Címke

hangfalszett [243 találat]


Bemutatkoztak a DALI SONIK hangfalak

2025. december 19., 12:15

DALI SONIK hangfalakA neves dán hangfalgyártóként ismert DALI bejelentette legújabb, SONIK névre keresztelt termékcsaládját, amely a vállalat eddigi egyik legfontosabb mérföldkövét jelenti az elérhető árú hifi kategóriájában. A széria a 2018-ban debütált, világszerte sikeres OBERON sorozat szellemi örököseként érkezik, és az a célja, hogy a high-end kategóriában megismert technológiai színvonalat egy szélesebb réteg számára is hozzáférhetővé tegye.

Harman Kardon Enchant 1100 soundbar teszt

2025. december 17., 05:50

Harman Kardon Enchant 1100 soundbarA Harman Kardon új Enchant sorozatának kisebb, Enchant 900 soundbarja mondhatnánk, hogy zajos sikert aratott szerkesztőségünkben, pontosabban az Extreme Audio bemutatótermében, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy teljesen elégedettek voltunk vele. Most megduplázzuk a tétet, hiszen árban a gyártó is ezt tette, így megnéztük, hogy az Enchant 1100 mire is képes közel 400 ezer forintért!

Harman Kardon Enchant 900 soundbar teszt

2025. november 13., 06:10

Harman Kardon Enchant 900 soundbarA Harman Kardon az elmúlt években jelentős változásokon esett át, az újabb generáció a nevét már egyáltalán nem a hifi vagy házimozi komponenseiről, hanem Bluetooth hangszóróiról, multiroom rendszereiről, lifestyle megoldásairól és természetesen soundbarjairól ismeri. Most az utóbbiból érkezett meg az Enchant sorozat új változata, ami nem áll sok tagból ugyan, mégis mindenki igényeit megpróbálja kielégíteni.

Új moziszobával bővült az Extreme Audio

2025. október 14., 12:05

Extreme Audio moziszoba falbaépíthető hangfalszettAz Extreme Audio budapesti szaküzlete a házimozi rajongókra fókuszálva, dedikált moziszobával egészült ki. Az új helyiségben a vásárlók három komplett, prémium kategóriás térhatású szettet próbálhatnak ki (közülük az egyik Atmos tartalmakat is életre kelt) különböző, népszerű soundbar termékek társaságában.

Frissült a Monitor Audio Bronze hangfal széria

2025. augusztus 6., 13:55

Monitor Audio Bronze 7G hangfalakA Monitor Audio bemutatta új, hetedik generációs Bronze Series hangsugárzócsaládját. A széria a gyártó több mint két évtizedes Bronze termékvonal fejlesztéseit viszi tovább, a belépő szintet feszegető, nagyfelbontású hangzás biztosítására összpontosítva.

Megérkezett a Klipsch Flexus Core 300 soundbar

2025. július 29., 09:50

Klipsch Flexus Core 300 soundbarAz otthoni szórakozás híveinek jó hírünk van: a Klipsch Flexus Core 300 5.1.2 csatornás, Dolby Atmos képes, Dirac szobakorrekcióval rendelkező soundbar mostantól Magyarországon is elérhetővé vált.

Klipsch Flexus Core 200 soundbar teszt

2025. július 16., 17:10

Klipsch Flexus Core 200 soundbarÉppen egy év telt el a zseniális Klipsch Flexus Core 100 tesztünk óta, ami akkor messze több mint meggyőző volt számunkra, ezért alig vártuk, hogy a kezünk közé kaphassuk a nagyobb tesót egy alapos nyúzásra. Annyi előre bocsáthatunk, hogy újra szerelmesek lettünk.

Klipsch RP-240D 5.1 hangfalszett erőpróba

2025. április 2., 08:30

Klipsch RP-240D házimozi hangfalszettAzt már eddig is tudtuk, hogy a Klipsch-et nem kell félteni hangfalkészítés területén. Azonban sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a mai világban, ami minden az Atmos-ról, meg egyéb térhatású dolgokról szól, mit is kereshet a repertoárjukban egy klasszikus 5.1-es konfigurációjú összeállítás? Ügyesen kell megalkotni, ennyi a válasz, és máris versenyképes lehet a házimozi hangfalszett kínálatban.

Megújul az Acoustic Energy AE300 széria

2025. február 5., 23:10

Acoustic Energy AE320.2 hangfalA nemzetközileg elismert angol hangsugárzó gyártó bemutatta legújabb, második generációba lépő 300-as termékcsaládját. Az előző kiadáshoz képest minden alkatrészt kicseréltek, hasznosítva a felsőbb kategóriás AE500 és Corinium hangfalak részleteit. Az AE300.2 széria hamarosan Magyarországon is kapható, addig rövid hírben foglaljuk össze különlegességeit.

Bővül az Indiana Line Diva széria

2024. november 6., 11:30

Indiana Line Diva 6 hangfalIndiana Line Diva 6 és Diva 7 néven mutatkozott be az olasz cég legújabb padlón álló hangfala, valamint centersugárzója. Általuk a termékcsalád még több igényt képes lefedni, legyen szó filmrajongókról, vagy nagyobb szobák tulajdonosairól. Mindkét modell matt fekete vagy fehér előlapos tölgy színben készül, már Magyarországon is kaphatók, kipróbálhatók.

