2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
Polk Audio hangfal teszt [16 találat]
Polk Audio Reserve R700 álló hangfal teszt
2023. október 4., 18:20
A Polk Audio Reserve szériájánál most érkeztünk el arra a pontra, ahol már nincs tovább. Az R700 hangfal ugyanis a sorozat legnagyobbja, így azok számára készül, akik kompromisszummentes sztereó vagy házimozi rendszerükben szeretnének egy termetes frontsugárzót, amiben egyesül a mennyiség és a minőség. Hatalmas izommennyiségre számítunk tehát, ami erősen és pontosan lesújt, ha kell!
Polk Audio Signature Elite ES15 állványos hangfal teszt
2023. február 16., 08:25
A Polk Audio Signature S sorozatának tagjaiból jelentős számban kerültek hangdobozok a szerkesztőségünkbe 3 évvel ezelőtt, a széria tavaly ősszel felfrissült. Típusjelzésben annyi a különbség, hogy az S betű elé került egy E, ami az Elite rövidítése, és csupán apróbb finomításokat eszközöltek, hiszen ez a család még korántsem nevezhető elavultnak vagy divatjamúltnak. A Signature ES15 a legkisebb modell az Elite sorozatban, ismerjük hát most meg sztereó zenehallgatás során!
Polk Audio Legend L800 álló hangfal teszt
2022. november 11., 13:05
A Polk Audio az egyik legérdekesebb gyártó, amivel eddig dolgunk volt. Egészen kedvező áron is kínál hangsugárzókat vagy soundbar-okat, szinte a belépő kategóriától, de ha a főnök odacsap az asztalra, akkor előkerülnek a mérnökök, és ha ők odateszik magukat, akár olyan zászlóshajók is megszülethetnek, mint a Legend L800, ami jelenleg a Polk Audio hangsugárzók csúcsát képviseli. Minden téren.
Polk Audio Reserve R600 álló hangfal teszt
2022. március 23., 11:10
A Polk Audio Reserve sorozata eddig nagyon szépen szerepelt a szerkesztőségünkben, akár a két állványos, akár a kompaktabb álló hangdobozukra gondolunk vissza. Most a Reserve R600-on a sor, ami a középső álló hangfal a szériában, és az eddig már megismert megoldások mellett a termetén kívül más újdonságot is tartogat számunkra.
Polk Audio Reserve R500 álló hangfal teszt
2022. február 7., 12:30
A Polk Audio új, Reserve szériájának kettő állványos hangdoboza már a terítékünkre került, amelyek közül most az R100-hoz kanyarodunk vissza, pontosabban annak az álló változatát ismerjük meg az R500 által ismét a Home Movie segítségével, ahol az egész termékpaletta megtalálható. Karcsú, de erőteljes kisugárzású hangfal, ami a hozzá illő környezetben nagyon szépen teljesít. Elöljáróban ennyit árulunk el a Polk Audio Reserve R500-ról, és megpróbáltunk kerülni a túlzásokat...pedig kaptunk rá okot!
Polk Audio Reserve R200 állványos hangfal teszt
2022. január 18., 18:05
Az amerikai Polk Audio legújabb, Reserve sorozatának legkisebb, R100 állványos hangfala olyan sikereket könyvelt el a szerkesztőségünkben, amit az igazat megvallva, nem is igazán vártunk. Nem volt hibátlan, de nagyon megszerettük, így nem volt kérdés, hogy a nagyobb tüdővel és fizikummal felvértezett R200-zal is megismerkedjünk közelebbről.
Polk Audio Reserve R100 állványos hangfal teszt
2021. november 18., 20:15
A Polk Audio mindig is híres volt arról, hogy igazán remek hangdobozokat épít, amiket abszolút baráti áron kínál. Nincs ez másként a Reserve családjuk esetében sem, pedig a termékpalettájukon felette már csak az igazi nagyágyú, Legend széria tagjai vertek sátrat. Ismerkedjünk meg a Polk Audio Reserve sorozattal, abból is a legkisebb, állványos R100 hangfallal!
