Musical Fidelity B1xi sztereó erősítő teszt

2026. április 16., csütörtök, 23:55

Musical Fidelity audio hifi erősítő hifi erősítő sztereó erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt Musical Fidelity hifi Musical Fidelity erősítő Musical Fidelity teszt

Úgy látszik, a Musical Fidelity-t az elmúlt években megérintette a nosztalgia hulláma. A nyolcvanas évek közepének nagy dobása volt tőlük az A-osztályú A1 sztereó erősítő, amit nem is olyan régen felélesztettek, a technológián alapvetően nem változtattak, ahogyan a külsőn sem. Most a B1-et vették elő, ami B1xi néven került bevetésre, de itt már friss Musical Fidelity külsőt kapunk, ahogyan felszereltségben és hangzásban is modern készülékről van szó, az ára pedig több, mint baráti.

Csak a név nyúlik vissza a gyökerekhez, a technológia és a külső nagyon is modern

Az nem lehet kérdés, hogy a brit cég a B1xi sztereó erősítővel nagyot szeretne villantani, hiszen jelenleg ez a kínálatukban a legolcsóbb integrált típus, viszont a megfelelő teljesítmény mellett a tudás és minőség terén sem vall szégyent, legalábbis a gyártó ezt állítja. Nem kételkedünk a szavaikban, de befolyásolni sem hagyjuk magunkat, ezért nézzünk mindent át szépen sorban.

A B1xi megjelenésében abszolút beleillik a már évek óta képviselt filozófiába, így kapunk egy fekete színű teljesen fém házat, aminek extrudált előlapjáról nem csak a hangerőt tudjuk állítani a középre helyezett motoros analóg potméterrel, hanem az összes bemenet is elérhető innen külön gombokkal, mindegyikhez LED tartozik, de elfért még itt egy vonalszintű bemenet és egy 6,3 mm-es Jack fejhallgató kimenet is.

Hátul van a fő üzembehelyező billenőkapcsoló, a tápkábel cserélhető, hangfalkimenetből pedig egy párat találunk. Van négy pár sztereó RCA melyből az egyik egy földeléssel ellátott phono bemenet, de fogadja a Bluetooth jeleket, digitális téren pedig koaxiális és optikai aljzat mellett még egy HDMI ARC-t is kapunk, mindezek mellett köthetünk rá végfokot és az USB-C-n keresztül táplálhatjuk a rákötött streamert is, tehát elég jól fel van szerelve.

Belül nagyméretű toroid transzformátort helyeztek el, így A/B osztályban 2x60 wattot képes leadni 8 ohmon, ami nem túl kényes hangfalak számára normál méretű szobákba bőven elegendő lehet. Az előerősítő is saját, dedikált lineáris tápegységgel rendelkezik, így nagyon alacsony a zajszint, és remek a csatornaelválasztás is.

Az analóg és digitális szekciókat különválasztották egymástól, mindkettő szintén saját lineáris tápot kapott, valamint szépen elkülönülnek a saját NYÁK-jukon. A DAC 24 bit/192 kHz nagyfelbontású mintavételi frekvenciát nyújt, ESS9018 chipet használtak a tervezők, valamint válogatott alkatrészeket.

Sokan hiányolhatják a B1xi-ből a WiFi opciót, valamint az előlapról a kijelzőt is, azonban ezeket direkt "felejtették el", így a költségeket a már felsorolt összetevőkre tudták fordítani. A streaming szolgáltatások is kimaradtak, szintén nem véletlenül, ugyanis a Musical Fidelity úgy látja, hogy az még folyamatosan fejlődik, tehát érdemes külön komponenst választani hozzá, ami logikus érv szerintünk is.

Egy egészen jól felszerelt és kivitelezett, továbbá egyéni elgondolások szülte készülék tehát a Musical Fidelity B1xi, amit természetesen beüzemeltünk, hosszasan bejárattunk, majd meghallgattunk Monitor Audio Gold 50 6G hangfalak társaságában.

A legkisebb és legfrissebb örökös

Eric Clapton klasszikus Tears in Heaven felvételénél a B1xi az énekhangot helyezte a középpontba, valamint a gitárját, amikor levegőt véve jobban belecsapott a húrokba. Végig hallható volt egyébként a pengetés, ahogyan a kórus is szépen jelent meg, és még a ritmusszekciót is képes volt pontosan behatárolóan megjelenítenie. Diszkrét, ugyanakkor elég erőteljes hatást produkált az erősítő, ami remek balanszot képviselt, nem emelt ki semmit, egyszerűen csak magabiztosan és kontúrosan játszott nekünk, ami ezen a szinten egyébként már elvárható, de sokan valamelyik irányba mindig kicsit elmozdulnak. A Musical Fidelity viszont nem, így végig elég homogén, kiegyensúlyozott maradt.

Ez sokaknak elsőre szürkeséget jelenthet, viszont szépen lassan ők is be tudják azt fogadni, hogy az izgágaság és izgatottság, valamint a hivalkodás nem mindig és nem mindenkinek szükséges. A Tedeschi Trucks Band dalánál ugyanezt tapasztaltuk, az amerikai countryblues ritmikusan, andalítóan és egészségesen kimérten szólalt meg, amolyan kellemesen hallgathatóan. Volt ritmusérzéke a B1xi-nek, amit meg is mutatott, de nem vitt el minket egy sörszagú kocsmába, inkább egy remek baráti társaságba, aminél több szerintünk nem biztosan hogy kell egy fárasztó hét után levezetésnek. Megfelelő volt a dinamikatartománya, szépen átjött a laza zene, amolyan kellemesen átitatóan, fellengzéstől mentesen.

