Indiana Line Lira 3 állványos hangfal teszt

2026. január 12., hétfő, 22:20

IndianaLine audio hifi hangfal Indiana Line hangfal teszt hifi hangfal hifi hangfal teszt Indiana Line hangfal Indiana Line hangfal teszt

Az Indiana Line több mint barátságosan árazott hangfalaival tette le a névjegyét az elmúlt évtizedek alatt, azonban most egy új szintet is kipróbáltak. A Lira sorozatuk olasz gyártóhoz képest még mindig olcsónak mondható, a gyártótól viszont nem megszokott vizekre eveznek általa. A Lira 3 a széria egyetlen állványos doboza, és egyértelműen az audiofil kategória alsó szegmensét célozták meg vele.

Az Indiana Line ezúttal az ősi líra irányába veszi az utat

Az Indiana Line marketingszöveg tekintetében általában a végletekre támaszkodik, hiszen vagy szűkszavúak, vagy bőlére eresztik a mondanivalójukat. Ebben az esetben az utóbbihoz van szerencsénk, ami nem meglepő, hiszen vadonatúj sorozattal rukkoltak elő, ráadásul egy olyan szegmensben, amit eddig nem képviseltek. A Lira összesen két tagot számlál jelen esetben, a Lira 3 állványos hangdobozt, valamint a Lira 6 álló hangfalat. Kizárólag fehér és fekete színben választhatók, ami alapvetően elég is lehet, de azért bízzunk abban, hogy a skála idővel nőni fog.

A Lira 3 egy közepes méretű állványos modell, kétutas felépítésű, és basszreflex rendszerű. Kívülről többrétegnyi lakkal vonták be az MDF oldallapokat, ami a frontoldalon 21 mm vastag, belül pedig bambusz paneleket alkalmaztak a merevítéshez. Az Indiana Line a Symbiotic Drive nevű elvét vetette be a tervezéskor, aminek a lényege az, hogy a dobozt, a hangszórókat és a hangváltót az alapoktól kezdve egységes, koherens rendszerként fejlesztették ki.

A Lira 3 előlapját enyhén hátradöntötték, az aszimmetrikus oldalfalak pedig felfelé keskenyednek, így javítva a hangzást és dizájn terén is adva egy löketet az egyébként teljesen letisztult formának. A mágnesesen rögzíthető fekete védőszövet alatt két hangszóró van, amelyek közül felülre került a 28 mm-es alumínium és magnézium ötvözetéből készült dóm magassugárzó. Mögé neodímium mágnest, réz rövidzáró gyűrűt és hatékony hűtési rendszert alkalmaztak, mindezt 3D-Guide hullámvezetőbe helyezték, EQ-Ring fáziskorrekciót és LC szűrőt használtak a keresztváltóban, hogy ne legyen átmenet közte, és a mélyközép hangszóró között.

Az utóbbi 178 mm-es nagylöketű Curve, tehát szövött polipropilén membránt és második generációs Dual-Wave felfüggesztést kapott, ami által nagy sávszélességet képes biztosítani, nagy kitéréseknél pedig csökkenti a torzítást. Belül méretes ferritmágnest és három rövidzáró gyűrűt alkalmaztak, amelyek közül kettő alumínium, egy pedig réz. A rögzítőcsavarokat elrejtették a szemünk elől, valamint az alattuk elhelyezkedő kimeneti nyílás peremét is szépen lekerekítették.

A hátul elhelyezett aranyozott, és banándugót is fogadó szimpla bemenetek mögé szerelt hangváltóban légmagos tekercseket és a polipropilén kondenzátorokat használtak. A Symbolic Drive tervezési filozófia itt is visszaköszön, tehát hiába a kétutas, basszreflex kialakítás, a hallottak elvileg a legközelebb egy szélessávú hangszóró stílusjegyeit nyújtják, tehát a lényeg az egységes megszólalás elérésén volt.

Az ígéret szép szó...

Az már az első leütéseknél érződött, amit az Indiana Line ígért, tehát az "összetevők" közös fejlesztésének eredménye, a szélessávú hangszóró által nyújtott pontforrás szerű hangélmény. Hiába a basszreflex kialakítás, aminek kimenetét kedvünkre a mellékelt szivaccsal is bedughatjuk, az előadás érezhetően mellőzte a rendszer jellegzetességeit, pontosabban annak negatívumait. Tudjuk, ez ma a legelterjedtebb hangfalépítési eljárás, rendre működik is, de egy nüansznyi hiányérzetünk akadhat ebben a kategóriában, legyen bárhol is a dobozon a kimenet, és bármilyen távolságra is helyezzük el a hangfalakat.

A Lira 3 tervezése nagyon okos volt, tényleg összehangolták minden egyes részét, viszont basszreflex dobozhoz képest eleinte egy pici zártságot, visszafogottságot éreztünk. Ez viszont legyen a mi problémánk, mert maga a hangfal már az elejétől képes volt belevonni a zenébe, nem játszadozott a határok kitolásával, és egyik tartományt sem emelte ki. Ez pedig egyértelműen a szélessávú hangszórók egyik ismérve. Ahogyan az is, hogy mindent összefoglal, egységben tart, és túlkapások nélkül tár elénk. Tulajdonképpen minden hangfalgyártó álma ez, és rendre vannak kísérletek ennek az elérésére, azonban maximum jóval drágábban találkozhattunk eddig azzal, hogy sikerült is.

