Onkyo C-30 CD-lejátszó teszt

2026. január 28., szerda, 14:40

Onkyo audio hifi lejátszó CD-lejátszó lejátszó teszt CD-lejátszó teszt Onkyo teszt Onkyo CD-lejátszó

Az Onkyo ICON szériájának tagjai egyértelműen az audiofil igényeket célozták meg, egyedül egy dolgot hiányolhatunk belőle egy komplett digitális rendszerhez, mégpedig a CD-lejátszót. Az is megtalálható a sorozathoz illeszkedve, csak a többi tagtól eltérően laposabb házban és igazán szerény áron, viszont a minőségre azért igyekeztek odafigyelni. Az Onkyo C-30 tehát inkább belépő szintű játékos, de azon belül tisztességesen összerekva!

Belépő áron, viszont a nagyok felé irányulva

Elnézve az Onkyo termékpalettáját CD-lejátszók tekintetében elég visszafogottak, hiszen csak a C-7030-at találjuk ott, ami a mindenki számára megfizethető árfekvést fedi le, a DX-C390 egy hatlemezes CD-tár, ami meglepő manapság, de ezek szerint akad rá igény. A csúcsot a C-30 képviseli, ami 170 ezer forintos árával nem egy zsebbenyúlós darab, viszont a gyártó szerint minőségben abszolút illeszkedik az Icon sorozat tagjaihoz, ami a külső jegyeket elnézve rendben is van, de hogy ennyiért a minőségben is fel tud-e hozzájuk nőni, az kérdéses. Persze azt is meglátjunk a cikkünk végére, pontosabban eláruljuk!

Az Onkyo C-30 letisztult, stílusos készülék, válasszuk fekete vagy ezüst kivitelben. Az előlap felső részén a nagyméretű márkanév található, alatta a lemeztálca, majd kijelző, őket pedig a kézírást imitáló felirat van, ami tájékoztat arról, hogy milyen elektronikát is kapunk, valamint a típusát is. Eddig minden rendben van, stílusosan újítottak a külső jegyeken, még a zöldszínű karaktereket is leváltották borostyánsárgára a display-ben.

A funkciók elrendezése semmit sem változott a C-7030-hoz képest, hiszen baloldalon van az üzembehelyező, alatta fejhallgató kimenet, ami ráadásul állítható is, őket követi a kijelző fényerejét szabályzó potméter. A tálcától jobbra jutott hely a vezérléshez szükséges gomboknak, amelyekkel tulajdonképpen minden elérhető funkciót meg is kapunk. A hátlap sem zsúfolt, hiszen a sztereó RCA-kimeneten kívül koaxiális és optikai kimenetet kapunk digitális szekcióként, a tápkábel pedig fixen van rögzítve.

Az Onkyo a rezgések elnyelése érdekében homokfúvással kezelt alumínium előlapot kapott, valamint lapos alvázat, de látszatra a készülék többi oldalára is gondosan odafigyeltek, még a lábak is elég stabilak az amúgy nem nehéz készülék megtartásához. A C-30 tehát küllemre és a felhasználás terén rendben van, most nézzük meg azt, hogy mit rejtettek el belül.

A készülék a gyári lemezeken kívül képes lejátszani az írottakat és újraírtakat is, formátumból pedig a szabvány CD hanganyag mellett az MP3 és WMA fájlok sem okoznak gondot. A minőség érdekében a gyártó saját VLSC (Vector Linear Shaping Circuit) technológiáját használja, ami fejlett algoritmusok segítségével eltávolítja az impulzuszajt a jelútvonalról, és jól bevált módszer, hiszen nem most alkalmazzák először. Mindezek mellett nagy pontosságú ±10PPM órajelet is bevetettek, ami időzítési pontosságot és fókuszált, stabil előadást garantál.

Többet nem árult el az Onkyo a termékről, ezek szerint nem is nagyon van még mit, de nem szabad degradálnunk a C-30-at, mert a neves japán cég már régóta megbízható lejátszókat készít ebben a kategóriában is, ráadásul az Icon sorozatukhoz bátran illeszthető, tehát nagy csalódás nem érhet minket, inkább meglepetés. Lássuk most az eredményt!

