Hifi / sztereó erősítő teszt / ultra high end

Linn Klimax Solo 500 monoblokk végerősítő erőpróba

Linn k(l)imaxolva

2026. március 22., vasárnap, 15:35

Linn audio hifi erősítő végfok monoblokk erősítő teszt Linn teszt high end Linn erősítő Linn hifi Linn végfok hifi erősítő high end erősítő sztereó erősítő teszt

Tweet

A high-end hifi világában kevés név cseng olyan jól, mint a Linn, amely évtizedek óta a kompromisszummentes kategóriát képviselője. Amint kiderült, hogy a Home Movie bemutatótermébe érkezett egy pár a Klimax Solo 500 monoblokkokból, azonnal ellátogattunk hozzájuk. Néhány percnek tűnő órákat töltöttünk egy Linn alapú, B&W 805 D4 és Linn 360 hangsugárzókra épülő rendszer társaságában, hogy megtapasztaljuk azt az elemi erőt és selymes precizitást, amit ez a remekmű képes nyújtani.

Technikai fölény

A Linn Klimax Solo 500 más logikára épül, mint a régimódi, félmázsás végfokok. A skót cég mérnökei egy kompakt, tömör alumíniumtömbből mart házba sűrítették az áramkört, mely 500 watt folyamatos teljesítményt ural (4 ohmon mért adat). A titok nyitja a gyártó saját fejlesztésű, Utopik kapcsolóüzemű tápegysége, amely villámgyors és zajtalan energiaellátást biztosít. A hivatalos leírás szerint ez az erősítő nem színez, csupán kíméletlen kontroll alatt tartja a hangsugárzókat, miközben a legrövidebb jelutakon keresztül őrzi meg a zene integritását. Elméletben szinte bármilyen hangsugárzó hajtására alkalmas, miközben a nagy dinamika mellett nagy tisztaságot is ígér.

Bár a single malt whisky (szinte) csak árpamalátából készül, hifi erősítőknél több összetevő kell a sikerhez. A Linn mérnökei az Adaptive Bias Control technológiával oldották meg az AB osztályú erősítés egyik legnagyobb gyengeségét. Szoftveres vezérléssel valós időben, a bemeneti jel függvényében állítja be az optimális munkapontot. Ez kiküszöböli a keresztváltási torzítást, így a hangzás magas terhelésen is tiszta marad. A hőt a készülékház masszív falai (és belső hőelosztó rendszere) vezetik el.

Belül aktív hűtés is található, de úgy tervezték, hogy a hallgató semmilyen körülmények között ne hallja azt. Utóbbit meg tudjuk erősíteni: az erőpróba végére, hiába hajoltunk közvetlenül az erősítők fölé, egy pisszenés sem hallatszott a ventilátorok irányából.

Küllem

A készülékház egyetlen alumíniumtömbből készül, amely nemcsak esztétikailag lenyűgöző. Azt a célt is szolgálja, hogy elszigetelje az áramköröket a külső vibrációktól. Az anódozott felület tapintása selymes, a megmunkálás precizitása pedig egy ékszerével vetekszik.

A hátoldalon a lényegre törő funkcionalitás uralkodik. A masszív hangsugárzó-csatlakozók mellett szimmetrikus (XLR) és aszimmetrikus (RCA) bemenetek, valamint kimenetek találhatók. Utóbbiak jeltovábbításra szolgálnak arra az esetre, ha további monoblokkot kívánunk bi/triamp célra beilleszteni, vagy ahogy a Home Movie alkalmazta, Linn 360 hangsugárzónak szétosztani a jelet (az aktív mélyugárzó szekció szimmetrikus vonalszintű, a közép/magassugárzók pedig végerősített hajtásban részesültek). Összességében, az eszköz megjelenése diszkréten elegáns, mellőzi a hivalkodást - ahogy mellékelt fotók mutatják, hasonló méretekkel rendelkezik, mint a digitális központ szerepet betöltő Selekt Edition DSM (ami ugyancsak kisebb, mint a legtöbb átlagos hifi erősítő).

Meghallgatás

A Linn Klimax Solo 500-at először B&W 805 D4 állványos hangsugárzókkal (mert ezek karakterét korábbi tesztelésekről már jól ismertük), majd Linn 360 hangfalak társaságában hallgattuk meg. Előbbi esetén teljes egyértelműséggel vettük tudomásul, hogy ilyen szép és teljes hangot még semmilyen korábbi meghallgatás alapján nem értünk el. Igaz, a 805 D4-eshez előzőleg illesztett erősítők töredékáron mozogtak a Solo 500-hoz képest. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a skót cég nem egy nagyáruházi best buy kategória koncepcióját tűzte ki, hanem egy kompromisszumoktól mentes végerősítőét (ami nem akkora, mint egy borhűtőszekrény). Olivier Latry - Midnight at Notre c. orgonaalbuma nagy, tágas térhatásban jelent meg. A mélyebb hangok kitűnő súlyozással érvényesültek annak ellenére, hogy egy viszonylag nagy szobát kellett betöltenie a kis 805 D4-nek (ehhez az erősítőhöz és szobához, hasonló szobaméretnél egyértelműen 802 D4 vagy 801 D4 illene).