A Lira 3 egy igazi meglepetést okozott Parasound elektronikáinkra és csöves kimenetű CD-lejátszónkra kötve, amit már Mark Knopflernél is elég meggyőzően prezentált nekünk, hiszen légiesen könnyedén bánt a hangszerekkel, ugyanakkor a zenészeket pontosan helyezte el, megfelelő szabadságot kínálva nekik. Szinte tökéletes arányokat kaptunk, a gitár nem volt túl fémes, az énekes sem túl rekedt, és magában a dalszerkezetben sem találtunk hullámvölgyeket, olyan egységes, jó balanszú volt minden. A tempóból is eleget nyújtott, tehát azért bőven volt erő és dinamika is a Lira 3-ban, de leginkább a laza magabiztossága volt az, amivel meg akart, és meg is tudott minket nyerni.

Chopin művénél ki lehetett venni, hogy mikor játszanak a billentyűkön finoman, és mikor történnek keményebb leütések, és ugyan nem ment a hangszer olyan mélyre, mint azt megszoktuk, kárpótolt érte az itt is azonnal tapasztalható gördülékenység és játékosság. A vonóskíséretet is pontosan sikerült definiálnia, kellemesen, lágyan, enyhén édeskésen vájkáltak a fülünkben, és a fúvósok is csak akkor váltak valamennyire harsogóvá, amikor az volt a szerepük. Pazar egysége volt a műnek, tényleg könnyen sikerült megbarátkoznunk itt is a Lira 3 karakterével, aminek legfőbb erénye továbbra is az maradt, hogy a biztonsági zónában játszott, ezáltal minket is oda helyezett, az pedig szerintünk kellemes érzés.

Jan Garbereknél is ez a bevált módszert alkalmazta a hangfal, már a dal elején mindent szépen elrendezett, tehát pontosságból sem akadt hiányérzetünk, finoman illesztette össze a bekapcsolódó hangszereket, aztán könnyedén tárta elénk az egységüket. A szaxofon persze valamennyire kiemelkedett, ahogyan azt a szerepe megkívánta, a szintetikus aláfestés kellemesen ölelte körbe a dobozokat, de az irányuk felénk mutatott, nem pedig hatalmas kontúrt rajzolt. Így is elegendően tágas volt a színpad, a mélységére sem lehetett panaszunk, de ami a lényeg, érezhető volt, hogy a Lira 3 nekünk zenél, amikor szemben ülünk vele egy fotelben, és egyszerűen jól akarjuk magunkat érezni, minőségi zenét hallgatva.

Clapton egy olyan felvételével folytattuk a sort, ahol nagy szerepe volt a hangulat mellett a sok hangszernek, viszont egyik sem produkálta magát. Az Indiana Line így is megmutatta mindegyiküket, tehát a részletekre való odafigyelése továbbra is megmaradt, ahogyan a zene egységének prezentálása is. Még maga Clapton is egy volt a többiek közül, hiszen vele egyenrangú zenészekkel vette körbe magát, tehát nem ő akarta együl vinni a prímet, megnyerni a produkciót. Valódi csapatjátékot kaptunk, kellemes húzással, izgalmas boogieval, remek ritmussal, amire a lábunk is elég gyorsan felvette az ütemet. A tisztaság mellett a műfaj által megkívánt dögösségből és piszokból is kaptunk egy adagnyit, csak finoman, könnyedén és kulturáltan.

Petrucciani triója esetében lehetett talán a legjobban hallani azt, hogy minden tartomány mennyire rendben van, és az arányok tökéletesen vannak eltalálva. A nagybőgő mélyérzete megfelelő volt, de inkább a játékossága jött át, ahogyan a dobos esetében is a díszítések kaptak nagyobb hangsúlyt, és maga Petrucciani is valahogy lazábban, könnyedebben adta elő a fő motívumot. Persze maradt továbbra is professzionális maga a dal és az előadás is, de önteltség, plusz látványosság és felesleges magamutogatás nélkül. Jazzen is hatalmas szerepe van a feelingnek, amit a Lira sem vett félvállról, tehát ha tapintatosan is, de volt húzása a zenének, amit erőlködés nélkül, örömmel mutatott meg nekünk, mi pedig ehhez hasonlóan örömmel hallgattunk, és élveztünk.

Összegzés, végszó

Az Indiana Line a Lira 3 állványos hangdobozát rengeteg törődés, fejlesztés és ötlet alkotta meg. Céljuk az volt, hogy egy általuk eddig nem képviselt szintre lépjenek, ami az audiofil kategória alja, és nem voltak félszegek reflex rendszerű kialakítással szélessávú hangzást ígérni. Elég bátor dolog ez első nekifutásra, viszont a meghallgatás alatt azt tapasztaltuk, hogy jól sikerült nekik. Nagyon egységes, selymes, minden tolakodástól és frazírozástól mentesen zenélt nekünk mindvégig, kellemes órákat adva nekünk. Nem emelt ki és nem is rejtett el semmit, amolyan középutat választva zenélt, amit nagyon hosszasan lehetett élvezni, hiszen a semlegessége és pontossága mellett volt benne elegendő tempó és izgalom is. Egységes hangzású tehát az Indiana Line Lira 3, aminek a pontsugárzás legszebb hagyományait sikerült megalkotnia a félmillió körüli ársávban, és a megjelenése is olyan, hogy senkiben sem hagy majd tüskét. Ezen a téren mondjuk lehettek volna valamivel bátrabbak is, tehát bevethettek volna valamilyen díszítőelemet, de úgy látszik, a tervezők nem csak az előadás, hanem a külső terén is az egységességre, a letisztultságra fókuszáltak a legjobban.

1 2

Következő oldal >