Focal Utopia high end fejhallgató teszt

Hallható különbség

2018. január 29., hétfő, 18:00

Focal Utopia audio hifi hangszóró fejhallgató hifi fejhallgató Focal fejhallgató Focal Utopia fejhallgató teszt high end fejhallgató hifi fejhallgató teszt Focal fejhallgató teszt high end fejhallgató teszt

Ritka alkalmak egyike, amikor bizonyos tekintetben rendkívüli terméket tesztelhetünk, ráadásul a Focal Utopia több szempontból is kiemelkedik az átlagból. Tökéletes fejhallgató nem létezik, de a franciák mindent megtettek annak érdekében, hogy megközelítsék.

Mitől lesz valami a legjobb?

A fenti kérdés megválaszolásáról hosszas vitákat lehetne indítani, hiszen ahány zenekedvelő, annyi fajta zenehallgatási mód és szokás létezik. Akárhogy is, a Focal Utopia leginkább erre, hangok fülelésére készült. Természetesen filmet nézni vagy videojátékokat játszani is lehet, miközben fejünkön csücsül, de a benne lévő fejlesztési munka, az elkészült termék mögött rejtőző hosszú évek mind azért teltek annyi méricskéléssel és kísérletezéssel, hogy a zenei élményt egyfajta módon megkapjuk. Előzetes kipróbálás nélkül nem lehet (vagy inkább lehetetlen) elképzelni, hogy mindez miért kerül 1,3 millió forintba.

Focal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia fejhallgató dobozFocal Utopia fejhallgató dobozFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia high end fejhallgatóFocal Utopia fejhallgató hangszóróFocal Utopia fejhallgató hangszóróFocal Utopia fejhallgató hangszóróFocal Utopia fejhallgató hangszóróFocal Utopia fejhallgató kábelFocal Utopia fejhallgató kábelFocal Utopia fejhallgató kábel

Pedig, ha figyelembe vesszük a Focal nagyobb (pl. Sopra vagy az eredeti, hangfalként funkcionáló, többszintes családi ház árába kerülő Grande Utopia) hangfalait, könnyen elakadhatunk a fejünkben kristályosodni látszó értékrend építésével. Az Utopia az egyik legdrágább fejhallgató, amivel eddig találkoztunk, de a magas ár nem csak a széles átlag számára elérhetetlen jelleget határozza meg. Az igazi megszállott figyelmét is felkelti egyben, aki horribilis összegeket nem sajnálva a zenébe transzcendens módon át akar lépni, mi több, kedvenc dallamaiban fáradástól, hibáktól (vagy a hibákat nem észre véve) mentesen kíván tartózkodni. Mindez kuszának és érthetetlennek tűnik, de szerintünk vannak olyan audiofil olvasók, akik pontosan tudják, hogy mire gondolunk.

Focal Utopia high end fejhallgató

A Focal tehát, amennyiben csak termékük brosúrájára alapozunk, azt sejteti, hogy gyártástechnológia terén átlép olyan határokat, amiket más cégek korábban még csak meg sem közelítettek. Márpedig manapság, mikor évről évre jelennek meg a korábbi generációkat értéktelenné tevő csúcstelefonok, mikor utcai autók átlépik a 400 km/óra sebességet, magyarázat nélkül érthetjük, miért fontos valamiben többnek, jobbnak, elsőnek lenni. A legjobb fogalma mindenki számára képlékeny és így van rendjén, hiszen a felhasználási terület, a zenehallgatási szokások (van, aki hangfalakra esküszik, van, aki élő koncertre jár és van, aki a buszon ülve töltheti el meditatív szükségleteit) minden személynél különbözőek. A Focal a nyitott, dinamikus rendszerű fejhallgatók között tör dobogóra azáltal, hogy mindenki mást megelőzve berilliumot alkalmaz membrán anyagként.

Focal Utopia high end fejhallgató

Küllem

A Focal referencia fejhallgatói egyazon elegáns formaterv alapján készültek, beleértve a kisebb testvéreihez képest még mutatósabb külsejű csúcsmodellt. Az Utopia párnáin mikroszálas textiliából és báránybőrből készült kárpit található. A fül köré fekvő rész 2 cm vastag memóriaszivacs bélést tartalmaz, a fejpánt kevésbé puha, de masszív hatást kelt. A hangszórókamrákat felfüggesztő szárbetétek szénszálból készültek, precízen méretre állíthatók. Egyesek kifogásolták, hogy kissé nyikorgó hang hallatszik a szénszálas betét szárban való elmozdulásakor (minimális mértékben elforgatható, hogy jobban felvegye fejünk oldalának szögét), mi azonban ilyet nem tapasztaltunk. Szépen összeszerelt termék a Focal Utopia és tartósságot sugall, ami az árát figyelembe véve el is várható.

