array(3) { ["column"]=> string(5) "teszt" ["headline"]=> string(13) "sony-ifa-2012" ["id"]=> string(3) "516" }

Sony IFA 2012

2012. szeptember 9., vasárnap, 13:25

IFA IFA 2012 Sony IFA kiállítás Sony LED TV OLED TV LCD TV 3D TV 4K TV hifi házimozi high end hangfal fejhallgató

A Sony az idei IFA-ra ismét különös módon rendezte be a pavilonját. A látogatók könnyen elsétálhattak az amúgy hatalmas csarnok bejárata mellett, hiszen a nyitott kapu mögött semmi nem volt látható, csak egy hosszú és üres folyosó. Aki mégis betévedt, mert hajtotta a kíváncsiság, ki kellett még álljon egy próbát, hiszen az első, bejáratnak tűnő nyílás két oldalán ajtónállók hessegették el az embereket, hogy ez bizony nem bejárat. Szóval tovább kellett sétálni, és úgy 30 méter után szemünk elé tárult a csarnok.

Na de ha végre bejutottunk!

A Sony egykoron a tévéivel lett igazán híres és ennek megfelelően, mindjárt a bejárat mellett, ott is sorakozik rengeteg televízió. A kínálat java kisebb pultokon áll, míg a lényeg, a legújabb technológiák és a legjobb termékek egy különálló, nagyjából 200 négyzetméteres területet kaptak. A bejárás útjában mindjárt ott sorakozik néhány a Sony új, 4K felbontású, 84 colos modelljéből. Ennek kellene megállítania a nézelődőt. A fal azonban túl nagy és túl üres. Eltörpül rajta a sok nagy tévé.

Sony BRAVIA 84 colos 4K TV IFA 2012

Beljebb lépve, a hatalmas, üres fal előtt árválkodó tévére, szinte rá se hederítettek a látogatók. Azért, hogy a fotón valamennyire mégis érezni lehessen a méretét, a készülék mellé állítottunk egy promóter lányt.

Sony BRAVIA 84 colos 4K TV IFA 2012

No de ne a lányra figyeljünk, hanem a tévére! Tegyük fel a kérdést, hogy miért alkotott a Sony olyan hangszórókat, amik elállnak a tévétől? Nem valami szép látvány. Az igaz, hogy ezek esetleg kiválthatják a napjainkban - kényszerűségből - népszerű soundbarokat, de ez azért mégsem tűnik elégséges válasznak. Persze a lényeg a 4K felbontású kép. Nagy kár, hogy ezt nem élvezhetjük ki igazán, mert a forrás olyan pocsékul van tömörítve, mint valami YouTube video.

Persze nem csak ilyen bemutatók vannak a standon. Az Intelligent Peak LED demonstráció például nagyon látványos. Igaz, itt elmerenghetünk azon, hogy a hagyományos háttérvilágítású kép elsőre tetszetősebb. Ha azonban jobban megnézzük, az Intelligent  Peak LED-es modell képe sokkal több részletet ad vissza. Mindezt úgy, hogy a fejlettebb rendszernek köszönhetően még a kontrasztja is nagyobb!

A következő bemutató a 3D-re fókuszál. Itt az X-Reality rendszer annyival kontrasztosabb képet ad, hogy már szinte maszatosnak hat mellette a hagyományos. Ráadásul az aktív szemüvegek is nagyon szépek!

Majd jön az Internet Video Super Resolution nevű bemutató, ami meggyőző is lehetne, illetve ha rendesen megnézzük, akkor az is. Az X Reality Pro rendszerrel dolgozó tévén ugyanis valóban jobb a kép, de csak egy kicsivel. Az eredeti egyszerűen pocsék és nyilván ez is volt a bemutató célja, hogy jelezzék, a netes videók sokszor már az élvezhetetlenség határát súrolják. A feljavított kép azonban még mindig elég szerény minőségű, legalábbis a többi bemutatóhoz képest. Így aztán a felületes személő csak azt látja majd, hogy van egy gyenge és egy ocsmány kép. A Super Resolution Internet Video felirat ugyanis olyan vékonyka betűkkel van kiírva, hogy az sokaknak fel sem tűnik. Ottjártunkkor egy házaspár csak annyit állapított meg, hogy ezeken a tévéken nagyon csúnya a látnivaló, majd továbbálltak.

Sony Internet Video Super Resolution IFA 2012

Ez után következett a HD Super Resolution bemutatása. Ez pedig úgy nézett ki, mintha egyik készüléken abszurd módon magasra, másikon meg túl alacsonyra állították volna az élességet.

A lényeg: 4K 3D

Ez az, amivel szinte minden gyártó dicsekedett egy kicsikét, de csak óvatosan. Való igaz, hogy most amikor még a Full HD sem szorította ki teljesen a hagyományos felbontást, amikor még csak mutatóba és csak ideiglenesen kapunk 3D csatornát, amikor a mozitermek többsége is csak 2K-s, és amikor még különlegesnek számít, ha valamit 4K 3D-ben vesznek fel, nagyon nehéz dolog az efféle készüléket eladásra kínálni, sőt még rendesen bemutatni is. Pedig érdemes.

A Sony is azt az utat választotta, amit annyi más gyártó és Full HD 3D anyagot használt forrásként, amit aztán a tévé felskálázott. Bár a dolog kicsit sután hangzik, a látott kép több volt, mint csábító. A mélység varázslatos, a szellemképnek meg alig látni nyomát. Tetszett, elfogadnánk!

