Lejátszó / médialejátszó teszt / középkategória

FiiO CP13 sétálómagnó

2026. augusztus 21., péntek, 07:15

FiiO walkman sétálómagnó FiiO sétálómagnó

Tweet

Igen, jól olvassák a Kedves AV-Online látogatók, a FiiO neve és típusszáma után a sétálómagnó megnevezés látható. Vajon mi adta rá az okot, az egyébként nagyon feltörekvő, és elsősorban digitális specialista cégnek, hogy újrateremtsen egy olyan készüléket, ami bő húsz éve kiment a divatból, majd a gyártása is leállt? Igyekszünk erre fényt deríteni!

Múlt a jelenben

Kezdjük a cikkünket némi ismertetővel, ami egyenesen a hetvenes évekbe repít minket, pontosan 1977-be, amikor a Sony kifejlesztett a riporterek számára egy kompakt magnót, ami a prototípusa volt a rá két évre megjelent fémházas kék/ezüst színű TPS-L2 típusú sétálómagnónak. A vártnál nagyobb népszerűségre tett szert, aminek több oka is volt. Ezt megelőzően az utcákon a legfelkapottabb hordozható elektronika a táskarádió volt, ami ugye csak rádióállomásokat fogott, méretéből adódóan nem igazán lehetett zsebre vágni, továbbá csak beépített hangszórói voltak, így biztosan feltűnést keltett, továbbá sok embert zavart.

Sony TPS-L2 walkman

A Sony sétálómagnója rádiót nem tartalmazott, ahogyan hangszórót sem, viszont kis helyen elfért, és a fejhallgató révén nem is zavart senkit, ráadásul azt hallgathattuk rajta, amit rögzítettünk a kazettán. (Csak zárójelben ejtünk szót a boomboxokról, amelyek a kettő ötvözetei lehettek, népszerűségük főként Amerikában volt csúcson, ott is a rapperek között, akiknek pont a méret volt a lényeg.) Az első modellek kizárólag kettő AA-s elemmel működtek, de a folyamatos fejlesztésnek hála megjelentek az akkumulátorral, napelemmel üzemelő készülékek, bekerült a Dolby zajszűrő, majd később egyes modellek még távirányítót is kaptak, tehát nőtt a komfortfokozat. Újra beépítésre került a rádió, equalizert is találhattunk sok típusnál, alkalmazták az oda-visszajátszást, vagy az automatikus visszacsévélést.

Maga a kompakt kazetta is igazán népszerű lett, leszorította a trónról a vinylt, és ez egészen 1991-ig így volt, amikor átvette a CD az egyeduralkodást. Itt már elérkeztünk a következő lépcsőhöz, hiszen a megjelenő technológiákból, így a MiniDisc-ből, és a DAT magnóból is jött ki hordozható változat, aztán megjelentek a merevlemezes vagy memóriakártyás digitális készülékek, a Sony az Ericssonnal közösen a mobiltelefonba épített lejátszót, majd más gyártók is töretlen fejlesztésbe kezdtek. Direkt használtuk eddig a sétálómagnó elnevezést, hiszen a Sony volt kizárólag Walkman, de mindenki így hívta a készülékét, bárki is gyártotta azt. A hordozható CD-lejátszó, tehát Discman végül teljesen kiszorította a Walkmant, Japánban a gyártása 2010-ben végetért, az utolsó Amerikában került a piacra 2004-ben WM-FX290W típusnéven.

Sony WM-FX290W walkman

Még rengeteget írhatnánk a változtatásokról, a tömeggyártáshoz tartozó anyagspórolásról, a kazetták fejlődéséről, de inkább érkezzünk meg 2024-be, amikor a FiiO gondolt egy merészet, és megjelentette a CP13 sétálómagnót, ami fekete, fehér, piros és babakék előlappal, pontosabban kazettaajtóval kapható. A készülék megalkotásával a tervezők célja a nosztalgiázás volt, tehát nem feltétlenül az, hogy elérjék, az új generáció dobja sutba az okostelefonját, majd kezelje ezt a számukra elavult technológiát. Furcsa kezdeményezés lett volna, hiszen itt gombok vannak, amiket le kell nyomni, csévélni kell a szalagot a következő dal eléréséig, meg kell fordítani a kazettát, hiszen annak mindkét oldalán van felvétel, viszont sehol egy érintőképernyő vagy applikáció.

Használat közben, tapasztalatok

A FiiO CP13 alumíniumból készült, ahogyan a gombok is, a formája pedig klasszikus, szögletes, ám finom lekerekítéseket kapott. Elindíthatjuk, megállíthatjuk a szalagot, továbbá csévélhetjük azt, és állíthatjuk a hangerőt, más opciónk nincs, tehát egyértelműen a klasszikus Sony Walkmant vették alapul. 4,2 voltos motort építettek bele speciális vezérlő elektronikával, a réz lendkerék stabilitást nyújt a szalagmozgatásnak, így elvileg sebességingadozásról nem is beszélhetünk. Egy érzékeny fej dolgozza fel a szalagon lévő adatokat, aminek differencál kapcsolású áramköre nagyon magas jel/zaj viszonyt produkál.

