Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Hegel H400 hálózati sztereó erősítő teszt
2025. július 23., szerda, 11:35
Hegel audio hifi sztereó erősítő hifi erősítő sztereó erősítő Hegel erősítő erősítő teszt hifi teszt Hegel teszt integrált sztereó erősítő hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt Hegel erősítő teszt
A stúdiógyökerekkel rendelkező Hegel nálunk is nagy népszerűségnek örvend, ami annak köszönhető, hogy megőrizték elektronikáikban az alapvető feladat legmagasabb szintű elvégzését, amit mindig sikerül megspékelniük vadonatúj technológiai megoldásokkal és vívmányokkal. Ennek egyik legújabb példája a máris díjnyertes H400 hálózati sztereó erősítőjük.
Egyszerűség és sokoldalúság egy dobozban
A Hegel H400 tulajdonképpen a H390 készülékükre épül, továbbfejlesztve a streaming platformot, a DAC szakaszt és az előerősítő fokozatokat. Viszont ne rohanjunk ennyire előre és ne is redukáljuk a tulajdonságait, hiszen rengeteg fejlesztés előzte meg a végeredményt. Az erősítő megjelenése klasszikus Hegel, az előlapon a bemenetvezérlő és hangerőállító tárcsát találjuk, amelyekkel a menübe is beléphetünk, közöttük pedig egy elég nagyméretű kijelző van, amiben a lényegi információk jelennek meg. Az üzembehelyező gombot alulra helyezték, a készülék négy keskeny lába közé, amelyek már korábban is jól beváltak cégen belül a megfelelő stabilitáshoz és káros rezonanciák elvezetéséhez.
A Hegel kiváló minőségű anyagokból és alkatrészekből építette H400-at a tartósság és megbízhatóság érdekében, és a hosszú élettartamot is szem előtt tartva. A SoundEngine 2 technológiának köszönhetően a készülék energiatakarékos, ugyanakkor nagy teljesítményt kínál, továbbá minden egyes elemét cégen belül fejlesztették ki. A H400 egy AB osztályú erősítő, amely 2x250 W teljesítményt nyújt 8 ohmon, 4000-es csillapítási tényezővel dual mono felépítéssel és szimmetrikus elrendezésben.
A H400-at az egyszerűség jegyében tervezték, támogatja az AirPlay, Spotify Connect, Roon Ready, TIDAL Connect, Google Cast és UPnP streaming platformokat, és közvetlenül ezeken keresztül vezérelhetjük az erősítőt. A Hegel Control alkalmazása hangerő és bemeneti vezérlést, valamint hozzáférést biztosít az internetes rádiózáshoz, podcastokhoz és médiaszerverek lejátszásához, a többszobás hangzást a Roon, az AirPlay és a Google Cast segítségével érhetjük el.
Elég sokoldalú tehát a készülék, de a beüzemeléstől nem kell tartanunk, mert a csatlakozók is logikusan és szeparáltan helyezkednek el a hátoldalon. A dual mono felépítésnek köszönhetően két szélen vannak a hangfalkimenetek, közöttük egy-egy pár fix és szabályozható RCA kimenet, kettő analóg bemenet, de ebben a kategóriában természetesen jár még hozzá XLR is.
Digitális bemenetek terén van kettő koaxiális (RCA és BNC), három optikai, egy USB és egy Ethernet, kimenetből pedig egy koaxiális (BNC), a tápkábel pedig cserélhető. A lejátszható formátumok közül az MP3, WAV, FLAC, ALAC, AIFF, DSF, DFF, AAC, PCM, MQA és Ogg található meg, de rendelkezésünkre áll a DSD256 is.
Izmos, stabil, nem komplikált, ugyanakkor sokszínű készülékről van szó a Hegel H400 esetében, amit az Audio Centrum bemutatótermében hallgattunk meg az Acoustic Energy CORINIUM hangfal társaságában, a kontaktért pedig Nordost kábelek álltak a rendelkezésünkre.
Kizökkenthetetlen középúton haladva
Nem vágtunk egyből a közepébe, bár megközelítés kérdése, így kezdtünk Chopin egyik felvételével, ahol a Hegel H400 kellő tapintattal, finomsággal indította a szeánszunkat. Az volt az érdekes az egész előadásban, hogy először nem hallottunk semmi kiemelkedőt, de idővel rájöttünk, hogy pont ebben rejlik ennek az erősítőnek a varázsa.
Naturalista, enyhén száraz, ugyanakkor kellően sziporkázó zongorafutamokat kaptunk, könnyed játékossággal, allűrmentesen, kényelmesen, öntudattal előadva. Ahol szükséges volt, ott az erősítő összezavart minket, hiszen hatalmas tartalékait bevetette ilyenkor, amit nem arra fordított, hogy mindent kibontson, hanem arra fektette a hangsúlyt, hogy bár óvatosan, de letaglózzon.
