Musical Fidelity M3i integrált sztereó erősítő teszt

2017. november 21., kedd, 19:35

Musical Fidelity audio hifi erősítő hifi erősítő erősítő teszt hifi teszt hifi erősítő teszt Musical Fidelity erősítő

A Musical Fidelity integrált sztereó erősítőinek egyik alapmodellje, az M3si, egy évvel ezelőtt már letette a névjegyét csapatunk asztalára. Mostani tesztünk alkalmával az M3si egyszerűsített változatától, az M3i-ről kívántuk megtudni, mik is a lényegi különbségek a két erősítő között, az árcédulán kívül.

Az M3i szinte tökéletes mása az M3si-nek amennyiben a készülék előlapjára tekintünk, ezért az igazi eltéréseket az erősítő hátoldalán, illetve a belsejében kell keresnünk. Ahogy a dobozából kiemeltük, azonnal feltűnt a hátlapon található banándugós kábelcsatlakozók színe, ami ebben az esetben "csak" a polaritást jelölő fekete és piros, az si aranyozott áttetsző rögzítőihez képest.

Musical Fidelity M3i sztereó erősítő hátlap

Mellette fedeztük fel talán a két legnagyobb eltérést az erősítők között, ami a beépített DAC és a földelt phono aljzat hiányában merült ki. Az, hogy a rendszerbe kötéshez szükséges trigger csatlakozó nincs jelen, nem érezzük akkora hiánynak, de az előbb említett két szolgáltatásra is van egy vigasztaló hírünk. Tény, hogy a nagyobb tesó tálcán kínálja számunkra a napjainkban már szinte elvárt számítógépes zenehallgatás lehetőségét egy USB B aljzaton elérhető beépített 24 bit/196 kHz-es DAC-kal, de gondoljunk csak bele abba, hogy a jelenleg 250 000 Ft körüli akciós áron kapható M3i és az M3si közti közel 200 000 Ft-os különbségből milyen DAC-ot vagy phono erősítőt vásárolhatunk. Itt nem arra célzunk, hogy ez mennyivel jobb vétel, inkább arra, hogy lehetőségünk van olyan jellegű fejlesztésre, ami a saját ízlésünknek megfelelőbb lehet hosszútávon. Ebben az M3i bőséges segítséget kínál a hátlapon található hat analóg (RCA) bemenetével, melyből egy a házimozi rendszerbe való integrálást is lehetővé teszi, amivel sokat javíthatunk a frontsugárzók és a sztereó zene hangzásán.

Musical Fidelity M3i sztereó erősítő hátlap

Az analóg kimenetek segítségével akár aktív mélysugárzót is csatlakoztathatunk az M3i-hez abban az esetben, ha 2.1 rendszeren kívánunk filmeket nézni, vagy ha a felhasználó kevesli a csatornánként 2x76 W (8 Ohm) erejét. Itt meg is említenénk a következő különbséget a nagyobb modellhez képes, melynek végfoka 2x85 W-os. Ez a 9 W elhanyagolható, ha egy erősítőt nézünk, a meghallgatás során egy pillanatig sem éreztük azt, hogy az M3i akár csak feltételes módban is gyenge lenne, vagy sokban eltérne a hangzása nagyobb testvéréhez képest.

Musical Fidelity M3i sztereó erősítő belső

Fejhallgató kimenetet ez alkalommal is hiába kerestünk, így amennyiben valaki ezen szenvedélyének szeretne hódolni, annak ismételten egy dedikált készülék vásárlását javasoljuk. A mellékelt távirányító ugyanaz a modell, mint a legtöbb Musical Fidelity készüléknél. Egyszerű, olcsó, könnyű, de minden funkciót ellát, (kivéve a be- és kikapcsolást, ami továbbra is nehezen érthető...) ergonomikus és könnyen kezelhető.

