáron bemutatott Indiana Line Utah 5 akkor még annyira új volt, hogy még maga a gyártó oldalán sem lehetett megtalálni. Most viszont már szerepel, ráadásul új modell is kerül a DJ szériát leváltó sorozatba Utah 8 néven. A retro dizájn maradt, az alapkoncepció is, most azonban az olasz cég elsősorban a nagyobb nappalival rendelkezőket vette célba.
A legnagyobb olasz oldschool érzés
Az Indiana Line Utah 8 hangfalára nézve egyértelműen elfog minket a retro érzés, ami visszarepít minket a múltba, ugyanakkor stabilizálja magát a jelenben, hiszen nem az olasz cég az első, aki ehhez hasonló megoldáshoz nyúlt mostanában. Maga a hangfal igazi szerepet kíván betölteni az otthonunkban, hiszen a darabonkénti 27 kg-jával nehezen mozdítható, a 400x700x375 mm-es paraméterei révén pedig elég nehéz lenne eltitkolni, hogy új játékszer érkezett haza. Ellenben jól néz ki, semmi elnagyoltság nincs a kivitelezésében, és a furnér is remekül illeszkedik rajta.
A kisebb változathoz hasonlóan ez is fekete, vagy fekete és világos tölgy kivitelben létezik, a frontoldalt beborítja a mágnesesen rögzíthető védőszövet, az oldalfalaknál pedig a klasszikus, egymással párhuzamos megoldást választották. A 66 literes doboz négy darab gumibevonatú lábon áll, amelyek közül az első kettő kapott egy kis talpazatot is, hogy a dőlésszög megemelkedjen. Így eleve jobban felénk irányulnak a hangok, de nagy segítségére van az alsó és dupla reflexkimenet is, amelyekhez szivacsokat is mellékel a gyártó. Ezekkel ízlésünkhöz igazíthatjuk a hangfal karakterét, hiszen használhatjuk csak az egyiket, mindkettőt, vagy egyiket sem, a döntés már csak rajtunk múlik.
A PVC furnérral bevont MDF-ből készült Utah 8 háromutas konstrukció, amelyek összetevőin most szépen végig is megyünk, kezdve a sort alulról, ahol nem kisebb, mint 305 mm-es mélysugárzó van, ami a cég történetének eddigi legnagyobb hangszórója. A membránja a jól bevált polipropilén, dupla ferrit mágnest, négyrétegű rézhuzalból készült hangtekercset helyeztek mögé, Tri-Wave felfüggesztése által pedig csökkent a torzítás, a kitérés viszont jelentősen nőtt.
A 175 mm-es középsugárzó membránja Curve, tehát szőtt polipropilén, pereme második generációs Dual-Wave, kosara alumínium öntvény, és egy külön kamrát kapott a nem kívánt rezonanciák kiiktatása érdekében. Belül nagy ferritmágnessel támogatott UHVC (Underhung Voice Coil) meghajtó, egy réz rövidzáró gyűrűvel stabilizált légrés és szellőzőnyílások vannak.
Az alumínium és magnézium ötvözetéből készült 28 mm-es magassugárzó zárja a sort legfelül, amit 3D-Guide hullámvezetőben helyeztek el, és EQ-Ring fáziskorrekcióval és LC-Trap szűrővel együttműködve redukálja a rezonanciákat. Neodímium mágnes, egy réz rövidzáró gyűrű és egy hibrid csillapító kamra rendszer van mögötte, hogy jól ki tudja futni magát.
A cég történetében most először alkalmazták a DIRS (Damped Inner Reinforcement System) rendszert, ami egy többszintű, rugalmasan csillapított merevítő hálózat, fő feladata pedig a belső rezgések elnyelése. Speciális gumi interfészeket és a merevítő rácsot használtak, de a rendszer optimalizálja a bassreflex rendszer hatékonyságát is. A száraz szöveg helyett viszont inkább nézzünk rá a robbantott képre, ahol mindez tökéletesen látható.
Az Utah 8 kettős kábelezésre is alkalmas minőségi bemenetei hátul találhatók meg egy külön lapon, mögötte és belül a sávszélesség elosztását egy háromutas keresztváltó végzi, ami légmagos tekercseket és alacsony veszteségű polipropilén kondenzátorokat tartalmaz, amelyek nem forradalmi újítások, inkább már bevált, jól működő megoldások, így az alkalmazásuk itt sem okozott különösebb meglepetést.
Csak egy divathullám meglovaglása?
Az egyértelmű, hogy az Indiana Line Utah szériájának mindkét tagja meglovagolta ezt a bizonyos vintage divathullámot, hiszen a formavilág több, mint ismerős lehet más gyártótól, viszont azt ne felejtsük el, hogy ekkora mennyiséget eddig minimum a duplájáért kaptunk, de használhatnánk a négyszeres szorzót is. Ez már eleve egy hatalmas plusz pont az olaszoknak, viszont kérdés, hogy hangminőségben mit tudtak kihozni ebből a közel 30 kg-os ősszörnyetegből. Meglepően sokat, amihez Rotel elektronikákat használtunk az Aymara Kft. bemutatótermében, és az eredményt most részletezni is fogjuk!