Michael Nyman - The Piano (magyarul Zongoralecke) filmzenéjével már nagyobb, vagy inkább más feladat elé állítottuk az erősítőt, mert itt jobban oda kellett figyelnie a hangulatkeltésre és a folyamatosan emelkedő krízisállapotra is. A H400 naturalista előadása itt is vezérfonal volt a dalokat hallgatva, az erejét, amiből azért rendesen bővelkedik, nagyon finoman tudta adagolni. Csak nyomokban volt hallható a gyártó korábbi túl tiszta, precíz, mesterségesnek is tekinthető hangképe, ezt teljes vállszélességgel átvette a dorombolás, mélyérzet és kellemes, melankóliába hajló megközelítése. Természetesen nem vetkőzte le teljesen a mivoltát, de szerintünk előnyére változott. Hogy ehhez a megrögzött márkahívők mit szólnak majd? Szerintünk könnyen meg fognak barátkozni a változással.
Petrucciani - September Second klasszikusa jött ezután, ahol ugye csak trióval kellett számolnia a Hegelnek, és ez az eddigieknél is jobban állt neki. Bitang erőt kapott a nagybőgő és a lábdob, a parányi zongorista bátrabb és mosolygósabb lett, és a tempóból, játékosságból is többet tudott megmutatni. Voltak itt kicsit nyakatört váltások, amiket a zenészekhez hasonlóan a H400 is profin kezelt. Dinamikában az eddigieknél még jobban kicsúcsosodott, a tempókövetése hibátlan volt, és a csapatjáték összeforrott. Rendesen belemelegedve a húrok rezdülése is életszagúbb lett, a színpad is szélesebbé vált, de nem volt a manapság divatos túldimenzionált - szerencsére.
Trevor Jones - The Last of the Mohicans (Az utolsó mohikán) klasszikusa következett roppant meggyőző tisztasággal, tapintatosan megfogott erővel, igazi pontossággal. Kiegyensúlyozottan, ugyanakkor dinamikusan és izgalmasan viselkedett itt is a Hegel, és továbbra is abban volt a sikerének kulcsa, hogy nem nyújtott semmilyen téren kiemelkedőt. Ezzel a kijelentésen azért illik pontosítani. Nem tett hozzá semmit a zenéhez, de nem is vett el, betartotta a szabályokat. A két hangfal között a hangszerek játékosan mozogtak, ha a keverés azt alá is tudta támasztani, egyébként bravúros hangszínekkel örvendeztetett meg sajátságos, természetes módon, ismét megpendítve a Hegel új filozófiáját.
Damien Rice - Cheers Darlin' című dalát hallgattuk meg ezután, ami tele van apró részletekkel, amelyek nagyban hozzájárulnak a lemondó, fájdalomittas, ugyanakkor enyhén pompázatos hangulathoz. A H400 pontosságból és tisztaságból itt is remekelt, de folyamatosan jelen volt a kézzelfogható erő is, főleg a dob finom bekapcsolódásakor, és a basszusgitár kíséreténél. Magával ragadott a kompozíció, igazi értéket kaptunk így, megmutatva a készülék szintjét, ami még nem referencia, de színtiszta audiofil. Az énekes nem esett túlzásokba, inkább a hajlításaival és suttogásaival érvelt, amelyek egy pillanatra sem tűntek el. Ez bizony nagyon szép produkció volt, eddig a Hegel itt tudta megmutatni legjobban értékeit.
A Yello of Course I'm Lying szerzeményével zártuk a sort, amivel nem tértünk kevésbé hangulatos részhez a meghallgatásunk során, viszont a szintetikus hangjegyeké volt a főszerep, amire kíváncsiak voltunk. Egy kicsit zártabb lett a tér alsó egyharmada, a magashangok sem sziporkáztak felelőtlenül, ami azt mutatta meg, hogy az erősítő kellő fegyelemmel is bír. Érthető volt végig az énekhang, pedig kapott némi visszhangot a keverés során, és a díszítés is állandóan körül vette őt. Pontosan be voltak itt is tartva az íratlan szabályok, remekül sikerültek az arányok, semmi túlkapást nem produkált az erősítő, még hangosabb zenélés folyamán sem. Stabil, jól átgondolt készülék a Hegel H400, ez egyértelmű, ami nem akart itt sem leteríteni minket, pedig minden adottsága megvolt hozzá. Józan maradt, és ez hosszútávú zenehallgatásnál, valamint akkor, ha valaki sok évre keres egy erősítőt, nagyon is fontos szempont lehet.
Összegzés, végszó
A H400 a Hegel "újhullámos" erősítőépítésének egyik remek példánya. Nem változtatott gyökeresen a cég ideológiáján, de a munkáját bátrabban, öntudatosabban, kevésbé mesterkélten végzi. Legfőbb erénye az erején, tisztaságán és természetességén kívül az, hogy nem módosít semmit a rögzített anyagon, azt magabiztosan, egyensúlyokat és arányokat betartva jeleníti meg. Az elsőre kicsit visszafogottnak tűnő hangképe elég gyorsan barátságossá idomult, minden zenéhez ugyanolyan természetességgel nyúlt, amiből egyértelműen előnyt kovácsolt. Megjelenése klasszikus Hegel, megépítése jeles, kezelhetősége könnyű, a karakterének megszokása és megkedvelése is elég gyorsan ment. Nem terített le egyből, de idővel szinte magunkénak tudtuk érezni előadását. Díjat ugyan nem kap tőlünk, de az elismerésünket mindenképpen kiérdemelte.
