Polk Audio Signature S20e állványos hangfal teszt

2019. június 14., péntek, 19:05

Polk Audio audio hifi hangfal hangszóró Polk hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Polk hangfal teszt Polk Audio hangfal Polk Audio hangfal teszt

A Polk Audio új, Amerikában megálmodott, de Európaiaknak szánt belépő kategóriás sorozatából nemrég megismertük az S15e típusszámú kisdobozt, amihez szép emlékek kötnek minket. Ebből merítettük a bátorságot, hogy eggyel feljebb lépve terítékünkre kerüljön az S20e, ami szintén állványos hangsugárzó, méreteiből adódóan pedig még nagyobb kiteljesedést ígér.

A Polk Audio Signature S20e is rendelkezik Hi-Res tanúsítvánnyal, 165 mm-esre nőtt mélyközép sugárzója szintén Dynamic Balance tervezésű, a Terylene magassugárzó pedig egy az egyben átkerült a kistestvérből. A membránok itt is polipropilénből készültek és csillámmal vannak megerősítve, az MDF kabinet ellenáll a káros rezonanciáknak, hátulra pedig felkerült a Polk Audio már régóta alkalmazott saját szabadalma, a Power Flow technológia, ami a hátsó basszreflex nyílást támogatja egyéni módon. A csatlakozóterminál szimpla és egyszerű, viszont megbízható és stabil, nem hinnénk, hogy bármi gond adódna vele.

A Polk Audio mindig figyelt a részletekre, ezt már a Signature S15e-nél is újra elégedetten könyveltük el, viszont a Signature S20e megnőtt fizikumából adódóan már a kicsomagolást követően elégedetten csettintettünk. Ehhez persze nagyban hozzájárult az is, hogy a fehér kivitel került hozzánk, ami egyszerűen adja azt az ingert, hogy megérintsük. Az MDF-ház és a hátsó reflexnyílás így még egységesebb képet alkot, első ránézésre azt is hihetnénk, hogy az egészet egyetlen formából öntötték ki.

A luxusérzethez hozzájárul az is, hogy a fehér szín kapott egy kis erezetre hasonlító mintát, ami az S15e-nél is meg volt ugyan, de ebben a színben igazán mutatós. Be kell vallanunk, mi jobban is örültünk ennek a megoldásnak, mint a magasfényű bevonatnak. Még akkor is, ha picit műanyag hatása van annak ellenére, hogy valójában nem az. Az elektronikák terén nem változtattunk, maradt az elő-végfok kombináció, a csöves kimenetű CD-játszóval, valamint a roppant nehéz állványokkal a dobozok alatt.

A Siganture S15e sikerén felbuzdulva azonnal belevágtunk a közepébe, így a Genesis saját magáról elnevezett albumának remixét vettük elő, ami a nyolcvanas évek elején készült, ebből adódóan vegyülnek benne az analóg és digitális hangszerek, és a keverés is elég hibrid. Az már az első hangoknál feltűnt, hogy az S20e nagyobb az elődjénél, többet is mutat, máshogy áll az előadáshoz. Nyugodt, plasztikus a hangkarakter, talán azt is hihetnénk, hogy állódobozt akar játszani, de nem. Egyszerűen él azzal a lehetőséggel, hogy 165 mm-es a mélyközép hangszórója, a doboz méretéből adódóan pedig nagyobb légtömeget képes megmozgatni, így sokkal kiegyensúlyozottabbá válik. Szépen elkülöníti a hangszereket, Phil Collins hangja itt is érces, amin a szintetikus visszhang még dob is egy kicsit. Végighallgattuk az albumot, pedig be kell vallanunk, a zene nívója ezt nem kívánta meg feltétlenül. Keményebb vizekre eveztünk az Iron Maiden - Final Frontiere által, ami számos hangsugárzónak feladta a leckét. Tudjuk, hogy itt az ének, dob és basszus mellett már három elektromos gitárral létezett a zenekar, amit eddig igazán senkinek sem sikerült kibogozni. Sajnos a Signature párosnak sem. Itt is elidőztünk annak ellenére, hogy bár nem hozták zavarba a riffek, igazán azonosulni nem tudott a sokszor progresszivitásba hajló megoldásokkal. A kézenfekvő lépés az lett volna, ha stílust váltunk, mi viszont elkezdtünk szemben evezni az árral.

A Van Halen legutóbbi stúdió albuma akkorát dörrent, hogy tényleg csodálkoztunk. Úgy látszik, az S20e-ben elbújt egy igazi rocker, viszont sokkal jobban szereti a négytagú felállást. A hangerőt kicsit lejjebb is kellett vennünk, annyira lehengerlő volt az előadás, majd ugyanezen okból kifolyólag emeltünk rajta és szórakoztunk. Jazzre váltottunk, miután felocsúdtunk, és mi is hátra dőltünk egy kicsit, ahogyan a hangdobozok is tették. Dave Brubeck zongorafutamai mindenkit megnyugtattak, a hangsugárzók pedig tulajdonképpen zsigerből hozták azt, amit ettől a kategóriától elvárhatunk, és még kicsit feljebb is léptek. Az élő előadás nyújtotta atmoszférából is sikerült szinte mindent átmentenie, bizony még a szemünket is becsuktuk néha, mert át tudtuk magunkat adni az előadásnak.

Feszegettük a határokat eddig, ezért szimfonikus zenénél sem hátráltunk az agarakkal, jött az Újévi koncert SACD-ről. Tulajdonképpen meg kellett volna lepődnünk, de nem tettük azt, mert az S20e sem reagált elutasítóan a nagyzenekarra. Küzdelmet ugyan ki lehetett venni néha az előadásból, de ez a zenemű sokkal nagyobb és sokkal drágább hangdobozokat is zavarba hoz, így nem fanyaloghattunk. A hangerővel újra játszottunk kicsit, először szintén lejjebb vettük, majd úgy is hagytuk, itt érezte jól magát. Ebben a pozícióban halkan is erőteljes hangokat kaptunk, nem kenődött össze a nagyzenekar, de a közönség morajlása sem tűnt még el. Nagy falat volt a végére, de kisebb adagokban tulajdonképpen nem okozott ez sem problémát.

A Polk Audio Signature E szériájának következő lépcsőfoka az S20e minden szempontból kifogástalanul teljesített. Az előző cikkünkben is leírtuk, hogy nem igazán tudjuk, az adott árba hogyan tudják a cégnél belepréselni a hallott minőséget, most erre újra, és még jobban rácsodálkoztunk. Az S20e az S15e-nél teljesértékűbb darab, ezt természetesen a fizikumának köszönheti, a technológián nem változtattak. A 15-ös egy háttérsugárzó, ami zenén, sztereóban is jól teljesít, a 20-ast viszont vétek lenne arra kárhoztatni, hogy mögöttünk dolgozzon, ez már a szépségéből is adódik. Zenehallgatásban kategóriájának éllovasa, ez nem vitás, mindenképpen kiérdemel egy Ajánlott Vételt.

1 2

Következő oldal >