Lee Ritenour segítségével azért már több pezsgést kaptunk, finomabb és mívesebb gitárjátékot, aminek a kísérete is hasonlóan nívós lett, amiben a szép keverésnek is nagy szerepe volt. A Musical Fidelity biztonsági játéka megmaradt, nem tolakodott, nem túlzott, csak szimplán muzsikált nekünk olyan szinten, amit ezért a pénzért joggal elvárunk és el is képzelünk. Nem szabad nagy szavakat használnunk, de ha azt írjuk, hogy itt is tisztességesen teljesített, az szerintünk elég méltó elismerés. A középtartományban némi fedettség azért tapasztalható volt, de a zenészek kontúrja ezt relatív gyorsan elfeledtette velünk, ahogyan a basszusgitár szólóbetétje is, ami megfelelően mélyre ment és pontos is maradt.

Oscar Petersont választottuk ezután, ahol a zongora meglepő természetességgel és remek árnyalattal kezdte el a dalt, majd ezt követően a bekapcsolódó zenészek tökéletesen szétváltak. A B1xi ritmikus képessége itt is megfelelő volt, a sztereó színpaddal is remekül bánt, elég pontos elhelyezéssel, könnyed muzikalitással, kicsit laza megközelítéssel, de mindenképpen élvezetes játékossággal. Az mindenképpen jó pont, hogy halkan is képes volt minket szórakoztatni, még a basszustartományból is arányosan elég jutott, de azért mindez legalább szobahangerőn vált igazi élvezhető értékké, tehát még ennél a finom zenénél sem kell kesztyűs kézzel bánni a kivezérléssel.

A The Doobie Brothers - Long Train Runnin' klasszikus dalánál is egyből elkapott a ritmus, az összes hangszer szeparált volt, egyedül némi dögösséget hiányoltunk volna még. Ezt is megkaptuk a hangerő növelésével, tehát úgy látszik, ez az MF szereti és igényli is azt, ha feljebb tekerjük a potméterét, halkan nem tud teljesen kibontakozni. Ez nem nagy baj, főleg ilyen jellegű zenénél, amit vétek csak háttérre használni, tehát megadtuk neki azt, amit igényelt, az erősítő pedig formába lendült, és még hosszabb távon sem éreztük azt, hogy erőlködnie kellene, tehát átlagos nappaliba a csatornánkénti 60 watt igenis elég lehet, csak ügyesen bánjunk vele. Ezt követően meg fog érkezni az a szükséges plusz, ami a megfelelő bizsergést juttatja majd el a fülünkbe.

Nem kíméltük az erősítőt, kihívás elé próbáltuk állítani, ezért választottuk ezután Peter Gabriel koncertfelvételét, ahol azért ért minket meglepetés. Azt már leírtuk többször is, hogy a művész a keveréssel a legtöbbször hadilábon áll, viszont a B1xi-t ebben az esetben ez nem zavarta. Rekedtes, de érthető énekhang, remek ritmusszekció, keserédes dallamok, klassz hangulatábrázolás, és még egy bizonyos szintű belemerülést is képes volt biztosítani a zenébe. Néha még monogámia is felütötte a fejét, vehemensebb részeknél pedig érezhető, de azért kimért pulzálás is, továbbá némi félénkség a magastartományban. Nem volt a dalban egyébként sok belőle, inkább a középtartomány vállalt nagyobb szerepet, amit viszont ügyesen tálalt.

Maria Callas előadásával még jobban próbára tettük az erősítőt, és ismét meglepődtünk, hiszen a kis Musical Fidelity-hez a finom kísérettel alátámasztott komoly női énekhang állt eddig a legközelebb. Itt is csak az egyébként hátrébb tolt zenei és kóruskíséretnél hiányoltunk némi dominanciát még, amúgy a tisztasággal, érthetőséggel és folyamatossággal itt sem akadt gondunk. Ezt a műfajt választva se spóroljunk a hangerővel, mert az igazi értékéhez ebben az esetben is szükség van, hiszen ne felejtsük el azt, hogy ez még nem az a kategória, ahol egy erősítő halkan is képes dominánsan viselkedni. Találkoztunk már ilyennel, ebben is van elegendő szufla, de egyértelműen szereti, ha azt ki is használjuk, ráadásul a színpadkép rétegeinek ábrázolásából sem veszít ilyenkor, inkább még stabilabbá is teszi azt.

Összegzés, végszó

A Musical Fidelity az A1 után fogta a másik klasszikusát a B1-et, és azt is felélesztette. Itt nem tartották meg a régi dizájnt, hanem beillesztették a jelenlegi sorba, ezért kicsit veszített az egyéniségéből, de legalább nem lett olyan megosztó. Klasszikus értékrendű sztereó erősítővel akadt dolgunk, így direkt kifelejtették belőle a streaming platformot, viszont kapott egy stabil DAC-ot, Bluetooth kapcsolatot és még HDMI ARC-t is. Kellően modern lett tehát a B1xi, de a hangsúlyt a kategóriájában megfelelő megépítésre, a stabil kivitelezésre és megfelelő teljesítményre helyezték. Jól eltalálták a hangképét és a balanszát, szép, tágas és részletes színpadot képes ábrázolni, egyedül ahhoz ragaszkodjunk, hogy a hangerőt legalább közepes szintig emeljük, mert akkor kel életre igazán. Valamivel több izgalmat nem vettünk volna zokon a Musical Fidelity B1xi-től, de még így is stabil tagja lehet kategóriájának, és azt se felejtsük el, hogy a neves cég termékpalettájának legkisebb és legolcsóbb modelljéről beszélünk.

1 2

Következő oldal >