Onkyo Icon P-80 hálózati előerősítő és M-80 sztereó végerősítő teszt

2025. december 30., kedd, 09:15

Onkyo audio hifi erősítő Onkyo erősítő Onkyo hifi hifi erősítő sztereó erősítő hálózati erősítő Onkyo teszt erősítő teszt hálózati sztereó erősítő Onkyo hifi erősítő Onkyo sztereó erősítő hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt

Az Onkyo visszatért! Bátran megtehetjük ezt a kijelentést, hiszen a sztereó vonalat ugyan tartották az elmúlt évek során, a hangsúlyt inkább a házimozi komponenseikre helyezték. A nyáron beharangozott, és ősszel debütált Icon sorozatuk viszont újra az audiofil zenehallgatókat célozza meg, ráadásul a 77 éves tapasztalatukat bevetve a modern felhasználóknak. Következzen most a gyártó P-80 hálózati sztereó előerősítő és M-80 végerősítő párosa!

Ikonikus darabok az Onkyo tervezőasztaláról

Az Onkyo valamiért az elmúlt évtizedekben kicsit eltévedt a hifi komponensek terén, egy-két elektronikát kivéve nem mondhatnánk azt, hogy lett volna igazi nagy dobásuk. Az Icon sorozat sem high end, viszont vérbeli audiofil termékeket kínál, amelyek számos egyéni megoldást tartalmaznak, és elsősorban modern felfogású felhasználóknak készültek. Nem is szaporítjuk tovább a szavakat, inkább ismerkedjünk meg az Icon P-80 hálózatos előerősítővel, az Icon M-80 teljesítményerősítővel, amelyek egységes párost alkotnak.

Az Icon sorozat tagjai egyértelműen megdobogtatják a hifi rajongók szívét letisztult, lényegretörő megjelenésükkel, aminek alapja az alumíniumból készült front- és oldallapok, valamint az acél fedőlemez. Fekete vagy ezüst színben választhatók a készülékek, így a P-80 hálózatos előerősítő is, aminek közepén a méretes hangerővezérlő van, ami a készülék színétől függetlenül fekete, ezüst gyűrűvel, az aktuális kimeneti szintet pedig egy sárga LED-sáv mutatja. Tőle balra az üzembehelyező gomb van és egy független áramkörű fejhallgató kimenet, a középső sávban LED-sor és tárcsa segít minket a bemenet kiválasztásában, billenőkapcsolóval pedig direkt módban is használhatjuk a készüléket, továbbá találunk egy 3,5 mm-es Jacket, ahová a kalibrációs mikrofont dughatjuk be, mert ez a készülék erre is képes!

Hátul jól szeparálva találhatók meg az aljzatok, amelyek közül az első a földeléssel ellátott MM/MC phono, van három pár sztereó RCA bemenet is, közöttük pedig koax be- és kimenet, valamint optikai bemenet található. A sort RCA és XLR sztereó kimenet folytatja, mélyládából kettőt is köthetünk rá, van HDMI ARC, Ethernet, USB-A aljzat és szervízbemenet, trigger kimenet a rendszerbe illesztéshez, egy-egy antenna a vezetéknélküli jelek fogadására, a tápkábel pedig cserélhető.

A négy darab lábon nyugvó készüléket a már említett háromrészes szerkezet mellett az ovális alváz is segíti a rezonanciák elvezetésében, belül pedig alumínium hűtőbordákat építettek a hőelvezetés érdekében. A szabadalmaztatott DIDRC (Dynamic Intermodulation Distortion Reduction Circuitry) egy diszkrét jelvezérlő áramkör, ami által a gyártó leírása alapján a digitális jelforrások is "analógosan" szólalnak meg. Itt lehetőségünk van a Spotify Connect, TIDAL Connect, Qobuz Connect, Amazon Music, Qplay, TuneIn, AirPlay 2, Chromecast és Roon Ready beépített platformok közül választani, amelyeket az Onkyo saját alkalmazásával vezérelhetünk, a minőségért 32 bit/768 kHz-es mintavételű DAC felel.

