Yamaha RX-A840 házimozi erősítő teszt

2015. március 18., szerda, 10:05

Yamaha audio házimozi erősítő Yamaha házimozi Yamaha erősítő Yamaha Avantage házimozi erősítő Yamaha teszt házimozi teszt házimozi erősítő teszt Yamaha házimozi teszt

A Yamaha házimozi rádióerősítő kínálatának gerincét a standard RX-V és a prémium RX-A (Aventage) sorozat alkotja. Ez utóbbi széria második tagját, a belépő modell felett elhelyezkedő RX-A840-et hallgattuk meg.

Mindig magasabbra

A fejezet címéből feltételezhető témával ellentétben, nem a legendás magyar együttes, az LGT történetében merülünk el, hanem a házimozi erősítők évről-évre bővülő szolgáltatásaira próbáltunk utalni. Az évenkénti (szerintünk kissé túlhajtott) modellfrissítések kapcsán már természetes elvárás lett, hogy az utódmodellnek valamilyen szempont szerint (tudásban és/vagy minőségben) felül kell múlnia az elődjét.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen további funkciókat lehet belepakolni egy olyan jól sikerült konstrukciójú - a saját árkategóriájában eddig is méltányolt - erősítőbe, mint az RX-A830 volt? Mindezt anélkül, hogy vastagabban fogó tollal kelljen írni az árcéduláját? A válasz a forradalmi változások helyett, az apró lépések taktikájában rejlik. "Revolúció helyett evolúció" mondhatnánk a biológiából kölcsönözve.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő

Mielőtt elvesznénk azoknak a szolgáltatásoknak a tömkelegében, melyeket már évek óta nyújtanak az Aventage modellek, fussuk át az újdonságokat. Ezek a házimozi világában zajló változások közül két területet érintenek: a 4K Ultra HD felbontás térhódítása, és az optikai lemezek mellett egyre inkább előtérbe kerülő online tartalmak minél egyszerűbb elérése hálózatról és mobileszközökről. Az eddigi vezetékes összeköttetésen túl, most már WiFi-n is lehetőség van helyi hálózathoz kapcsolódni, és ezzel egy időben az erősítő HTC Connect kompatibilis lett. Az USB-ről (vagy DLNA szerverről) lejátszható fájlformátumok köre is bővült az ALAC (Apple Lossless Audio Codec) típussal. Online streaming szolgáltatásként a Juke is elérhetővé vált a Napster és a Spotify mellett.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő

Ultra HD fronton lényegi előrelépés, hogy az RX-A840 már HDMI 2.0 csatlakozókkal rendelkezik, így kezeli a 4K 50/60p formátumot és a tömörítetlen 4:4:4 színkódolást, akár csak átengedésről (4K passthrough), akár az analóg vagy digitális forrásjelek felkonvertálásáról van szó.

Felépítés, csatlakozások

Az újdonságok csak a jéghegy csúcsát jelentik, mellettük az RX-A840 természetesen rendelkezik mindazzal, amit egy többzónás szórakoztató rendszer központi egységétől elvárunk, megspékelve a Yamaha Aventage modellekre jellemző fejlett megoldásokkal. Ezek közül a legegyedibb a széria védjegyévé vált ötödik, középen elhelyezkedő készülékláb. Az A.R.T. (Anti Resonance Technology) Wedge technológia stabilizálja a házat, csökkenti a hálózati transzformátor és egyéb alkatrészek (hűtőborda, teljesítmény tranzisztorok) okozta rezgéseket.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő

A másik az alumínium előlap, ez hatékonyabbá teszi az erősítő áramköreinek árnyékolását az idegen eszközök (fénycsövek, számítógép monitorok, stb.) okozta külső elektromos zajokkal szemben. Bónuszként a szubjektív szempont sem elhanyagolható, a szálcsiszolt frontlemez jóval minőségibb érzetet kelt, mint az olcsóbb modellek műanyag előlapja, különösen a nálunk járt, titán színű verzió esetén. Az RX-V szériától eltérően az Aventage modellek nem fixen rögzített hálózati tápkábellel rendelkeznek, hanem IEC szabványú csatlakozóaljzattal, így a tartozékként mellékelt vezeték nívósabbra cserélhető.