Az analóg erősítésről a JRC5532 chip gondoskodik, a tápellátásról meg egy lítium-kobalt-oxid akkumulátor. Arról nincs információnk, hogy honnan származik az alkalmazott fej, viszont azt tudjuk, hogy ez az egyedüli jelenleg is gyártott típus, így mi a TEAC-ra tippelünk, hiszen kizárólag az ő palettájukon van kazettás magnó.

A CP13 sétálómagnót a mellékelt USB kábellel tölthetjük fel, aminek az ideje körülbelül 3 óra, és egy töltéssel akár 13 órán át használhatjuk. 3,5 mm-es Jack aljzathoz csatlakoztathatjuk a fej- vagy fülhallgatónkat, ami sajnos nincs a pakkban, de alternatívaként a FiiO az FF1, FF3 és FF5 modelleket ajánlja ezúttal, amelyek szerintük karakterben a legjobban illenek a készülékhez. Természetesen füles tulajdonosoknak nem szükséges hozzá pluszban venni, ha nekik az eleve a kedvükre van, kísérletezni nem szeretnének, ahogyan a plusz kiadást is elkerülnék.

A FiiO tehát elsősorban nosztalgiázóknak szánta a CP13-at, ami könnyen meglehet, hogy csak az első fecske, de ez majd a keresletből kiderül. Az elmúlt években minden valamit magára adó lemezboltban felütötték a fejüket a kompakt kazetták a CD-k és vinyl lemezek mellett, tehát nem üres, hanem gyári, műsoros kazetták vannak a polcokon, zömmel külföldi előadóktól. El is gondolkoztunk azon, hogy kik veszik ezeket, milyen minőségűek és mivel játsszák le ezeket. Rendben, a használtpiacon tucatszámra lelhetők fel jól karbantartott gépek, és sokan rendelkeznek ilyenekkel, de azért valljuk be, ezek zömmel időzített bombák, új alkatrészek hivatalos üzletben szinte csak külföldön vannak, és a "szakik" száma is egyre fogy, akik gatyába rázhatják ezeket. Említettük a TEAC nevét, akik gyártanak még decket, azonban a kategória egyértelműen belépő, már ez a magnóspecialista cég is rég letett a komoly gépek készítéséről, és akkor a mobilitásról még nem is beszéltünk. A FiiO CP13 viszont megoldás lehet. Azt nem gondoljuk, hogy nívóban elérné egy régi, ám felsőkategóriás asztali deckét, de egy korábbi csúcs Walkmanét - bárki is volt a gyártó - miért is ne?

Sokaknak hiányozhat a régi készülékeken szinte imádattal feltüntetett Dolby logó, ami akkoriban kizárólag zajszűrést jelentett, és általában megállt a B variánsnál, a C, HxPro vagy S nem igazán került bevetésre. Kis utánajárás után ahhoz a félinformációhoz jutottunk, hogy ezek a chipek már nem elérhetők a piacon, és ezt nyomatékosítja az is, hogy a mai napig kapható TEAC deckeken is csak noise reduction, tehát zajcsökkentés felirat van, sehol egy Dolby jelzés. Az emlékeinkben kutakodva előszeretettel játszottunk ezzel, bár az is eszünkbe jutott, hogy nem mindig változtattak pozitívan a hangzáson. Felvételkor, főleg rádiónál igen, de azt visszahallgatva ezt bekapcsolva a magastartomány nagyon beszűkült, bár zaj nem maradt, ez tény.

A FiiO CP13 meghallgatása során a kezünkbe akadt az István, a király '83-as kiadása, amin volt Dolby logó, a Metallica fekete albumának 2021-es remasterén viszont nem, tehát a chiphiányban tényleg lehet valami, ahogyan a hallottakban is. Érdekes módon Az István, a király szebben, kerekebben szólt, míg a "fekete album" elég karcosan, élesen, magasba húzóan. Tehát Dolby zajcsökkentő felvételnél nem hiányzott a lejátszóból a szűrő, viszont a nélküle rögzített anyagnál jól jött volna az alkalmazása. Összességében a hangminősége a CP13-nak körülbelül ott lehet, ahol annak idején egy középkategóriás sétálómagnóé volt. Amennyiben abba belegondolunk, hogy az 25 éve került annyiba, mint most ez, akkor már eleve poénból, vagy aminek a FiiO is szánja, nosztalgiázás céljából érdemes megvenni egy ilyen készüléket. Azt sajnáljuk, hogy nem hasonlíthattuk össze más sétálómagnóval, hiszen jelenleg a hazai piacon nincs más, használt pedig, főleg ismert előéletű nem állt a rendelkezésünkre, de nem is igazán lett volna fair.