A P-80 rendelkezik Dirac Live Room Correction Suite Stereo funkcióval, ami figyelembe veszi a rendszer és a szoba adottságait, de frissítéssel elérhető a Dirac Live Bass Control is, ami a két független mélynyomó kimenetnél lehet hasznos. Ezek mellé jön még a mikrofonos Fidelity IQ (Auto Loudness) funkció, ami a hangszínszabályzókkal együtt is használható, optimalizálja a hangkaraktert, és az Onkyo állítása szerint érzelmekkel itatja át a hangzást.

Az M-80 sztereó végerősítő szintén remekül mutat a két hatalmas kikapcsolható VU-meter kijelzővel, aminek még a háttérvilágítása is állítható két fokozatban az előlapról. Mellé csupán az üzembehelyező, és a hangfalválasztó gomb került, az utóbbihoz két kicsi LED tartozik. Ez a készülék is háromrészes szerkezetet, réz síneket és alumínium hűtőbordát alkalmaz a rezgések elnyeléséhez, valamint négy darab lábat a stabilitásért. Hátul a tápkábel cserélhető, sztereó bemenetből RCA és XLR közül választhatunk egy billenőkapcsolóval, hangfalcsatlakozóból két párat találunk minőségi kivitelben, és itt is van trigger bemenet, szervízmód, valamint ki és bekapcsolható standby mód.

Az M-80 kimeneti teljesítménye 2x130 W 8 ohmon, három állomásos fordított Darlington végerősítőt használ, ami alacsony zajt és nagy áramot ígér. Az NFB (negatív visszacsatolás) alacsony szinten tartása miatt a hangot nem torzítja a hangszóróból visszaérkező zaj. A tranzisztorok párhuzamos konfigurációban vannak, ami remek pillanatnyi áramellátást biztosít, a meghajtó fokozata DIDRC-t (Dynamic Intermodulation Distortion Reduction Circuitry) használ, ami a kialakításával redukálja a zajt az ultramagas frekvenciasávban, így is segítve analóg hangzást teremteni, ehhez jönnek még a kizárólag az Onkyo számára készült, kiváló minőségű, 10000uF-os kondenzátorok.

Az Onkyo Icon szériájának mindkét tagja remekül mutat egyenként is, ahogyan szólóban is használhatjuk őket a már meglévő rendszerünkben, de nem csupán a külsejét tekintve passzolnak egymáshoz, hanem közös munkájuk által válik teljessé az Onkyo elképzelése, hogyan is kell szólnia egy klasszikus értékrendekkel, ám modern vívmányokkal felvértezett szettnek manapság.

Maga a cég a Klipsch nagyobb dobozait ajánlja hozzájuk, hiszen azokkal is bőven elbírnak, ezzel ellenben mi a Monitor Audio Studio 89-et kötöttük a rendszerbe, és egy átlagos, körülbelül 15 m2-es szobában ejtettük meg a hallgatást az Extreme Audio egyik bemutató szobájában.

Ilyen egy remek visszatérés

A bekapcsolást követően, amihez elég az előfokot beindítanunk, mert a végfok vele összekötve életre kelt, először a saját applikáció letöltése után a gyártó saját Fidelity IQ rendszerével kalibráltuk a készülékeket, amiben rögzíthetjük, hogy csendes vagy zajos szobában használjuk, ez körülbelül 10 mp alatt meg is volt. Be lehet állítani a menüben lényegében minden hangszínt, még a dupla mélynyomót is külön tudjuk kalibrálni, persze csak akkor, ha azok be vannak kötve. Ezt követően már nem volt más hátra mint a valódi zenehallgatás, amit Muddy Waters dalával kezdtünk.

Nagyon tisztán csendült fel az ismerős ősblues dallam, miközben megőrizte a sármját, és a vele járó füstös érzést is. Ebben a felállásban a basszusból igazán remek mennyiséget kaptunk, karöltve a zenészek szeparálásával, a hangszerek tűpontos megmutatásával, és bizony a feeling is rendesen átjött. Volt húzása az előadásnak, életerős, masszív színpad alakult ki, ami kicsit emlékeztetett az Onkyo régi iskolájára, ám mindazt finomabban, árnyaltabban és egységesebben nyújtotta.