Focal Utopia fejhallgató kábel

A kábel moduláris és szinte elnyűhetetlen, árnyékolt Lemo csatlakozókkal pattintható rá a fülesre. Másik végén 6,3 mm-es Jack fej található, hossza kb. 3 méter. Vastag köpenyt kapott az oxigénmentes réz maggal rendelkező vezeték, külseje alapján hosszú élettartamot sejtet, más kérdés, hogy kicsit nehéz és nagyon enyhén lefelé húzza a kamrákat, ha hagyjuk a földig lógni. Egy rövidebb alternatívával a számítógépes felhasználók igényeit is kielégíthetné a Focal, persze léteznek más gyártótól származó, kimondottan Utopia-hoz készült vezetékek is. A kábel egyébként szimmetrikus kialakítású és a két oldalt elválasztották egymástól, így a Focal leírásából kiszűrve az sincs kizárva, hogy szakember közreműködésével magunk szereltessünk rá a mi erősítőnkkel kompatibilis végződést.

Focal Utopia high end fejhallgató

Az Utopia minden porcikája érzékelteti, hogy egyáltalán nem a szürke átlaghoz tartozik, látványa luxusautók belsejét juttatja eszünkbe. Az esztétikus és szigorúan funkcionális külsőhöz a várakozáshoz megfelelően jó komfort társul. A csaknem fél kilós tömeg miatt folyamatosan érezteti, hogy fejünkön tartózkodik. Párnái szépen eloszlatják súlyát, ettől függetlenül a könnyebb rendszerekhez (vagy fülhallgatóhoz) szokott személyek közül egyesek kicsit nehéznek titulálhatják. Azt sem árt figyelembe venni, hogy a zenei élményhez csendes szobára is szükségünk lesz, hiszen a nyitott szerkezeten minden környezeti hang átszűrődik.

Focal Utopia high end fejhallgató

Megjegyzés: nem árt tudni, hogy a francia cég high end kínálatát képező Elear és Utopia modellek piacra kerülése óta a Focal mérnökei is felismerték a két termék közt tátongó rést valamint a felhasználók félig jogos kifogásait. Ezért tavaly debütált egy még újabb fülesük magnézium és alumínium anyagokból készült hangszóróval Clear néven. 500 000 Ft-os árát figyelembe véve jóval elérhetőbb, mint az Utopia, házából lefaragtak 40 grammot és kábelein is könnyítettek. Egyelőre csak remélni tudjuk, hogy egy napon ez a testvér is ellátogat hozzánk, de térjünk vissza a jelenbe!

Hangminőség

Tesztünket először referencia számlistánk gyors végig hallgatásával kezdtük (ehhez egy Naim DAC-V1 volt segítségünkre). A fejhallgató eleinte semlegesnek és óvatosnak tűnt, de mire észbe kaptunk, már azt vettük észre, hogy figyelmünket kézen fogva besétáltatta a zene kellős közepébe. Egészen apró finomítást végzett néhány nyers, éles részleten annak érdekében, hogy hosszabb távon is hallgatható legyen. Karaktere egyszerre volt invitáló és feltáró, ugyanakkor az erőteljes effektusokat erőlködés nélkül mutatta, a hirtelen megállásokat tétovázás nélkül, mesteri dinamikával varrta el.

Focal Utopia high end fejhallgató

A frekvencia-tartomány tanmesébe illő volt olyan értelemben, hogy semmiből sem kaptunk keveset. Az elmúlt évek alatt hallott, temérdek fül- és fejhallgató tesztelésekor szinte mindig éreztünk bizonyos kompromisszumokat, még a nagyon drága termékeknél is pókhálószálnyi mértékben, de megalkuvást kellett kötnünk. Az Utopia térábrázolása nem volt annyira nyitott és levegős, mint más high end nyitott rendszerű füleseké, viszont teljességérzetet adott, realisztikus dinamikájának és kerek, egységes karakterének köszönhetően. A cintányérok fémes, elhaló vibrálásától az orgonák magasztos, levegőbe hasító sikolyáig mindent nyomon tudtunk követni anélkül, hogy a rendszer e részleteket túlbuzgón ábrázolta volna. Közvetlenségéhez nem társult csupasz nyersesség. Eleinte selymesnek neveztük volna természetesen tálalt magas frekvenciáit, de ahogy teltek a percek és órák, egyre kevésbé akartuk a hangokat jellemezni, melléknevekkel beskatulyázni.