Meghallgatás

A meghallgatás során bőséges hangsugárzó kínálat állt rendelkezésre, így a szakmai kíváncsiságtól vezérelve igyekeztünk a lehető legtöbbet rákötni az M3i-re. Forráskészülékként OPPO BDP-105 szolgálta az SACD lemezek és filmek lejátszását, illetve egy közelgő cikkünk főszereplője a Yamaha NP-S303 hálózati zenelejátszó biztosította a Tidal és Spotify szolgáltatók által kínált zenei anyagokat. Ahogyan az M3si-nél, úgy itt is praktikus lenne egy látható marás, vagy egy diszkrét LED a hangerőszabályzóra, ennek híján azonban a fülünkre vagyunk hagyatkozva.

Musical Fidelity M3i sztereó erősítő

A beüzemelést követően rövid ideig csak alap jelszinten szólt a muzsika, a dinamika kielégítőnek mondható ilyen alacsony hangerőn is, de tisztában voltunk vele, hogy nem egy erőmű dolgozik odabent. Első fázisban állványos hangfalakat hajtottunk az M3i-vel melyekhez egyértelműen remek választásnak bizonyult. A Musical Fidelity erősítők jellegzetes tiszta semleges hangzásvilága az első pillanatoktól kezdve visszaköszönt. Transzparens dinamikus és pontos hangzás jellemezte, mellyel szinte minden zenei stílus részlet gazdag élvezetes előadásban áramlott szét a szoba falai közt. Több szempontból is inkább összehasonlító tesztet végeztünk a nagyobb testvérével, ami egyértelműen hasonló eredményeket hozott. Az M3i erejét meghazudtoló dinamikáról tanúskodott, széles jól tagolt színpadképpel, és erőteljes karakteres énekhangokkal. Állványos hangsugárzóinkból kellemes, hosszan hallgatható zenei hangzást kaptunk.

Musical Fidelity M3i sztereó erősítő belső

A hiányzó wattok elhanyagolható mértékű különbséget eredményeztek, melyet a basszusok és közép frekvenciák feszességében, gyorsaságában valamint az alacsony jelszint dinamikájában véltünk felfedezni. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ez a hiány tényleg csak idézőjelben értendő, melyet az álló hangfalakra való váltáskor be is bizonyított. Olyan hangdobozok membránjait táncoltatta meg minden nehézség nélkül, mint a Monitor Audio Bronze 6, HECO Aurora 700, vagy éppen a Sonus Faber Venere 2.5. Az M3i elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy akár ilyen méretes hangfalak is természetes tiszta és erőteljes hangzásélményben részesítsék a hallgatót, de a precízebb, pontosabb és feszesebb előadást inkább a kisebb teljesítményt kívánó állványos hangsugárzókon kapjuk meg tőle. Természetesen az M3i is meghálálja a jó minőségű forrásanyagot, legyen szó zenéről vagy filmről. Tesztünk alatt remekül megtalálta a közös hangot a Yamaha NP-S303 lejátszóval. Zenei stílustól és hangsugárzótól függetlenül élvezettel váltogattuk a különböző Tidal és Spotify albumokat, ahol egységes tapasztalatunk az volt, hogy a Musical Fidelity M3i megfelelő dinamikát prezentált, de az igazi erőssége a középső és magas frekvenciákban rejlik.

Musical Fidelity M3i sztereó erősítő

Ajánlás

A Musical Fidelity M3i a termékcsalád legkedvezőbb árú integrált sztereó erősítője, amit bátran merünk ajánlani azoknak, akik egy remek hangú erősítővel kívánják továbbfejleszteni kezdő rendszerüket, vagy már elérkezettnek látják az időt, hogy belépjenek az audiofil zenehallgatás világába. Semleges neutrális és tiszta hangzásával, valamint kiemelkedő ár/érték arányával hamar elnyerte csapatunk elismerését, ámbár mindig is kedveltük az angol gyártó termékeit. Jelenlegi 250 000 Ft-os akciós árával, tesztünk alapján egyértelműen kiérdemelte az Ajánlott Vétel címkét.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.