2026. szeptember 21., 21:35
Amikor áttekintettük a jelenlegi hangsugárzó-piacot, hamar ráébredtünk, hogy a legjobb vételek nem feltétlenül a legújabb modellek között rejlenek. Bár az SVS SB-1000 igaz régebbi, kifutó széria a gyártó kínálatában, a tapasztalataink alapján még mindig kiemelkedő helyet foglal el, és maradéktalanul hozza azt a megszokott, kompromisszummentes SVS minőséget, amit mindig is szerettünk. Régebben már járt nálunk és már akkor is meggyőzően szerepelt. Az SVS egyike azoknak a márkáknak, ahol nem kell túl sokat gondolkoznunk azon, vajon beválik-e a rendszerünkben, ugyanis az eddig tapasztalatok azt mutatták, szinte kivétel nélkül jól integrálható mindenhova.
elolvasom
2026. szeptember 21., 12:50
A Marantz bejelentette az MCR 60n nevű, CD- és hálózati zenelejátszóval egybeépített sztereó erősítőt, amellyel a gyártó a modern helytakarékos „all-in-one” kategóriát célozza meg. Az újonc az immár klasszikusnak számító Melody sorozat szellemi örököse, ám a frissített arculatával és kibővített fukncióival egyértelműen a mai nappalik elvárásaihoz igazodik. Gyártója szerint olyan zenerajongóknak szánják, akik nem szeretnének különálló, sok helyet foglaló dobozokból rendszert építeni, viszont a fizikai formátumokról és a modern streaming kényelméről sem akarnak lemondani.
elolvasom
2026. szeptember 17., 18:55
A japán székhelyű Rotel hosszú évtizedek óta elsősorban integrált erősítőiről, D/A konvertereiről és forráskészülékeiről ismert a hifi világában. Az újonnan bejelentett Amora 5 modellel a vállalat visszatér a passzív hangsugárzók piacára. A gyártó koncepciójának alapja, hogy a komponenseikhez akusztikailag és műszaki értelemben is optimálisan illeszkedő dobozt kínáljanak, megteremtve egy szinergikus, márkahű lánc kiépítésének lehetőségét.
elolvasom
2026. augusztus 24., 07:10
A folyamatos globális terjeszkedést folytató, legendás német Loewe újra belépett a magyar piacra, kizárólagos hazai partneréül pedig az Audio Mekkát választotta. A megállapodás értelmében a magyar vásárlók számára is közvetlenül elérhetővé válik a német gyártó teljes termékkínálata, beleértve a prémium televíziókat, intelligens hangrendszereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket.
elolvasom
2026. augusztus 20., 06:00
A KEF bejelentette legújabb aktív, vezeték nélküli állványos hangfalpárját, mely az LS LUXE nevet kapta. Az volt a fő cél, hogy áthidalja a csúcskategóriás dizájn és a szigorú akusztikai teljesítmény közötti szakadékot. A külső ház kialakítása Ross Lovegrove ipari formatervező munkája, ugyanakkor az organikus vonalvezetésű "doboz" nem csupán esztétikai szerepű, hanem az alacsony diffrakció révén érdemben csökkenti a belső káros rezonanciákat és a külső élreflexiókat is.
elolvasom
2026. augusztus 17., 22:40
A brit Monitor Audio hivatalosan is bemutatta legsikeresebb középkategóriás hangsugárzó-sorozatának legújabb, immár nyolcadik generációját, a Silver Series 8G családot. A gyártó kínálatában a belépő szintű Bronze és a felsőkategóriás Gold szériák közé ékelődő Silver sorozat a prémium hifi és házimozi szegmens metszéspontján helyezkedik el. Célja, hogy elérhetőbb árszinten nyújtsa a felsőbb kategóriákból átemelt akusztikai és megépítési megoldásokat, egyaránt kiszolgálva a sztereó és (akár) Dolby Atmos kiosztású házimozis igényeket.
elolvasom
2026. augusztus 1., 11:30
Mától egy héten át egyedülálló hang és dizájn-történeti élményben lehet része a luxushifi szerelmeseinek: a Bang & Olufsen Budapest bemutatótermében meghallgatható és megcsodálható a limitált kiadású Beosystem 9000c hangrendszer, kifejezetten hozzá tervezett Beolab 28 aktív hangfalakkal.