A 7.2-es erősítő végfokozatai diszkrét felépítésűek. A műszaki specifikációban 100 és 240 W közötti értékek szerepelnek a mérés feltételeitől és attól függően, hogy névleges vagy zenei teljesítmény van-e megadva. Ezek közül a legkorrektebb az első érték, két csatorna egyidejű meghajtásával 8 ohmos terhelés mellett, a teljes 20 Hz-20 kHz sávban, 0,09 % THD esetén. A legmagasabb érték a 2 ohmos terhelésnél elérhető dinamikus csúcsteljesítmény. Ha nem ragaszkodunk a hétcsatornás konfigurációhoz, akkor öt csatorna használata mellett vagy kettős erősítés alkalmazható a frontsugárzóknál, vagy a 2. zóna hangosítható. A környezettudatosság és a "zöld" szemléletű gondolkodás jegyében ECO módban 20 %-kal csökkenthető a készülék fogyasztása, bár ekkor természetesen redukálódik a hangfalakra jutó teljesítmény is.

A hangfeldolgozást a csatornánkénti Burr-Brown PCM5101 típusú DAC modulok végzik. A lejátszható fájlformátumok: MP3, WAV, WMA, MPEG-4 AAC, FLAC (24 bit/192 kHz) és a korábban említett ALAC (24 bit/96 kHz). Optikai lemezek esetén dekódolja az összes előforduló hanganyagot, a Dolby TrueHD és a DTS-HD Master Audio formátumokig bezárólag. Igazán egzotikus műsoranyagba kell belebotlanunk, amivel ne tudna megbirkózni az RX-A840.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő hátlap

A csatlakozási lehetőségek bőségesen megfelelnek a mai elvárásoknak. Nem fenyeget az a veszély, hogy nem találunk egy szabad aljzatot valamelyik forráskészülékünk számára. Digitális szekció: hét hátoldali és egy előlapi (MHL kompatibilis) HDMI bemenet és két HDMI kimenet. A kettő közül az egyik ARC kompatibilis, ezt célszerű a TV-hez csatlakoztatni, a másik köthető a projektorba, vagy a 2. zónát tudja kiszolgálni. Hangbemenetből két-két optikai és koaxiális a választék. Analóg lehetőségek: öt kompozit és két komponens videó bemenet, hangból pedig öt vonalszintű és egy phono. Külső erősítő használatához mind a hét csatorna kapott pre-out kimenetet. Az egyéb hátoldali csatlakozások a rendszerintegrációhoz szükségesek: távvezérlő be/kimenet, 12 V-os trigger, LAN és WiFi antenna aljzat. A vezeték nélküli kapcsolatok közül egyedül a Bluetooth hiányolható, de ez orvosolható az opcionális YBA-11 bővítő modullal.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő front csatlakozók

Szolgáltatások, funkciók

A használatba vételt mérőmikrofonos kalibráló rendszer teszi egyszerűvé. A pár éve még csak a YPAO (Yamaha Parametric Room Acoustic Optimizer) néven futó programot YPAO R.S.C. (Reflected Sound Control) névre keresztelték, mert most már nem csak a direkt úton érkező, hanem a falról visszaverődő hanghullámokat is figyelembe veszi a kiértékeléskor. Ennek köszönhetően még pontosabban fel tudja térképezni a szoba akusztikus jellemzőit.