A Dream Theater egyik instrumentális felvételére váltottunk ezután, és az Onkyo páros ezúttal is összeszedetten viselkedett, igazi dögösséget nyújtva. A ritmusszekció bravúrosan viselkedett, irdatlan erővel és tempóval, a szólógitár folyamatossága nem szakadt meg, pedig basszusból igazán nagy mennyiséget kaptunk, amin nem lepődtünk meg, mert a Monitor Audio Studio 89-nek is eleve van egy lehengerlő stílusa ebben a tartományban. A díszítésekkel sem akadt gond, nagyon gyorsan és pontosan váltak le a dobozokról, és nem terjedtek túlzottan szét, még a szintetikus aláfestések során sem.

Lee Ritenour Rhythm Sessions-jánál nem azt mondjuk, hogy kellemesebb vizekre, de az biztos, hogy visszafogottabbakra eveztünk. A szólógitár elsősorban a magas- és középtartományban volt jelen, nagyon szűken, játékosan, de pontosan lefogva a húrokat. Itt is könnyedén jelenítette meg a két Onkyo a ritmusszekciót, valahogy ehhez nagyon ért, a temperamantuma is könnyedén megvolt hozzá, de egy kicsit azért fellélegeztünk, amikor a nagybőgő lépett előre, és csak apró, alig hallható kíséretet kapott a háttérben. Hangulatos volt az egész előadás, felesleges kiemelés nélkül, klasszikus hifi hangzást idézve elő, de modern köntösben, és vérbeli audiofil szinten.

Vivaldi Négy Évszakjára is komolyan, felnőttesen reagált, itt a hegedűk szólaltak meg elég mélyről, minden felesleges magastartomány nélkül. Ezen azt értjük, hogy ott volt a szegmens, viszont a bántó nuanszokat nélkülözve, így izmot, dominanciát adva a mű tételeinek. Semmi sivárságot, szárazságot nem tapasztaltunk, hanem folyamatosságot és izgalmat, nagyon is karakteres hangképpel, és bár javarészt digitális, modern párosról van szó, az analógos jelző sem egyszer jutott az eszünkbe, inkább az élő zene áramlása, stabil hullámzással és dallamkövetéssel.

Alan Taylor énekhangja egyszerre volt szellős és erőteljes, maszkulin, amolyan igazi countrys, nagyszerű lecsengésekkel az alsótartományban, kitartott gitárhanggal, izmos rezdülésekkel, és folyamatos játékossággal a háttérben. Létrejött az egységes, összeszokott banda, akik a sokadik sör mellé tolták a talpalávalót a közönségnek, akik így örömmámorban úszhattak. Erőteljes, megszakítás nélküli volt a tempó, félszegségnek még esélyt sem adva hallhattuk a dalt, amiben egyszerre volt meg a műfaj sajátos feelingje, tehát a számukra mély mondanivaló és a stabil összhang.

Billy Cobham-nál előjöttek a seprűk és a fúvósok is, de a doboson volt a tonalitás, aki egyszerre játszott könnyedén és roppant határozottan is. Lehetett érezni a dal komolyságát, de a lazaságát is, az Onkyo párosa remek balansszal rendelkezett ezúttal is, szép tartományokkal, és arányokkal. Az egészet az audiofil hangzás klasszikus irányából közelítette meg a P-80 és M-80 duója, de megspékelve a nagyfelbontás előnyeivel, ami által a hangszerek jobban definiálódtak, és felszabadultabbnak hangzottak, kellő testtel és komolysággal megspékelve.

Összegzés, végszó

Az Onkyo ennél jobb belépővel nem is rukkolhatott volna elő az audiofil világba! Az Icon P-80 és Icon M-80 külön-külön is remekül teljesített, a párosuk meg sikeresen egyesítette a klasszikus vonásokat a modern megoldásokkal, ami a hangjára és a külsejére is vonatkozik. Van benne erő bőven, nem is egy szégyellős fajta, azonban mindezt a nagyfelbontás előnyeivel, árnyaltsággal és természetességgel kombinálta. Remek dolog a saját applikáció, ami jól is működött, az előerősítő nagyon jól fel van szerelve, a hálózati opciói bőségesek, a végfok pedig a szélsőségektől mentes hangfalakkal is elbánhat. Nem csak azoknak ajánljuk ezt a párost, akik nosztalgiából választanák újra az Onkyo nevet, hanem azoknak is, akik korrektül árazott elő-végfok párosra vágynak, ami remekül néz ki, és nagyon stabil audiofil hangot nyújt. Tényleg minden elismerésünk a párosnak!

1 2

Következő oldal >