elolvasom
2026. július 8., 06:10
A FiiO három szintes hifi állványa úgy néz ki, mint a high end hangrendszerek masszív tároló alkalmatosságai, viszont jóval kisebb. Segítségével egy íróasztal vagy komód tetején, függőlegesen is el tudjuk helyezni kompakt hifi eszközeinket, amennyiben helytakarékosság és vibrációcsökkentés a cél.
elolvasom
2026. július 5., 07:20
A nagybányai Meze Audio bejelentette legújabb csúcskategóriás fejhallgatóját, az ARTA-t, amelyet a high end kategória legfelsőbb szegmensébe, új referenciaszintként pozicionál. A fejlesztés célja a hagyományos fejhallgatós hangzás és felépítés határainak kitolása volt egy olyan termékkel, amely a hangsugárzókhoz hasonló, valósághű térleképezést nyújt.
elolvasom
2026. július 3., 19:15
A HIGH END Vienna 2026 kiállításon bebizonyosodott, hogy az SVS belép a soundbar kategóriába új R|Evolution Soundbar nevű hangrendszerével. A termék célja, hogy valódi házimozi-élményt nyújtson minimalista, helytakarékos formában. A koncepció lényege egy zárt, teljes körű ökoszisztéma megteremtése, amely a fizikai korlátok ellenére is képes megszólaltatni a mozis dinamikát és a tiszta párbeszédeket. Más újdonságokba is botlottunk, melyekről friss videónkban Nicholas Brown, a cég marketing igazgatója nyújt információkat.
elolvasom
2026. július 3., 06:10
A Cambridge Audio hivatalosan is lerántotta a leplet az Evo termékcsalád legújabb és egyben legerősebb tagjáról, az Evo 300 hálózati integrált erősítőről. A brit gyártó ezt a modellt a prémium kategóriás, minden-az-egyben zenei központjainak élére pozícionálja. Elsődleges célja, hogy kiváltsa a hagyományos, több különálló komponensből álló high end hangrendszereket, és egyetlen elegáns, kompakt házban nyújtson kompromisszummentes hangzást. A fejlesztés kifejezetten a nagyobb szobákkal és az átlagosnál nagyobb teljesítményt igénylő, nehezen hajtható hangsugárzókkal rendelkező audiofileket célozza meg.
elolvasom
2026. július 2., 00:10
Az Indiana Line Lira hangfalszéria korábbi modelljeinek sikereire építve bejelentette a paletta bővítését az olasz székhelyű gyártó: érkezik a Lira 5 álló, a Lira 2 állványos, valamint a házimozi rendszerek fontos elemét képező Lira 7 centersugárzó. E bővítéssel többféle sztereó rendszer összeállítása lehetséges, továbbá a filmek, térhatású hang megszállottjai is hasznosíthatják a termékcsalád tudását.
elolvasom
2026. június 3., 18:15
A Bécsbe átköltöztetett HIGH END hifi kiállítás 2026. június 4-7 között várja látogatóit, programlehetőségekkel, exkluzív kiállítókkal, élő eseményekkel és izgalmas élményekkel.
elolvasom
2026. május 24., 23:35
A skóciai székhelyű Fyne Audio bemutatta első teljesen aktív, állványos (polcméretű) hangsugárzóját a Cubitt 5 modellt. A gyártó kifejezetten azokat a zeneszeretőket célozza meg, akik a hagyományos, különálló komponensekből álló hifi rendszerek bonyolultsága helyett egy egyszerű, letisztult, plug-and-play megoldásra vágynak, ám nem akarnak lemondani az igényes hifi hangzásról. A készülék kialakításánál fogva zökkenőmentesen integrálható a modern életterekbe, így ideális választás a nappaliba a televízió mellé, hálószobákba vagy akár egy íróasztalra, számítógépes monitorok mellé is.
elolvasom
2026. április 27., 09:40
A hazai hifi-közösség és a vinyl-rajongók számára különleges újdonsággal szolgál a KáCsa Audió: immár Magyarországon, a szaküzlet bemutatótermében is elérhető a világszerte elismert Furutech DF-2 hanglemez-kiegyengető készülék.
elolvasom
2026. március 27., 21:20
Különleges csemegével várja az audiofileket és a dizájn szerelmeseit a budapesti Audio Forum bemutatóterem. Egy limitált ideig tartó promóció keretében a látogatók közelebbről is megismerhetik a dán Bang & Olufsen történetének egyik gyöngyszemét, egy teljesen restaurált BeoCord 2400-as orsós magnót, amely a legmodernebb technológiákkal karöltve bizonyítja a márka örökérvényűségét.