A Yamaha erősítőkhöz elválaszthatatlanul hozzátartozik a Cinema DSP 3D hangfeldolgozás, mellyel különböző virtuális környezeteket lehet létrehozni az éppen nézett/hallgatott műsor számára. Filmek esetén pl. sport, kaland, zenehallgatáskor az apró pinceklubtól kezdve a Los Angeles-i The Roxy Theatre helyiségén át az 1700 férőhelyes bécsi koncertteremig. A "Silent Cinema" funkció neve a környezet zavarása nélküli csendes mozizásra utal, fejhallgató használatakor biztosít surround hangzást. A DSP egyéb kunsztokra is képes: ha nem rendelkezünk front magassági (Yamaha terminológiával: presence) hangsugárzókkal, akkor virtuálisan képes szimulálni őket. Az online tartalom elérés kapcsán már volt szó a streaming szolgáltatókról, rajtuk kívül további lehetőséget biztosít a vTuner internetrádió és az AirPlay funkció.

A HDMI Pass Through haszna, hogy a HDMI bemenetekre érkező jelek az erősítő kikapcsolása után is eljutnak a kimenetre. Ezt a Yamaha nagyon korrektül, teljes körűen oldotta meg, mert a távvezérlővel készenléti (standby) állapotban is lehet váltani a bemenetek között. Jóval drágább receivereknél is előfordul, hogy csak az egyik, előre meghatározott bemenet jele jut a kimenetre, nem tudunk váltani közöttük. Ha már szóba került, a távirányító jól kezelhető és hamar megszokható, annak ellenére, hogy a sok funkció miatt rengeteg apró gombot zsúfoltak rá, de használata kiváltható az ingyenesen letölthető AV Controller mobileszközös applikációval. Ez rendelkezésre áll mind Apple, mind Android operációs rendszerre.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő távvezérlő App

Szubjektív tapasztalatok

Megpróbáltuk minél több szempont szerint, minél szélesebb körű nyúzópróbának alávetni az erősítőt, hogy átfogó képet kapjunk az általa nyújtott szolgáltatásokról. A YPAO R.S.C. működésén szintén észrevehető a fejlődés. Már nem csak a csúcskategória kiváltsága a több pontos mérés (az RX-A840 esetében maximum nyolc hallgatási pozícióra lehet optimalizálni a hangfalak beállítását).  Sokat finomodtak a mikrofon által mért adatokat kiértékelő algoritmusok is. Pár éve még 20-30 cm-es eltéréssel határozták meg a hangdobozok helyét, esetünkben már csak 1-2 cm-nyi volt a különbség az erősítő által meghatározott és a ténylegesen lemért távolságok között.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő távvezérlő App

A WLAN hálózathoz Wireless Direct módban pillanatok alatt csatlakozott, akinek a routere támogatja ezt a funkciót, annak mindenképpen javallott, jóval egyszerűbb, mint a távvezérlő apró gombjain bepötyögni a beállításokat és a jelszót. A Yamaha évek óta megszokott, zongorás háttérképű menüje az egyik legszebb grafikájú és legpraktikusabb kezelésű felhasználói interfész a kategóriájában. Gyorsan reagál a távirányító utasításaira, egyszerűen lehet böngészni a PC-n megosztott állományok, vagy az internetrádiók állomásai között.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő távvezérlő

Több, különböző műfajú CD hallgatása után elmondhatjuk, hogy nem teljesen állja meg a helyét az a kategorikus, egyszerűsítő kijelentés, amely egy mondattal elintézi, hogy a Yamaháknak meleg, lágy hangzása van. Inkább semlegesnek írhatnánk le, amennyiben a teszt olvasói ezt nem negatív jelzőnek veszik. Szó nincs róla, hogy egy amolyan "se hús, se hal"-szerű jellegtelenséget tapasztalnánk, hanem éppen ellenkezőleg, pozitívum, hogy az erősítő nem telepedett rá erőszakosan az aktuális zeneszámra, hagyta annak karakterét szabadon kibontakozni. Andreas Vollenweider: White Winds lemeze precízen részletező, hűvös tónusú. A megpendített húrok tranziense gyors, határozott lecsengésű. Jazzen viszont a basszusgitár és a nagybőgő már inkább telt, nyugodt. De később, a Creedence Clearwater Revival-től a Run Through The Jungle úgy rúgja be páros lábbal az ajtót, ahogy azt kell, nyers és karcos, minden visszafogottság nélkül.