Megújulnak a KEF Q szériás hangfalak

2024. október 10., 13:15

KEF Q Conterto Meta hangfalA frissített, 2024 október végén érkező KEF Q sorozat fő újítása, hogy örökölte a drágább rokonokban alkalmazott MAT (Metamaterial Absorption Technology) nevű technológiát. Emellett modellbővítés is történt. A széria tagjait és azok főbb jellemzőit rövid hírben tekintjük át.

Megújul a Monitor Audio Gold sorozata

2024. augusztus 29., 12:20

Monitor Audio Gold 6G hangfalakBemutatkozott a Monitor Audio Gold hangsugárzó szériájának 6. generációja, tagjai teljes átalakításon mentek keresztül. Összesen hat modellt tartalmaz, melyekből sztereó vagy házimozi hangrendszer építése lehetséges. Hamarosan Magyarországra is megérkeznek az új hangfalak, addig rövid hírben tekintjük át főbb jellemzőiket.

Debütál a Q Acoustics 3000c hangfal széria

2024. augusztus 17., 18:45

Q Acoustics 3000c hangfalakA brit hangfal specialista Q Acoustics lerántotta leplét legújabb 3000c termékcsaládjáról, mely a 3000i utódja lesz. Sikerrel leköltöztették ebbe a szériába az 5000 és M40 modellekhez sikeresen kifejlesztett C3 membrános hangszórókat, emellett a külső megjelenésen is csinosítottak. Jöjjön néhány fontosabb részlet!

Itt vannak az új JBL Stage 2 hangfalak

2024. július 19., 20:40

JBL Stage 280F hangfalA JBL teljesen megújult külsővel tette szebbé a passzív hangfalkínálatához és globálisan viszonyítva is belépőnek számító Stage szériáját. A technikai részletek finomítása mellett egy új háttérsugárzó szintén felbukkant a láthatáron, mellyel akár Dolby Atmos házimozi rendszer is megvalósítható. Az első beérkezett darabok már Magyarországon járatódnak. Rövid hírünkben áttekintjük a Stage 2 hangsugárzók főbb jellemzőit.

Klipsch Flexus Core 100 soundbar teszt

2024. május 26., 18:25

Klipsch Flexus Core 100 soundbarA Klipsch ismét merészet gondolt, bár eddigi tapasztalataink szerint ez rendszerint be is szokott jönni nekik. Mivel drága, szinte már luxus számba menő soundbarokból egyre több van, a Klipsch-től most valami olyat kapunk, ami sokak számára elérhető, de egy kis csavarral mégis egy olyan teljesítmény párosul hozzá, amibe eddig nem igazán futottunk bele.

Klipsch Flexus: új soundbar széria a láthatáron

2024. április 24., 00:40

Klipsch Flexus soundbarA Klipsch teljesen új soundbar szériát jelentett be Flexus néven. Meggyőző hang és igényes kivitel, továbbá széles közönség számára elérhető ár volt a fő célkitűzés. Ennek megvalósítására az Onkyo-val léptek partnerkapcsolatba. A friss termékcsalád első tagjai már Magyarországon is kaphatók.

Új Triangle Borea hangfal érkezett

2024. április 17., 12:45

Triangle Borea BR10 hangfalA Triangle Borea termékcsalád nemzetközileg is sok pozitív visszajelzést kapott, mivel a cég többi szériájához képest kedvezőbb áron testesítette meg a francia cég karakterét. A legújabb BR10 azoknak készült, akik szobaméret vagy hangnyomásszint igény miatt kifejezetten nagy hangsugárzót keresnek. Átlagon felüli érzékenység, két mélysugárzó, 200 W terhelhetőség és modern küllem jellemzi, az első darabok már itthon is kaphatók. Nézzük meg kicsit közelebbről!

Indiana Line Tesi hangfalak frissített kiadásban

2024. április 5., 18:30

Indiana Line Tesi 3 hangfalAz olasz Indiana Line Tesi szériája teljesen megújult. A formaterv és műszaki részletek terén is örökölt ezt-azt a szintén újjászületett Diva hangfalaktól. Két álló, két állványos és egy házimozi center hangfal gazdagítja az új Tesi családot, hamarosan Magyarországra is megérkezik, addig lássuk, miben lett jobb!

Itt a System Audio vezeték nélküli házimozi rendszere

2024. március 28., 08:10

System Audio Legend Silverback vezeték nélküli házimoziNemrég hivatalosan is bejelentette a dán System Audio, hogy elkészült Surround Hub nevű terméke, mellyel a Silverback sorozatú aktív hangsugárzók kapcsolhatók össze többcsatornás hangrendszerré. Már Magyarországon, az Aymara Kft. budapesti szaküzletében is ki lehet próbálni, hogy mire képes egy ilyen szett házimozi, vagy akár sztereó felállásban.

Új SVS hangfalak jönnek

2024. március 26., 17:30

SVS Ultra Evolution hangfalszettUltra Evolution néven mutatta be legújabb passzív hangsugárzóit az amerikai cég. A friss termékcsalád három álló, két állványos, egy háttér és egy center hangfalat tartalmaz. Hamarosan mindegyik modell Magyarországon is megvásárolható lesz.

következő oldal >

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.