elolvasom
2026. március 19., 16:05
A Rotel bejelentette legújabb, Michi Prestige névre keresztelt sorozatát, amellyel egy szélesebb közönségnek teszi elérhetővé a referenciaminőségű zenei élményt. Első körben egy integrált erősítőt (X430) és egy CD-lejátszót (Q430) üdvözölhetünk, rövid hírünkben foglaljuk össze főbb jellemzőiket.
elolvasom
2026. március 13., 11:55
A Focal és Naim együttműködésének új gyümölcseként debütált a Mu-so Hekla, amely az eddigi legerősebb all-in-one hangrendszer a gyártó kínálatában. A készülék nevével az izlandi Hekla vulkán előtt tiszteleg, ami egyszerre utal a teljesítményre és a letisztult, északi minimalizmust idéző külső megjelenésre. A terméket a hagyományos hangprojektorok és a high end hifi rendszerek közé pozicionálják, határozottan elutasítva az egyszerű "soundbar" jelzőt. A cél egy olyan zászlóshajó létrehozása volt, amely képes kiváltani a több hangfalból és külön elektronikából álló házimozi-rendszereket.
elolvasom
Még több hír
Címke
gato [1016 találat]
Grado iGi in-ear fülhallgató teszt
2015. június 4., 07:05
Nemrég szem- és fülügyre vehettünk egy otthoni felhasználásra szánt Grado hifi fejhallgatót, mely pozitív emléket hagyott maga után. Mint kiderült, a brooklyni cég fülhallgatókat is készít, így kíváncsian vettük kézhez, a méretéből adódóan, utcai használatra is kiválóan alkalmas iGi típust.
AudioQuest újdonságok a HIGH END 2015-ről
2015. június 3., 13:55
Az AudioQuest nem nyugszik! Nem csak a kábeleket fejleszti megállás nélkül, de hamarosan új elektronikákat is piacra dob!
HiFiMAN HE400i síkmágneses hifi fejhallgató teszt
2015. május 26., 10:15
A high end fülesek világa folyamatosan növekszik, és egyre népszerűbbek a hétköznapi megoldásokhoz képest futurisztikusnak tűnő, ún. síkmágneses fejhallgatók is. Most egy ilyen példányhoz volt szerencsénk, mely a HiFiMAN műhelyéből érkezett, és minden, csak nem hétköznapi!
HIGH END 2015
2015. május 20., 19:30
A múlt héten, Münchenben került megrendezésre a világ legnagyobb, a sztereó zeneélvezet köré felépülő kiállítása, a HIGH END 2015, amire természetesen az AV-Online is kilátogatott.
FiiO E17K ALPEN 2 USB DAC teszt
2015. április 30., 16:50

A FiiO már több ízben bebizonyította, hogy kedvező áron is tudnak jó megoldást találni azok akiknek elsősorban a hangzás fontos. Népszerű mobil DA konverterük, az E17 Alpen megújult, és szerencsés módon, elsők között próbálhattuk ki utódját, az E17K avagy ALPEN 2 típust.
FiiO E17K ALPEN 2 fejhallgató erősítő és USB DAC teszt
2015. április 30., 16:50

A FiiO már több ízben bebizonyította, hogy kedvező áron is tudnak jó megoldást találni azok akiknek elsősorban a hangzás fontos. Népszerű mobil DA konverterük, az E17 Alpen megújult, és szerencsés módon, elsők között próbálhattuk ki utódját, az E17K avagy ALPEN 2 típust.
MrSpeakers Alpha Dog hifi fejhallgató teszt
2015. április 28., 16:00
Fiatal cégek, friss nevek és különböző kooperációk által létrejött márkák kerülnek nap, mint nap a fejhallgatós világba, melyektől egyre színesebb az amúgy is végeláthatatlan kínálat. A MrSpeakers szavaiból az szűrhető le, hogy ők némileg dacolnak az általános minőséggel, és a szokásostól több, jobb, eltérőbb termékeket nyújtanak. Éppen ezért kíváncsian kezdtünk hozzá az Alpha Dog fejhallgató teszteléséhez.