Ilyen egy klassz megfizethető CD-lejátszó!

Az Onkyo C-30 CD-lejátszót a Parasound elő-és végerősítőnkkel kötöttük össze QED kábelekkel, hangfal terén pedig a Focal Profile szerepelt nagyon nehéz, masszív márványállványokon, és vártuk, hogy a készülék vajon csupán csak a külsejében passzol-e a cég Icon sorozatához, vagy ahhoz minőségben is fel tud-e nőni, legalábbis a hozzájuk képest is szerény áráért.

Nos, hosszasan bejárattuk a lejátszót, mert mint minden komponensnek, neki is szüksége volt rá, majd behelyeztük Mark Knopfler egyik szerzeményét nyitásnak, tehát óvatosan bántunk vele ugyanakkor kihívás elé is állítottuk. Először az tűnt fel, hogy a C-30 milyen remek színpadkép alkotására volt képes, amiben nem várt arányokkal büszkélkedett nekünk. Azt lehetett hallani, hogy a kiolvasásra nagy gondot fordított, tehát egyik hangjegy hiánya sem volt érezhető, ahogyan hullámzás sem. Biztonságosan a középutat választotta, tehát egyformán bánt a zenészekkel, nem emelt ki senkit és semmit, a fókuszát okosan a dal egészére helyezte, és nyíltsággal, gördülékenységgel próbált minket meggyőzni.

Ebben a kategóriában a lejátszók többségében még elég kevés az erő, ezért inkább a beépített, nagy felbontású DAC-ra hagyatkoznak, és a látványos hangképpel próbálnak minket levenni a lábunkról. Az Onkyo esetében is lehetett érezni a modern technológiát, azonban remekül definiálta a szólógitárt és az éneket, sőt még az alsótartományt is elég gondosan kezelte. Schubert szerzeményénél az összhang még egységesebbé is vált, a komolyzenét a könnyűsúlyú készülék bátran vette kezelésbe, a zene finom rétegeit képes volt megmutatni, és még a dunsztosabb részeknél sem lehetett érezni kapkodást vagy bizonytalanságot. A vonósok szépen a középtartományban maradtak, nem voltak zavaró éleik, és felesleges magaskiemelés sem. A mélytartományban érezhető volt némi gombóc, de ennyi pénzért ez még konkrét hibának nem róható fel.

Persze, hogy Jan Garbarek sem maradt ki a szórásból, és ismét meglepetés ért minket! Nagyon finom, de nem túlburjánzó részletek tárultak elénk a bevezetőben, a tér bőven elegendő volt, és nem mesterségesen túltolt, pedig minden díszítést képes volt megmutatni, és pontosan definiálni. A bekapcsolódó szaxofon hozta az északi jelleget, azonban kellemessé, barátságossá tette azt. Nem formálta át alapvetően a jellegzetes ECM felvételt, tehát megmutatta sajátosságait, viszont még a szólórésznél sem éreztünk merevséget, eltúlzott belépőt, hanem megtartotta az előadásának eddig megismert arányosságát.

Az eddigiek hallatán nem panaszkodhattunk az Onkyo C-30-ra, és Pat Metheny felvételénél sem véltük azt, hogy bármit elvenne, vagy hozzáadna a felvételhez. Továbbra is biztonságosan játszott a gitárral, a rövid billentyűs betét is kellemes, andalító volt, és még a ritmust is fel tudta venni, amikor a zenekar egy kicsit növelt a tempón. Gyorsan reagált a váltásokra, még a húrok rezdülése is meglepően definiált volt, de legjobban a néha bekapcsolódó basszusgitár pontos ábrázolása volt az igazi meglepetés. Sok hangszerrel kellett megbirkóznia, viszont a felvétel profi volt, ezért eleve adottak voltak a remek arányok, amit a lejátszó ki is használt.