Viszont mi arra alapoztunk, amit korábban ettől a konkrét doboztól kaptunk. Ahhoz képest a dinamikának és transzparenciának egy teljesen új szintjére kerültünk. A heves dobszólók (mint a Blind Faith - Do What You Like alatti tombolás) rezzenéstelen tisztasággal és az erőlködés leghaloványabb jele nélkül szabadultak ki. Utolsó cseppig, mindent kifacsart a hangfalból a Solo 500. A színpad tagolás, a hangszerek és hangeffektusok pozícionálása konkrét volt, mégis könnyed. A mélységérzet remek harmoniát alkotott az előre (hallgató irányába) úszó részletekkel. Mindez nemcsak Sting, Santana vagy Herbie Hancock, hanem elektronikus alapokra építkező, keményebb előadók (HEDEGAARD, Massive Attack, Apashe) esetébeb is megmaradt. A hangszórók nem váltak harsánnyá, extrém terhelésen is megmaradt egy sima és befogadható összkép, bár a legmélyebb basszusok fizikai jellemzőkből eredően elmaradoztak. Itt jött képbe a Linn 360.

Bár a B&W fejlett hangszóró technológiái is megadták a rájuk jellemző előnyöket, egyértelmű, hogy - a nagyobb szobában nyújtott - stabilabb dinamikája és nagyobb függőleges-vízszintes szórása által a Linn 360 tett lehetővé egy mélyebb, izgalmasabb zeneélményt. Ezen a ponton nehéz volt bármit is szóba foglalni azon kívül, hogy ámulattal figyeltük a lejátszott műsort. Közhely, hogy az unalomig ismert számok újnak érződnek a hangrendszeren, de éppen ez történt annak ellenére, hogy korábban sok más high end rendszeren is futottunk velük köröket. Cassandra Wilson - Red Guitar-ja selymes volt, intim, érzelmes, de közben szeparált, levegős és realisztikus. A korábban lejátszott orgonafelvétel a kisebb hangfalakon is életszerű volt, mintha a Notre-Dame kapuján léptünk volna be.

A Linn 360 viszont egyenesen a hangszer elé tessékelt minket, a legapróbb váltásokat, a sípok halkuló-erősödő játékát pontosan tudtuk követni, miközben az összkép mégsem volt steril, erőltetett vagy egyszerűen digitális érzetű. A "minden a legnagyobb rendben" jellegű hangkarakter valósult meg, egy olyan tónussal és egyensúllyal, amit reggeltől estig szívesen füleltünk volna. A hangok rendkívül gyorsan és koherensen épültek fel, csak a szükséges (a hangszerekből eredő) melegség érzetével, de hozzáadott, legalábbis belátásunk szerint oda nem illő túllágyítás, nehezítés nélkül.

Záró gondolatok

Jelen írás nem teszt, inkább ízelítő akart lenni olyan eszközök használatával, melyek az otthoni zenehallgatás legvégső, legzavartalanabb formáját hivatottak elérni. A Linn Klimax Solo 500 egyértelműen nem egy tömegtermék, kevés szerencsésnek adatik meg, hogy ennyit adjon ki hifi elektronikára. Ennek ellenére a globális hifi piacon magabiztosan férhet meg olyan nevek mellett is, mint a Mark Levinson, Esoterik vagy Vitus Audio. Míg az említett riválisok trezor méretű, dedikált állványt igénylő fenevadakkal testesítik meg az ultra high end fogalmát, addig a Linn mesterműve kecses megjelenésű dobozka csupán, amit az ember szívesen kipakol a médiabútora tetejére. Közben mégis tudja azt, ami a feneketlen erőtartalékhoz és totális zenei elmerüléshez egyszerre kell. Ezt szavak nem adják vissza érzékletesen, de ha kedvenc számainkat meghallgatjuk egy Solo 500 alapú szetten, másodperceken belül kérdések nélkül maradunk. Érdemes élni a kipróbálás lehetőségével!

Műszaki adatok

További cikkek:

• Vitus Audio beszámoló
• Classé Delta Pre sztereó előfok és Delta Stereo sztereó végerősítő teszt
• Gryphon Audio Diablo 300 high end sztereó erősítő teszt

Keresés a következőkben: Hírek Tesztek

Karrier

Partnereink