Nagyon szerethető a hangja, de elsősorban azoknak, akik a magnós korszakban nőttek fel, hiszen a mai generációnak beszűkültnek tűnhet a tér, kevés a részlet és a dinamika, továbbá zajjal is kell valamennyire számolnunk. Nekik test, illetve fülidegen lehet ez a hangzás, bár a vinyl reneszánsz korszakában úgy gondoljuk, hogy nem árt megismerni a kompakt kazetta hangját sem, ami az alapvető rögzítési készülék, tehát a szalagos magnó leszármazottja. Persze ég és föld a kettő között a különbség, de karakterbeli hasonlóságok mindig is voltak. Tehát kellemes a hangzása, enyhe lágysággal, pici lapossággal és semmi kiemeléssel, amit mi könnyen megkedveltünk. Rendben, számunkra ismerős ez a hangzás, de azt se felejtsük el, hogy legjobb esetben is 20 éve éltünk egy sétálómagnó adta hallgatási lehetőséggel, pláne új készülék által. Majdnem elfelejtettük például azt az opciót, hogy magnóknál, így szerencsére a FiiO készülékénél is van lehetőségünk a fej állítására, akár menet közben is. A lejátszó ajtaját ugyanis nem muszáj becsuknunk a lejátszáshoz, pontosabban közvetlenül behelyezhetjük a kazettát a mechanikába az ajtó nélkül is, így azt nyitva hagyva elérhetjük ezt az opciót, és az adott szalaghoz, zenéhez, ízlésünkhöz igazíthatjuk a fejet. Amennyiben ajtó, és apróság ugyan, de negatívum, hogy pici nyílásba tehetjük be a körmünket - más nem férne be -, hogy kinyissuk, vagy kétoldalról fogjuk meg, az alumínium masszívitásának köszönhetően úgy viszont nehézkes. Az oldalsó kis potméter viszont nagyon is finoman tekerhető, szépen, ugrás nélkül lehet vele szabályozni a hangerőt, és semmi nem zavar a működtetésében.

Egy izgalmasabb, többet tudó szerkezet lazán elérte egykor a 100 ezret, ami nem kevés pénz volt, és az tény, hogy járt hozzá fejhallgató. Ehhez nem, tehát az egyértelműen plusz kiadás, viszont van lehetőségünk számtalan variációra, egyedül a vezetéknélküli megoldást kell mellőznünk. A 8-150 Ohm közötti impedancia mindenképpen megemlítendő, hiszen így még jobban megnő a felhozatal, akár otthonra, akár az utcára vehetünk különbözőt. A kezelése a gépnek amúgy kézenfekvő, igazán nem is nagyon lehet mellé nyúlni, de semmi extrát ne keressünk, még az oldal elejére való csévélésnél sem kapcsol ki a mechanika, tehát tényleg az alapkoncepciót vették elő a FiiO tervezői. Ez megmutatkozik azon is, hogy a gombokat teljesen be kell nyomni, tehát nincs érintőfelület, mint a kései magnókon, a számkeresést is felejtsük el, úgy ahogy van, de a kijelzőt is. Ok, kaptunk egy pirinyó LED-et, ami mutatja az akkumulátor állapotát töltés közben. Továbbá nincs rajta semmilyen módszer arra, hogy valahová, mondjuk a nadrágunkra rögzíthessük a lejátszót, eleve vagánykodva vele, ahhoz meg egy kicsit nehéz és méretes, hogy a zsebünkben hordjuk, marad tehát elsősorban a "sétáltatás" a kezünkben.

A FiiO CP13 sétálómagnó önmagában egy érdekesség, akár innovációnak is tekinthetjük, de inkább jóleső visszaemlékezésnek a múltba. Az első ilyen jellegű készüléke a digitális gyártónak, és szerintünk, elsősorban az emlékeinkre hagyatkozva viszonyítás terén, nagyon is jól sikerült. Az alap funkciókat nyújtja, hangminősége középkategóriásnak tekinthető, de a fej állításával és a megfelelő fej- vagy fülhallgató illesztésével nagyban igazítható a hangzása az ízlésünkhöz. Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a FiiO szándékozik-e még sétálómagnót tervezni és gyártani, akár több funkcióval, akár eleve magasabb igényeket is kielégítve a hangzása által. Ez a jövő, valószínűleg a közeljövő kérdése, és amennyiben nem lenne folytatás, a CP13 akkor is megmarad egy olyan kuriózumnak, aminek rengetegen örülni fognak. Akár azok is, akik annak idején nem is találkoztak Walkmannel vagy sétálómagnóval, mert ez a készülék még mindig nagyon vagány és szórakoztató.

FiiO CP13 sétálómagnó

Műszaki adatok

További cikkek:

• FiiO JM21 hordozható zenelejátszó teszt
• FiiO M7 mobil zenelejátszó teszt
• Marantz NA6005 hálózati médialejátszó teszt
• FiiO M6 hordozható zenelejátszó teszt
• Denon DNP-720AE hálózati médialejátszó teszt

Keresés a következőkben: Hírek Tesztek

Karrier

Partnereink