Dögös blues-ra váltottunk Muddy Waters egyik szerzeményével, ahol a bevezetőben használt gitárt részletesen mutatta meg, a bekapcsolódó ének pedig egyszerre volt energikus, mélyről, torokból jövő, és sejtelmes is. Itt lehetett hallani a modern DAC szerepét, hiszen a megszokottnál tisztább volt a felvétel, de a klasszikus értékrendekből is eleget mutatott, tehát az arányok itt is jól sikerültek. Volt sodrása, feelingje a dalnak, ugyanakkor remek részletei is, amelyeket nem fedett fátyol, tisztességesen sikerült azokat megmutatni. Éltünk már nem is egyszer ezzel a hasonlattal, de most is azt éreztük, mintha egy régi dalt újra feljátszottak volna, így az akkori rögzítés hiányosságai eltűntek volna.

Shirley Bassey középre került a két hangfal között, tehát a megérdemelt helyére, a kvalitásai hallhatóak voltak, de a zenészeket ezúttal maga köré gyűjtötte, nem pedig hátrébb helyezte, ahogyan azt megszoktuk. Az énekesnő úgy látszik jó kedvében volt, hogy hagyta őket kibontakozni, és magával egyenrangúan kezelni, még úgy is, hogy így a főszerep nem kizárólag az övé volt, hanem vele együtt az egész zenekaré. Tudjuk, hogy ez a felvételen nem pontosan így van, de ezúttal ez a megközelítés is nagyon jót tett a szerzeménynek. Ugyan megérdemli a díva, és élt is a lehetőséggel, hogy kimagasodjon a többiek közül, de az Onkyo által képviselt megközelítés univerzálisabbá, kevésbé fellengzőssé tette az előadást, és be kellett látnunk, hogy remekül állt neki.

A Safri Duo-val elektronikus téren tettük próbára a végén a C-30-at, ami megmutathatta azt, hogy mennyire jól bánik a legapróbb részletekkel is, minden foszlányt elénk tárt, a hangjegyek pedig csak úgy röpködtek a levegőben. Itt sem volt túlzott ennek ellenére a dimenzió, minden maradt a hangfalak között, és azok közelében, de zártságot sem tapasztaltunk, tehát ismét okosan bánt az arányokkal. A mélytartomány elég konkrét volt, de nem túlbuzgó, inkább pontos, határozott és izmos, tehát bőven elegendő, így megmaradt a szerzemény gondos hangszerelésének megmutatása a megfelelő dögösség mellett, amiből egy kicsit megkívánt volna ugyan még a műfaj, de azt sem mondhatnánk, hogy hiányérzetünk lett volna, vagy ránk telepedett volna a számtalan váltakozó hangjegy. Ügyesen és okosan teljesített tehát itt is a lejátszó.

Összegzés, végszó

Az Onkyo C-30 külső jegyeiben a cég audiofil Icon szériájához tartozik, és azt tapasztaltuk, hogy szerény árához képest még minőségben is meg tudta azt közelíteni. Nem érte el természetesen, de az egyértelmű, hogy a kategóriáját méltón képviselte, és akkor sem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, lazán kinőtte azt. Ebben az ársávban a lejátszók élnek a nagyfelbontás adta képességükkel, ha meg van bennük a hozzá szükséges DAC, és ezt itt is tapasztaltuk, viszont míg mások ezt a túlzásba vitt részletességgel támasztják alá, amiben sok a levegő, de kevés a test, addig az Onkyo nagyon odafigyelt az arányokra. Minden tartomány a helyére került, a jelek kiolvasása pontos volt, a megteremtett balansz pedig remek. A C-30 alapvetően ez egy régivágású lejátszó mai köntösben, amibe modern lelket varázsoltak a tervezői, így létrehozva egy olyan olcsó készüléket, ami kiemelkedik a többi beugró kategóriájú társai közül. Ugyan nem képviselte a többi Icon elektronika nívóját, de akár még azok között sem vallhat szégyent, hasonlóan árazott elektronikák társaságában pedig képes kiemelkedni. Nem audiofil CD-lejátszó, de ebben az ársávban az egyik legjobb!

1 2

Következő oldal >