Focal Utopia high end fejhallgató

A Focal Utopia fejhallgató zenei értelemben elképesztően sokrétű. Nem behatárolható zenei stílus szerint, a benne lévő berillium membrán ugyanis képes volt szükség esetén finomkodásával egyidejűleg kemény támadásokra is. A legváratlanabb pillanatokban kaptunk a várva várt ütemek és impulzusok érkezéséhez társuló, villámgyors, határozott és bőségesen árnyalt basszusokat. Az alsó frekvenciák könnyed, mégis stabil alapot biztosítottak a zenének anélkül, hogy domináltak volna, a fejhallgató karakterét egészen enyhe melegség járta át, ami a hosszú távú hallgathatóságot szolgálta. A középső frekvenciák is természetesen, könnyedén, szárazság nélkül jelentek meg, látszólag finomkodva, de más hangok által nem elnyomva. Az Utopia neve Dinamika is lehetett volna, ez ugyanis a rendszer legfőbb erőssége. Pusztán fülünkre hagyatkozva képtelenek voltunk behatárolni a hangszórókészlet halk és hangos részletek közti fokozatainak elejét és végét. Példának okáért Eliane Elias - I Thought About You c. számában a zongorabillentyűk leütései is meg tudtak jelenni olyan fizikai jelenléttel ugyanakkor ütőerővel, amit hangsugárzóktól és fejhallgatóktól is csak nagyon ritkán kaptunk eddig.

Focal Utopia high end fejhallgató

Aki életében sort keríthet egy Focal Utopia kipróbálására, annak nem szabad kihagynia a Massive Attack - Angel meghallgatását. Ez az unalomig hallgatott, mások szerint brutálisan felfokozott basszusai által megunhatatlan zene elképesztő árnyalatokkal mutatkozott be nekünk. Olyan részleteket fedeztünk fel, amiket eddig saját referencia fejhallgatóinkon sem vettünk észre. Joe Satriani - Wind In The Trees c. számát is az Angel-hez hasonlóan kezeltük: rengetegszer hallottuk már, de azért megszokásból itt is elindítottuk. Az Utopia kikapcsolta gondolatainkat és felfokozta figyelmünket. A gitárvirtuóz darabjában minden részlet és motívum a helyén volt, gondosan kezelve, hiányérzet nélkül, szavak nélküli történetet hallottunk, ami inkább tűnt utazásnak, semmint hangok egyvelegének.

Focal Utopia fejhallgató hangszóró

A 40 mm-es hangszórók M-alakú dómjai finoman középre húzták a legtöbb részletet, a távoli és félreeső hangokat is megjelenítették, de azok mélységábrázolására nem fektettek különösebb figyelmet. Cserébe a középen felhúzott színpad szépen lebegett a fejünkben közelséggel, intimitással. A hangszerek iránya és irányítottsága kifogástalannak bizonyult, élő és mozgékony térként ábrázolódott a fejünkben lévő burok.

Focal Utopia fejhallgató hangszóró

Végszó

A fenti sorokból könnyen leszűrhető, hogy a Focal Utopia számos tekintetben egyedülálló teljesítményt testesít meg, mindez persze rendkívüliségért cserébe óriási összegbe kerül. A high end világa szubjektív és nem ítélkezhetünk azok felett, akik ilyen eszközre vágynak, netalán már rendelkeznek vele, hiszen minden zenét képes kicsit újszerűen ábrázolni, miközben hosszú távú hallgathatósága is kiemelkedő. Képes olyan jellemzőket, karaktert megtestesíteni önmagában, ami fejhallgatós viszonylatban korábban nem létezett, így aztán mindegy is, hogy a Focal mekkora árcédulát tesz termékére, elvégre (a mai ismereteink szerint) egyedülálló munka került ki a franciák kezei közül. Aki megengedheti magának, annak nyilvánvalóan ajánljuk meghallgatását. Még ha nem is lehet minden porcikájában tökéletes az Utopia, az általunk eddig hallott fejhallgatók közül egyértelműen dobogósnak számít.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.