Polk Audio Signature S60e álló hangfal teszt
2020. október 22., 22:50
A Polk Audio Signature e sorozatából már tavaly sikerült megismernünk néhány modellt, azonban a család legnagyobb darabja, a Signature S60e csak mostanában került a szerkesztőségünkbe. Megérte ennyit várnunk rá? Bevezetőnek csak annyit, hogy aki kategóriájában egy igazi nagyágyút szeretne megismerni általa, annak mindenképpen.
Polk Audio Signature S55e álló hangfal teszt
2019. július 22., 05:40
A Polk Audio Signature E sorozatának eddig kétféle állványos tagjával ismerkedtünk meg, és az volt a benyomásunk, ahogy nőtt a méretük, úgy váltak szórakoztatóbbá és felnőttebbé. Természetes, hogy ennek fényében az álló típusokra is kíváncsiak voltunk, azok közül egyből a középső darabot próbáltuk ki.
Polk Audio Signature S20e állványos hangfal teszt
2019. június 14., 19:05
A Polk Audio új, Amerikában megálmodott, de Európaiaknak szánt belépő kategóriás sorozatából nemrég megismertük az S15e típusszámú kisdobozt, amihez szép emlékek kötnek minket. Ebből merítettük a bátorságot, hogy eggyel feljebb lépve terítékünkre kerüljön az S20e, ami szintén állványos hangsugárzó, méreteiből adódóan pedig még nagyobb kiteljesedést ígér.
Polk Audio Signature S15e állványos hangfal teszt
2019. május 29., 10:20
A Polk Audio körülbelül két éve mutatta be a Signature szériáját, ami az elnevezésével ellentétben nem egy exkluzív, drága és limitált sorozatot jelent, hanem egy olyat, ami mindenki otthonába elhozhatja Amerikát. A gyártó most ezen csavart egyet, hiszen a Signature E család az európai nagyközönséget célozza meg.
Polk Audio LSiM 707 álló hangfal teszt
2017. június 7., 23:15
Azok után, hogy néhány hónapja egy QUAD elektronikát tesztelve, belekóstolhattunk a Polk Audio LSiM 707 hangjába, egyértelmű volt, hogy ennek a hangfalnak több figyelmet kell szenteljünk. Most eljött az idő, hogy meghallgassuk, úgy igazán, hosszan és türelmesen.
Polk Audio Signature S20 állványos hangfal teszt
2017. május 25., 21:35
Magabiztos, tisztaságra törekvő, konkrét és mégis elérhető, ezt sugallja magáról a Polk Audio új, megfizethető állványos hangfala. Néhány hétig alaposan megrázta szerkesztőségünk falait, most pedig összefoglaltunk mindent, amit a Signature S20 dobozokról tudni érdemes!
Polk Audio Signature S55 álló hangfal teszt
2017. február 20., 13:45
A Polk Audio Signature sorozata egészen friss szereplő a piacon. Tavaly év közben jelent meg, és év végétől már hazánkban is megvásárolhatóak az elemei. Amerikai, kissé old school jellegű dizájnja alatt modern konstrukció lapul, kíváncsian vártuk mit eredményez e kettő kombinációja?
Polk Audio T50 házimozi hangfalszett teszt
2016. április 14., 18:55
Nagyon sok olcsó, és sok nagyon hasonló hangfalszett sorakozik ma a gyártók kínálatában, amik közül nem könnyű választani. Ha csak, nem találkozunk a Polk Audio T50 családdal, ami nem áll be a sorba, hanem merészen különbözik legtöbb kihívójától.
Polk Audio M20 házimozi hangfalszett teszt
2015. augusztus 17., 16:40
A kedvező árfekvésű hangdobozai révén méltán népszerű Polk Audio, ismét egy alacsonyan árazott 5.0 szettel örvendeztette meg a házimozi kedvelőket. A baráti árcédula azonban önmagában nem lenne elegendő a vásárlói megelégedettséghez, mit sem érne, ha gyenge minőséggel párosulna. Tesztünkben erre a kérdéskörre fókuszáltunk, és végül nem csalódtunk a hallottakban.