FLAC fájlokat egyaránt hallgattunk közvetlenül HTPC-ről (HDMI összeköttetéssel), illetve az USB bemenetre dugott pendrive-ról és hálózaton keresztül DLNA szerverről. Az első esetben foobar2000 programot használtunk, a másik kettőben értelemszerűen az erősítő saját, beépített lejátszója volt a felelős a hangképzésért. Ha nem is jelentős, de mindig jól észrevehető különbség volt hallható. PC-ről markánsabb, levegősebb, míg a saját lejátszó programról kicsit fénytelenebb, nyugodtabb, tömörebb hangzás volt a jellemző. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az egyik jobb vagy rosszabb volt-e, egyszerűen más volt az eredmény. Egyetlen bosszúság, hogy a Yamaha programjában nem valósították meg a számokon belüli előre/hátra ?gyorstekerést?, ez amúgy érthetetlen figyelmetlenség más gyártók esetében is.

Yamaha RX-A840 házimozi erősítő távvezérlő App

Áttérve filmekre, kezdésként a The Expendables 3 (A feláldozhatók 3) került a lejátszóba. Nem is főleg az akciójelenetekre voltunk kíváncsiak, mert egy Yamaha Aventage szintű erősítőnek már nem lehet kihívás élethűen reprodukálni a hátunk mögött elsüvítő lövedékek röppályáját. Ugyanígy, a helikopter körberöptetése a fejünk fölött, szintén nem megerőltető sportteljesítmény, hanem csupán bemelegítő gyakorlat volt számára. Viszont a kiszabadítási akció után, a csapat visszaérkezése előtt, az elhagyatott, csendes repülőtéren a ciripelő tücskök már meggyőzően demonstrálták, hogy a hallásküszöböt alig meghaladó, halk epizódok is jól definiáltak. A Rush (Hajsza a győzelemért) Blu-ray változatában a futamokon a gyomrunkban éreztük a több ezer lóerő dübörgését, de a bokszutcai jelenetekben a párbeszédek nem sikkadtak el, tiszták, jól érthetőek maradtak. Ugyanígy, Hans Zimmer hatásvadász és kissé egy kaptafára készülő filmzenéje sem veszett el a motorzajban, határozottan felülemelkedett rajta, kiegyenlítetten, lendületesen áradt szét a helyiségben. De mivel nem filmesztéta szerepkörben vizsgálódtunk, nem fanyalogtunk, maradéktalanul elégedettek voltunk az RX-A840 által nyújtott produkcióval. Roger Waters berlini The Wall koncertjénél óriási energiákat szabadít ki a hangsugárzókból, de nem erőlködve ordít, bizonyítási kényszertől vezetve, hanem könnyed magabiztossággal mutatja be, hogy erre is képes, ám ha kell, késlekedés nélkül visszafogja magát a lírai számoknál.

Egyenleg

Megismerve a Yamaha RX-A840-et, fény derült egy-két hiányosságára (fájlon belüli gyorstekerés, Bluetooth kapcsolat), viszont vannak olyan megoldásai is, melyek más, drágább erősítőkből is hiányoznak (HDMI Pass Through, phono bemenet). Szubjektív dolog, hogy ki mit tart fontosabbnak a mérleg serpenyőjében.

Összességében, kellemesen telt az idő a Yamaha társaságában, mind zenén, mind mozin bőven megütötte azt a mércét, amit egy 300 000 Ft-os házimozi erősítőtől várhatunk. Annak ellenére, hogy itt még éppen csak belekóstolunk a felső középkategóriába (emlékeztetőül, az RX-A840 alulról a második modell az Aventage sorozatban), és a határ a csillagos ég (minőségben és árban egyaránt), de ha nem elitista szemmel nézzük a dolgokat, akkor erre a szintre már lehet alapozni egy nívós otthoni rendszert.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.