Sony házimozi IFA 2012

No, de van még itt más is. Ki van állítva egy 4K felvételt lejátszó rendszer is, igaz, ez csak 2D-vel ejt minket teljes ámulatba. Itt nem a tönkretömörített reklámvideó megy, hanem apró részletektől hemzsegő, 8 megapixelnyi mozgókép, ami egyszerűen lélegzetelállító. Amikor egy magas várfal tölti meg a képernyőt úgy, hogy minden egyes kövének kivehető a mintázata, amikor mészkő lyukai is felismerhetőek egy faragott kő kapun, vagy amikor egy legalább 120 m széles téren a kockakövek mind kivehetőek, akkor az embernek eláll a lélegzete. Persze mindez nagyon korrekt színek mellett.

Nem ez volt az IFA egyetlen 4K demója, de ez volt a leglátványosabb!

Ezután egy másik készüléken azt is láthatjuk, hogy milyen az, amikor 1080-as felbontásból, felskálázással kerül 4K anyag a képernyőre. Szép-szép, de zongorázni lehet a különbséget.

A tévéket bemutató stand mellett egy hasonló méretű területet különítettek el a számítástechnika, avagy a tabletek és PC-k világának. Itt a VAIO és a Windows 8 a varázsszavak, no meg az érintőképernyő. A boltokba kerülés előtt álló Microsoft operációs rendszer, meglehetősen hangsúlyos része lett a Sony standjának, ami mellett kicsit érthetetlen, hogy miért nem tudott a gyártó többet áldozni az okostévék bemutatására.

Sony hifit tessék!

Egyértelműen a 4K-s megjelenítők csalogatták a kíváncsiskodókat a Sony már-már csarnokméretűre tervezett standján, ettől függetlenül hifi berendezésekben sem volt hiány, sőt, mi több, fül- és fejhallgatók valóságos tömegét sorakoztatták fel az audio-részleg mentén. Itt is érzékelhető volt a modern zenehallgatási trend, miszerint hangforrásunk minél színesebb, minél kisebb, a célnak annál jobban megfelel. A show-ra időzítve újabb fejhallgatót ismerhettünk meg a Sony MDR-1 személyében.

Sony MDR-1 fejhallgató

Az említett típus kivitele és tudása miatt prémium kategóriába sorolható. Úgy tűnik, a gyártók előszeretettel rukkolnak elő minőségi fülesekkel, ami érthető, hiszen a hordozható eszközök piaca jobban pezseg, mint valaha. Visszatérve az MDR-1 fejhallgatóra, meglehetősen modern formatervet kapott, belsejében 40 mm-es, neodímium mágnessel hajtott hangszórók muzsikálnak. A hangkeltő felület egészen különleges anyagból, ún. folyadékkristályos polimerből készült, 4 Hz-től 80 kHz-ig képes hangot kiadni, ami emberi fülnek sokat nem jelent, de leírva jól hangzik. Az MDR-1RBT vezeték nélküli jelfogadásra is képes, forráseszközünkkel szó szerint tapintatosan ismerkedik. Ha rendelkezünk a célnak megfelelő Sony mobilkütyüvel, az okostelefon, vagy lejátszó és a fejhallgató összeérintésével megtörténik a szinkronizálás.

Sony Digital Media Player IFA 2012

A hordozható MP3/MP4 lejátszók idővel háttérbe szorulnak, ettől függetlenül továbbra dübörögnek a Sony Walkman termékek. Természetesen iPod/iPhone dokkoló rendszerekben sincs hiány, számos különféle alakú és teljesítményű készüléket láthattunk, mindegyikük akár dizájnversenyre is nevezhetett volna - persze ezt más gyártók termékeire is kijelenthetjük. Akárhogy is, a Sony SRS-BTM8 NFC készülékét előbb néznénk háztartási gépnek, netán retikülnek, pedig valójában hangkeltésre szolgál. A 20 órányi folyamatos üzemidővel büszkélkedő "kistáska" nem egy oroszlán (teljesítménye 2x2 watt), viszont alkalmazható telefonos hangosítóként és hangszórónak, természetesen Bluetooth alapokon.

Azokra is gondolt a Sony, akik hordozhatóság mellett erőteljességet is igényelnek. Félreértés ne essék, nekik azért egy tápaljzatra szükségük lesz. Csaknem hordónagyságú, többek közt dokkolóval is felvértezett zeneállomásuk 230 watt teljesítménnyel bír. 16 cm-es hangszórói zenélés közben különféle színekben vibrálnak, házibulikra remek választás, és egyébként már kis hazánkban is kapható. Végül a termék típusszáma sem elhanyagolható: Ő a Sony RDH-GTK11iP hangrendszer.

Sony SS-AR1 high-end hangfal demo IFA 2012

Végül volt szerencsénk kipróbálni a Sony jelenlegi csúcs, SS-AR1 hangfalát. A termék különlegessége a többféle nemes fából megépített kabinet. "Idézzenek fel egy különlegesen jó pillanatot az életükből, ezúttal újra átélhetik ezzel a hangsugárzóval!" - E szavakkal köszöntött minket a Sony munkatársa, majd csillogó tekintettel lenyomta az Accuphase CD-lejátszó play gombját. Nos, a csoda elmaradt. Szép termék az SS-AR1, de talán jobban teszi a Sony, ha a jelenleg is népszerű, már kiforrott megoldásaira fókuszál.

www.sony.hu

Sony SS-AR1 high-end hangfal IFA 2012

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.