Amennyiben már Utah, el is kalandoztunk kicsit Amerikába egy kis country-rock keverékkel, ahol a hangfal már egyből éreztetett magából valamit, ami nem volt kevés. Mindezt szobahangerőn és elég alacsony kivezérlési szinten is képes volt nyújtani. Az rendben, hogy remek az érzékenysége, viszont a hatalmas membránt meg kell mozgatni, de már így is elég jól sikerült. Mindezek mellé jött az, hogy telt, nagyon kerek, melegtónusú karakterrel kínált meg, ami egyértelműen az előd DJ fölé nőtt, de a korábban bemutatott kisebb Utah dobozt is lazán túlszárnyalta, és nem csak a teljesítményét tekintve.
Persze, nem egy liga a kettő, sem az árát, sem a fizikumát elnézve, de itt az összkép is még stabilabb, egységesebb, arányosabb, és természetesen valamivel hangzatosabb lett. Mindez remekül mutatkozott meg a férfi énekhangban, ami nagyon pontosan ment mélyre, igazi torokban kreált rezgések váltak le a dobozokról, ahol a főszereplő középre került, a kíséret meg az Utah 8 remek sztereóképességeit volt képes megmutatni. Már itt is lehetett érezni, hogy a basszustartomány iszonyatosan határozott, de azt is, hogy a hangfal tudása itt egyáltalán nem állt meg.
Elektronikus zenével olyan basszust kaptunk, amihez lehet, hogy megfelelőbb lett volna hagyni a DJ elnevezést, viszont az meg a kapott minőséget nem támasztotta volna igazán alá. Az Utah 8 ugyanis annyira stabil, kőkemény és pulzáló alsótartománnyal bírt, hogy kár lett volna abból az élvezetből kihagyni magunkat, hogy ne döngessük meg a dobozt. Hogy megbántuk-e? Egyáltalán nem, és az volt a plusz remek érzés benne, hogy bár a hallójáratunk kitisztulása mellett a belső szerveink is megmozdultak, mégsem rendeződtek át, még hosszútávon sem. A keverésre azért oda kellett figyelnünk, mert halványabb felvételnél a magastartomány túl élénkké volt képes válni, ezáltal az élvezet sem volt már magasfokú, több lett a zavaró tényező.
A Come Together esetében most visszanyúltunk egészen a gyökerekhez, az eredetihez, tehát a The Beatles-hez. Az Indiana Line remekül jelenítette meg a lábdob mellett a bekapcsolódó gitárt, az egésznek lebilincselő sodrása és húzása volt, és az őserő mellett arra is odafigyelt, hogy magát a zenét szépen leporolja. Tehát hozta a többtízéves hangulat varázsát, ami akkor piszok lázadó volt, jól belegondolva ez még mindig nem tűnt el belőle teljesen, viszont az egész tiszta, érthető, nagyon jól definiált lett, és még hangulatot is árasztott magából. Hiába régi a felvétel, jól sikerült a felújítása is, így itt nem volt semmilyen zavaró tényező.
Az I will survive egy olyan változatára tértünk ezután, ahol csak nagybőgő kísérte a női énekhangot, amelyeket teljesen különválasztott a hangfal, pontosan kezelt és ábrázolt, viszont az összhang is megvolt köztük, tehát az előadás nem vált kimértté, ráadásul a sztereó színpad is tökéletes balanszot teremtett. Ez mutatkozott meg Phil Collins In the Air Tonight feldolgozásában is, ahol szimplán azt éreztük, hogy minden a helyére került, ismét központi szerepet töltött be az eredetinél valamivel karakteresebb énekhang, a zenészek pedig finoman, ugyanakkor elegendő jelenléttel támogatták a mélyértelmű szöveget.
Diszkóztunk is egyet azért a végén, ha már adott a korábbi név, és nagyon gyors, pontos gépdobot kaptunk bitang mélységben, piszok jó tempóban előadva. A hatalmas mélysugárzó itt is pontos és ütős maradt, semmit nem kent szét, a középszekció tisztaságába sem tudtunk belekötni, egyedül a magashangok váltak itt is kicsit élessé, de ez a szintetikusan polírozott ének miatt volt, tehát ebben az esetben sem a hangfalnak volt bármilyen hiányossága. Mosolyogtunk a záróakkordok hallatán, és szerintünk ez volt az Indiana Line célja, amit könnyedén el is ért.
Összegzés, végszó
Az Indiana Line fogta a divatos retro életérzést, ezt beleültette egy közel 30 kg-os dobozba, minőségi anyagokat használt, jól belőtte az arányokat, és az egészre rábiggyesztett egy olyan árcédulát, ami más, hasonló stílusú hangfalat készítő gyártónak le fogja hervasztani az arcáról a mosolyt. Nem állítjuk azt, hogy az Utah 8 egy audiofil hangfal lenne, viszont a minőségi előadást nagyon komolyan veszi, ezt ügyesen kombinálta a mennyiséggel, az arányokat ügyesen betartotta, és azt se felejtsük el, hogy a dupla alsó reflexnyílással és szivacsokkal mindez még az egyéni ízlésünkhöz is igazítható. Egy számára új, mások által ugyan már kitaposott utat választott most az olasz cég, viszont a feladatát maradéktalanul sikerült teljesítenie is. Ezt hívják ebben az esetben úgy, hogy minőségi szórakozás oldschool formában, és úgy látszik, ezt a kombinációt az Indiana Line a kategóriáján belül sikeresen lerakta az asztalra, pontosabban a padlóra.
