Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró teszt

Hangszóró a jövőből

2018. augusztus 13., hétfő, 13:40

Soundcast audio hifi hangfal hangszóró Bluetooth hangfal Bluetooth hangszóró vízálló hangfal vízálló hangszóró Soundcast hangfal Soundcast hangszóró hangfal teszt hangszóró teszt Bluetooth hangfal teszt Bluetooth hangszóró teszt

A Soundcast, amely Amerikában a 2000-es évek elején jelent meg, új márkának számít a magyar piacon, így kíváncsian vártuk az első eszközt, amit tesztelhetünk tőlük. A Bluetooth hangszórók nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen jól kihasználhatók, bárhová magunkkal vihetjük őket, így életünk bármely epizódjához biztosítva lesz az aláfestő zene.

Küllem

A Soundcast VG1 érdekes, meglehetősen robusztus külsővel rendelkezik. Talán a leginkább rá jellemző szó a futurisztikus, köszönhetően a szögletes formának és az anyaghasználatnak. A hangszóró mindkét oldalán elhelyezkedik egy-egy fémhatású műanyag háló (e mögött pedig a két alumínium membrános hangszóró és egy passzív basszus radiátor van), a többi rész gumírozott. Ez nem véletlen, ugyanis az eszköz IP67 tanúsítvánnyal rendelkezik, tehát teljesen védett a szilárd anyagok és szennyeződések ellen, ezen kívül vízálló. Így nyugodtan magunkkal vihetjük medencés bulikra, vagy más vízi kalandokra, vagy ha koszosnak találjuk, akkor lemoshatjuk csap alatt.

Soundcast VG1 vízálló Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 Bluetooth hangszóróSoundcast VG1 hangszóró

A robusztus megjelenést tetézik a kis csavarok, amelyeket más gyártók inkább elrejtenek, de a VG1-nél valahogy igazoltnak éreztük őket. A tetején és az alján mindkét oldalon bemélyedéseket láthatunk, amelyek díszítőelemekként funkcionálnak.

Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró

A baloldalon egy kis alumínium rudacska található, erre akaszthatjuk fel a mellékelt hevedert. Érdekesség, hogy amikor először emeltük meg az egyébként nem nagynak mondható hangszórót, akkor kissé meglepődtünk a súlyán, ami 468 gramm. Persze nem kell ettől megijedni, mert bármilyen táskában elfér, nem tartozik a sérülékeny eszközök közé, ha odacsapjuk vagy leejtjük, akkor sem fog rögtön tönkremenni, eltörni, köszönhetően a gumírozásnak és a strapabírásnak, így nyugodtan vigyük magunkkal kirándulásokra, bulikra is.

Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró

Használat közben

A VG1 tetején találhatók a kezelőszervek, a hangerő szabályozó-, a bekapcsoló-, és a multifunkciós gombok. Ezek visszajelzése sajnos nem a legjobb, nagyon erősen kell nyomni őket. Mellettük egy állapotjelző LED helyezkedik el.

Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró

A bekapcsoló gombot megnyomva hosszú pityegő hangot hallhatunk. Miután párosítottuk vele a telefonunkat hasonló hang jelezte ennek sikerességét. Az eszköz Bluetooth 4.2-t használ, és a jelkapcsolattal egyáltalán nem tapasztaltunk problémát. Körülbelül 8 méter után kezd el szakadozni a zene és keletkezik fehér zaj.

Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró

A hangszóró jobboldalán egy fülecske lapul, ezalatt egy micro USB valamint Jack be- és kimenetet helyeztek el. A micro USB természetesen az eszköz töltésére szolgál (ehhez kábelt is találhatunk a dobozban). A Jack bemenet akkor is hasznos lehet, ha olyan eszközről szeretnénk zenét hallgatni vagy videót nézni, amely a Bluetooth-t nem támogatja, hiszen ilyenkor elég csak előkapnunk a kábelt, és semmi nem állhatja útját kedvenc számainknak, videóink hangjának. A kábelek sérülésmentes hordozásához egy kis tároló tasakot is adtak.

Soundcast VG1 hangszóró

A VG1 olyan funkcióval is bír, hogy ha rendelkezünk még egy ugyanilyen eszközzel, akkor a telefonunk segítségével összehangolhatjuk őket, így sztereó hangot kapva. Sajnos nekünk csak egy példány állt rendelkezésünkre, így ezt nem tudtuk kipróbálni. Ezen kívül más előnnyel is bír a hangszóró, ugyanis a gyártó szerint körülbelül 15 órányi folyamatos zenelejátszást tesz lehetővé - ezt persze nagyban befolyásolja az is, hogy milyen hangerőn használjuk - így semmilyen élethelyzetben nem kell kedvenc zenéink nélkül maradnunk.

A VG1-et természetesen beépített mikrofonnal is ellátták, tehát például konferencia hívásokra is használható, és kezelhető Siri-vel.

Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró

Hangminőség

Első használatkor még nem győzött meg minket a Soundcast VG1. A zenehallgatást egy jó kis akusztikus felvétellel szerettük volna kezdeni, ezért az egyik kedvencünkre esett a választásunk, az In Hell I’ll Be in Good Company-ra a The Dead South-tól. Egyértelműen azt érzékeltük ekkor, hogy a mély frekvenciák vannak előtérben, miközben a magashangok nem érvényesülnek eléggé. A hangszer ábrázolással különösebb problémák nem voltak, viszont nem tudott elég részletező lenni, és a vokált sem emelte ki szépen. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy a VG1 nem erre a típusú zenére lett kitalálva, és ugyanígy nem áll jól neki a  szimfonikus zene sem.

Egyik edzésünk alkalmával levittük magunkkal az udvarra a hangszórót, a Nirvana - Smells Like Teen Spirit szólt. Ekkor meglepetten kaptuk fel a fejünket, a sajátos basszus értelmet nyert, sőt, meglepő testességet is kaptunk. A dobok kifejezetten jól szóltak, az ütemre rögtön elindult a lábunk, és kellő dinamikával jelent meg a zene. Egy kicsit még így is díszítve maradtak a mélyhangok, de már nem olyan zavaróan, mint egy akusztikus felvételnél. A magashangok továbbra sem lódultak meg, cserébe nem bántották fülünket. A VG1 nagyot tud szólni, már-már a fizikát meghazudtolva, egy 20 négyzetméteres szobát például erőlködés nélkül töltött be, viszont nagyon magas hangerőn már zavaróan harsánnyá vált.

Soundcast VG1 Bluetooth hangszóró

Az előzőket összefoglalva: a hang és a felbontás nem jobb az átlagosnál, és nem is részletező. Inkább azt mondanánk, hogy lesarkított, de dinamikus, és nagyobb terhelésen villantja ki foga fehérjét. Leginkább a rock és a hip-hop állnak neki a legjobban, és a keményebb ütemeket képes igazán élvezhetően ábrázolni.

Záró gondolatok

A Soundcast VG1 egy különleges Bluetooth hangszóró, amely eltérő stílust képvisel, mint a legtöbb versenytársa. Ez a stílus kevésbé mondható arany középútnak, különálló színfoltnak számít. Azok pedig, akik szeretik a futurisztikus hatású tárgyakat, vagy akik egy strapabíró, vízálló, nagy basszussal rendelkező hangsugárzóra vágynak, biztos szeretni fogják. Nekik jó hír, hogy most akciósan vásárolhatják meg a Home Movie kínálatában, 64900 helyett 49990 forintért.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.