Klipsch fülesek
2015. április 27., 11:45
Új magyarországi forgalmazóhoz kerültek a Klipsch fülhallgatók és fejhallgatók.
Denon AH-MM400 mobil hifi fejhallgató teszt
2015. április 22., 17:35
Képzeljük el, hogy egy cég több ezer ember zenehallgatási szokásait, és hangzásbeli igényét figyelembe véve, elkészít egy luxus színvonalú fejhallgatót, ami kellően kompakt utcai viselethez, de otthon ülve, esténkénti zenehallgatásra is megállja a helyét. A végeredmény gyártásba került, és Denon AH-MM400 néven bárki hozzáférhet. Mi is kézhez kaptuk, és jól leteszteltük!
Sennheiser URBANITE XL és URBANITE XL WIRELESS fejhallgatók tesztje
2015. április 13., 15:40
Nemrégiben került piacra a Sennheiser, fiataloknak szánt URBANITE sorozata, melynek most nagyobb verzióját, az URBANITE XL-t és annak vezeték nélküli testvérét, az URBANITE XL WIRELESS-t volt szerencsénk kipróbálni.
Pioneer U-05 fejhallgató erősítő és DAC teszt
2015. április 9., 09:15
A mai cikkben bemutatott készülék elsősorban azért hívta fel magára figyelmünket, mert szinte a leggazdagabb funkcionalitású DAC, amivel eddig találkoztunk. A Pioneer U-05 rengeteg extrát nyújt, de vajon kihasználja ezeket a halandó ember?
Pioneer U-05 fejhallgató erősítő és DAC teszt
2015. április 9., 09:15
A mai cikkben bemutatott készülék elsősorban azért hívta fel magára figyelmünket, mert szinte a leggazdagabb funkcionalitású DAC, amivel eddig találkoztunk. A Pioneer U-05 rengeteg extrát nyújt, de vajon kihasználja ezeket a halandó ember?
Yurbuds fülesek sportolóknak
2015. április 8., 07:05
A manapság népszerű, kifejezetten sportolásra optimalizált fülhallgatók között, jókora színfoltot képvisel a Yurbuds.
Gőzerővel fejleszt a FiiO
2015. április 1., 08:05
Lehullott a lepel a FiiO legújabb egybeépített, hordozható DAC és fejhallgató erősítő készülékéről. A kedvező áron kapható ALPEN 2 E17K olyan extrákat is tartalmaz, melyek az elődjében (E17) még nem is léteztek.
Síkmágneses fejhallgató a MrSpeakers kínálatában
2015. március 30., 15:20
Bővítette kínálatát a MrSpeakers. Zárt rendszerű, dinamikus hangszóróval üzemelő fejhallgatói után, első síkmágneses technológiára épülő terméküket üdvözölhetjük, az ETHER-t.
Creek Audio termékek Magyarországon
2015. március 27., 06:05
A megfizethető brit hifi márkák között jól ismert Creek Audio termékei, immár teljes létszámban elérhetőek hazánkban is.
ADL EH008 fülhallgató teszt
2015. március 26., 10:15
Az Alpha Design Labs kínálatában immár rengeteg termékkel találkozhatunk. Ezeknek egy részét már szerkesztőink is kipróbálták, és voltak közöttük sikeres (GT40 DAC), valamint kevésbé sikeres (H118 fejhallgató) versenyzők. Most az EH008 fülhallgatót próbáltuk ki, remélve, hogy elfeledteti velünk a H118 által keltett csalódottságot. Nos, meglepődtünk.
High end fülesekkel hódít az Astell & Kern
2015. március 24., 06:05
Két új fülhallgató jelent meg a hordozható high end zenelejátszói által világhírűvé vált Astell & Kern kínálatában.
Ultramodern lejátszó és előfok egyszerre?
2015. március 16., 06:45
A Naim bejelentette hálózati médialejátszóinak eddigi legfrissebb generációját, a NAC-N 272 típust.
Grado SR125 fejhallgató teszt
2015. március 13., 15:45
Ezúttal igazi különlegesség került szerkesztőségünkbe, a rendkívüli minőségű fejhallgatóiról ismertté vált Grado műhelyéből. Ráadásul ez a modell még nem a legdrágábbak közé tartozik, mi több, a cég állítása szerint az SR125e az eddigi legjobb ár/érték arányú termékük. Halljuk, mit tud a kicsike!
< előző oldal
következő oldal >